Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Balassa Iván: Néprajzi gyűjtőúton Bakó Ferenccel

Balassa Iván NÉPRAJZI GYŰJTŐÚTON BAKÓ FERENCCEL Bakó Ferenc tudományos, múzeológiai, tudományszervező munkásságáról, magamat is beleértve (Bakó Ferenc 70. születésnapjára, Agria XXIL, 1987: 5-10.), többen is írtak. Ismerjük hogy alapította meg a Rákóczi Múzeumot, állította talpra az egri Dobó István Múzeumot, melyet helyére, a várba költöztetett, kialakította az egyik legjobban működő megyei múzeumi szervezetet. Megindította az Egri Múzeum Evkönyvét — ma Agria (Annales Musei Agriensis) -, megszervezte és szerkesztette a Palócok I-IV. kötetét, mely egyedülálló a magyar etnikai csoportok bemutatásában és értékelésében. Mindezeken túl jószemű, a lényeget meglátó néprajzi gyűjtő, és ami fontos, kitűnő fényképész, az építmények alaprajzát világosan megörökítő szakember. A falvak lakóival hamar szót ért, és egy gyűjtőút külső és belső lehetőségeit hamar megteremti. Többször is gyűjtöttünk együtt, így például Kis- és Nagyhután (Abaúj m.), ahol K. Kovács László a sarlós aratást filmezte, Tiszaigaron (akkor Heves m.) a kisiparosokat vizsgálta, magam a földművelés néprajzát igyekeztem megvilágítani. Másokat elhagyva számomra legemlékezetesebbként maradt meg az Érsekvadkerten (Nógrád m.) eltöttött napok és hetek. Ezeken az utakon a kérdezés módszerét tekintve is sokat tanultam tőle. Az alábbiakban mégis nem erről, hanem azokról a körülményekről számolok be, melyekkel egy gyűjtőút alkalmával meg kellett küzdeni, különösen egy olyan korszakban, mely a falvakban történő mozgásnak nem nagyon kedvezett. 1957-ben nem valami rózsás anyagi körülmények között éltünk, sem Bakó Feri barátom Egerben, sem én Sárospatakon. Ferivel valamikor együtt koptattuk a Ciszteri rend Szent Bernát Gimnáziumának padjait, csak О eggyel feljebb, mert bár azonos évben, de én másfél hónappal később, októberben születtem. Az már korán összekötött bennünket, hogy református vallásban nevelkedtünk és a Reál Gimnáziumban tartott vallás órák adta lazaságát együtt igyekeztünk felhasználni. Ha valami nehéz dolgozat tűnt fel a láthatáron, mindjárt mentem Baksa /ímtó/osztályfőnökömhöz és elkérezkedtem vallás órára. Mindig el is engedett, nehogy elfogultságot gyanítsak az esetleges visszatartásban. Szorult anyagi helyzetünkben Manga Jánoshoz (1906-1977) fordultam, akinek jószíve és segítőkészsége közismert volt. Két alkalommal is betöltötte a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatói székét, 1957-1958-ban a Népművelési Intézet igazgatója, a Néprajzi Múzeum mb. főigazgatója stb. (Magyar Néprajzi Lexikon III., 1980: 515-516). Bakó elgondolása alapján felajánlottuk, hogy készítünk Érsekvadkertről és a két szomszédos faluról (Patak, Dejtár) egy néprajzi monográfiát, melynek anyagi fedezetét az akkor Manga igazgatta Népművelési Intézet fedezte. Az ajánlatnak már csak azért is megörült, mert az említett falvakban nem csak sokszor megfordult, hanem jelentős lejegyzett anyaggal is rendelkezett. A 31 forintos napidíj nem igazán biztatott gyors meggazdagodással, de felszámíthattunk szakértői díjat, sőt „kedvrederítési hozzájárulást". Veszélyességi pótdíjjal is 9