Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Cs. Schwalm Edit: A hímzés tanulása. Mintakendők, feliratok textilek díszítőelemei Heves megyében

művészeti és háziipari szövetkezetek. Mezőkövesdet hol kitűnő példaként emlegetik, ahol a népszokások kedvezően befolyásolták a matyó népművészetet, hol hanyatlónak tartották - de ennek okát részben a nyersanyaghiányban keresték. Megállapították: „a mezőkövesdi népművészet egy nagy aggregátum, mozaik. Ezt nem szabad az egész országra generalizálni."

25 A tanácskozás másik sarkalatos kérdése a kézimunka-oktatás volt. Ez nem új keletű a magyar iskolai oktatás történetében. Mária Terézia rendeli el először a varrás, fonás, kötés tanítását, egyelőre árvaházakban (1777). A Budai jótékony nőegyesület 1817-ben az elemi iskolákban 15 kézimunka tanítónőt alkalmazott. A kézimunka tanítását 1848-tól nem tartják kötelezőnek az iskolákban. Bár Trefoil miniszter 1872-ben szükségesnek tartja, az 1879-es népiskolai tantervből mégis hiányzik, de a főváros felvette a maga tantervébe. Az országos tanterv kötelező tárgyai közé csak az 1905-ben kiadott tanterv sorozza be. Az 1932-es, elemi iskolákra vonatkozó rendelet szerint „a leányok tanulják meg ... azokat a női kézimunkákat, amelyek már a népművészet körébe tartoznak és a vidék lakosságának jelentékeny mellékkeresetet biztosítanak. Különös gond fordítandó a háziiparra."

26 Bár az elemi népiskolákban csak 1905-től kötelező a női kézimunka oktatása, a felsőbb népiskola leányosztályainak tantárgyai között helyet foglal, hasonlóan kötelező tárgy a tanítóképző intézetekben is, az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkbe iktatott népoktatási törvény alapján. A XIX. század hetvenes éveiben a középfokú leányiskolák kérdésével csaknem párhuzamosan társadalmi mozgalom indult meg a nők ipari oktatása érdekében. Az 1872-ben alakult Nőiparegylet létesítette 1874-ben az első Nőipar-tanodát, amelyből a ma (1933) nagyszabású nőipariskola fejlődött ki.

27 Amint az előzőekből kiderül, az iskolai kézimunka-oktatás a XIX. század végén, XX. század elején igen jelentéktelen szerepet játszott a falusi lányok hímzés tanulásában. Az 1922-es háziipari tanácskozás is megerősíti ezt. „Sokkal nagyobb nehézség van a háziipar- és a kézimunka-tanítás terén falun. Az iskolák legnagyobb része osztatlan, s azokban jórészt férfi tanít, aki esetleg csak a szlöjdhöz és gazdasági munkához ért. A női kézimunka tehát gondozatlan."

28 Az igaz, hogy az elemi oktatásra épülő, gazdasági népiskolákban, kétéves tanfolyamot végzett, háziiparban és női kézimunkákban jártas szaktanítónők oktattak, de az itt tanulók száma kevés ( 1922-ben 47 gazdasági népiskolában 7598 leány tanult).

29 Ahhoz, hogy a női kézimunka és a háziipar kereseti forrássá válhasson, az oktatást is meg kellett szervezni. Az ország kereskedelmi- és iparkamarái 1926-ban mérték föl a háziipari termelés helyzetét. A népművészeten alapuló háziipar egyre inkább megélhetési forrást jelentett sokaknak, ezért a Háziipari Felügyelőség országos méretű szövés-oktatást szervezett. A szövőtanfolyamok résztvevői több technikai újdonsággal megismerkedtek, s olyan vásznat szőttek maguknak, amilyeneket a városiak is megvásároltak.

30 A hímzés-oktatásban ilyen országos méretű akcióról nem tudunk, de valószínű nem is volt rá szükség. Mint az előző példák alapján láttuk, a hímzés elsajátításánál elsődlegesen a család, a közvetlen környezet játszott döntő szerepet. Kalotaszegen pl. a vagdalásos 25 Tanácskozás a háziiparról, 1922. 69. 26 Magyar Pedagógiai Lexikon, 1933. 54-55. 27 Magyar Pedagógiai Lexikon, 1933.402-403. 28 Tanácskozás a háziiparról, 1922. 45. (Szlöjd: a kézügyesség svéd elnevezése, a kézimunkatanítás fejlett formája. Papírt, fát, agyagot és különféle fémeket használ fel a munka anyagául.) 29 Tanácskozás a háziiparról, 1922. 75. 30 FLÓRIÁN Mária 1994. 93-94. 454