Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Löffler Erzsébet: Szőlőbeli rendtartás Egerben a kései feudalizmus korában

léd, Tihamér, Álmagyar).

21 Mint tudjuk, Egerben a földesúri jogokat nemcsak a püspök, hanem a káptalan is gyakorolta, mégpedig úgy, hogy eredetileg a borsodi részben (a patakon túl)a káptalan, a hevesi részben (a patakon innen) pedig a püspök volt a földesúr. A vizsgált időszakra ez a helyzet némileg módosult. A szőlőterület tehát az alábbiak szerint oszlott meg közöttük: A püspöki részen helyezkedtek el: Alsó Cigléd, Kis Eged, Nagy Eged (Szőllőske), Hajdúhegy, Totthegy, Afrika, Mészhegy, Nyergeskő, Sík Hegy, Eged Oldal, Város Oldal, Felső Czigléd (alias Nagy Bajusz), Alsó Czigléd (alias Kis Bajusz) Barkóczy hegy, Donath, Ráczhegy, Kis Ráczhegy (alias Ketske-Dellés), Kis Ráczhegy (alias Szarkás). A káptalani birtokhoz tartoztak: Álmagyar, Tihamér, Texe Szalók, Kots, Nyúzó, Maklány, Galagonyás, Alsó Texe Szalók.

22 A XIX. század első felének birtokviszonyait jól reprezentálja az 1845/46-os összeírás, melyet hadiadó kivetése céljából készítettek. Ennek alapján megfigyelhető, hogy a hóstyai lakosok szőlői általában 10 kapás alatt voltak, esetenként 10 és 20 kapás között. A zsellérek közül soknak egyáltalán nem volt szőleje. 20 kapás fölötti szőlővel a külvárosokban csak az ott élő nemesek, vagy polgárok rendelkeztek. Közülük sokan több birtoktesten is gazdálkodtak. Voltak intraneusok is (itteni lakosok, akiknek máshol is volt földjük), ezeknek általában Egerbakta, Novaj, Szomolya, Kis-és Nagytálya, Andornaktálya, Felnémet, Tárkány, Szalók, Deménd és Sirok községek határában volt földjük. Az összeírásból azonban nem derül ki, hogy ezeken a földeken mit termeltek, valamint az sem, hogy az egyes birtokok milyen nagyságúak voltak. Mindössze azt tudjuk megállapítani, hogy az egriek tulajdonában 460, más község határához tartozó birtoktest volt. A leggazdagabb szőlősgazdák között ott találjuk Grober Ferencet, aki a minőségi vörösbor készítésének egyik úttörője volt.

23 Már a XVIII. század elejétől kezdve a városi közigazgatás keretein belül találkozunk szőlőbeli rendtartással. A magisztrátus gondoskodott a szőlők őrzéséről, ellenőrizte, hogy a gazdák lelkiismeretesen művelik-e birtokaikat, és időnként előírták a szőlőbeli munkások napszámbéreit. A szőlők őrzői, illetve ellenőrei a szőlőpásztorok és hegykerülők voltak. A város határában lévő szőlőhegyeket beosztották pásztorjárásokra és több pásztor felügyelője volt egy-egy hegykerülő. A szőlőhegyek 1717-es összeírása szerint például ebben az esztendőben 17 pásztort foglalkoztatott a magisztrátus, de nagyon valószínű, hogy ez az adat téves, mert a Hajdúhegynél elfelejtették feltüntetni a pásztorjárások számát. Ha ezt is figyelembe veszzük, mintegy 20 pásztort kellett foglalkoztatni a XVIII. század második felében.

24 A hegykerülők és pásztorok feladatait rendszerint együtt írta elő a magisztrátus, a szabályokat azonban rendszeres időközönként megerősítették, illetve megújították. Ennek az volt a magyarázata, hogy a szabályok egy része a konkurencia megakadályozására irányult, és ezért nehezen volt betartatható, de a többi is túlságosan szigorú volt ahhoz, hogy időtálló legyen, ezért időről-időre meg kellett őket erősíteni. A városi tanács szintjén a szőlőbeli rendtartás felügyelete, illetve ellenőrzése a hegybírák hatáskörébe tartozott. 1760-ban született az a szabályzat, melybe belefoglalták a pásztorok és kerülők feladatait is. Eszerint munkájuk a következőkből állt: 21 GOROVÉ László 1876. 218-219. 22 HEML EVI В. LI 112. Az egri püspökség részén lévő szőlők összeírása, melyeket az egriek bírnak. 23 HEML V-4./a/138. Az 1845/46-os katonai célú összeírás. 24 HEML. B.CXIII/a 1058. Eger város promonthoriumainak összeírása 1798-ból. 256