Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

Egyébként minden ételből az asztalra tették az első falatokat. Co zme na St'edrí d'en jedli, toho zme odlozili, zdi také plancki. (Amit a bővedestén ettünk, abból mindig eltettünk olyan darabkákat. - Mátraszentimre.) Z kazdiho jídla zme dali na stul. (Minden ételből raktunk az asztalra. - Mátraszentistván). A karácsonyi morzsa eltevése a legutóbbi időkig általános szokás volt, a vacsoránál mind a három helységben tudatosan gyűjtötték: a vacsorázó család mindegyik tagja lerakott egy keveset, egy kicsi darabkát az asztalra, legyen az gomba- vagy bableves, mákosguba, ill. kalács. A mágikus célból fogyasztott fokhagyma haját, az almamaradékot, a dió- és mogyoróhéjat is összeseperték. Ezeket a morzsákat (drobki, drobinki, melinki) a hagyományőrző családoknál vízkeresztig, a karácsonyi ünnepkör végéig az asztalon hagyták. Az utóbbi időben azonban legfeljebb újévig, ill. csupán a karácsony három napján őrizték, majd egy zacskóba (zackov), kiskendőbe (ruchík) vagy papírba csomagolva eltették, felakasztották valahova. Közvetlenül az elles előtt vele füstölték meg a tehenet. Egy edényre vagy lapátra szórták a morzsákat, meggyújtották őket, s a füstölő morzsákkal körüljárták a tehenet, hogy megvédjék a boszorkány rontásától, kártevésétől (abi bosorki hepohubili krave). Ha a tehénnek elapadt a teje, úgy vélték, hogy megrontották (porobené mala), szintén velük füstölték meg a tőgyét. Korábban a karácsonyi morzsákat a vihar elűzésére is felhasználták. Hitték, hogy a füstjük elhárítja a nagy villámlással, mennydörgéssel érkező orkánt. Közben keresztet vetettek, és magyarul az alábbi varázsimát mondták: Oszlass el, atyaisten, oszlass el, fiúisten ezt a nagy vihart! Töredékesen emlékeznek a víznek borrá válásáról szóló hiedelemre is. Mátraszentistvánban azok, akik nem mentek Nagybátonyba éjféli misére, azt hitték, hogy abból a nagy kútból, amely a fél falut ellátta vízzel, éjfélkor bort hozhatnak és ihatnak. Mátraszentimrén is említették az öregek, hogy éjfélkor a víz borrá válik. A három faluban a karácsonyfa állításának a szokása csak a két világháború között kezdett elterjedni. Az idősek szerint ők még nem kaptak karácsonyfát, legfeljebb csupán néhány családnál vágtak le egy kis fenyőágat, s arra szereltek fel egy gyertyát. A gyermekeiknek már rendszeresen állítanak fát, a karácsony nem képzelhető el nélküle egyetlen házban sem. Mint egykor a karácsonyi morzsát, most a karácsonyfát is vízkeresztig tartják meg: Na Tri krále hu rozobrali. (Vízkeresztkor szedték le.) Az idősebbek még hiszik, hogy ha a karácsony első napján nő érkezett a házba, szerencsétlenséget jelentett. Ha férfi jött elsőként, fiút, ill. bikaborjút, ha nő, akkor lányt vagy üszőt várhattak. A karácsony első napját (Boze narozehí) ülték meg a legszigorúbban: Tej bol najvecsí svátek. (Ez volt a legnagyobb ünnep.) Semminemű munkát nem végeztek, nem vitték ki a trágyát, s nem is fogattak be. Tiltották az illetlen beszédet, a hangoskodást, a kocsmába menetelt. A tiltás sajátos helyi változata, hogy az etetés után még a tehenek száját is bekötötték, nehogy bőgésükkel megzavarják az ünnepet, csak este oldották ki (kravám uvázáli papule, ze abi nerucali, lebo to takí svátek bol). Mindenkinek illett templomba menni. Délután a rokoni látogatás ideje volt, a gyerekek felkeresték a szüleiket, vagy pedig ők jöttek a családos gyermeikekhez. Délben tyúkhúslevest főztek és húst rántottak. Ha vágtak hízót, disznótorost ettek. A karácsonyi köszöntőmondás helyi szokásnak megfelelően a karácsony második napján, Istvánkor történt. A magyarországi szlovákok között egyedülállóan csak a lányok jártak házról házra (po chízach) délelőtt, esetleg kora délután. A szövegük egységes, helyi sajátosságú. A szokás neve a verses köszöntő első szavai nyomán: chodili stronkat'vagy: stronkali. Rendszeres gyakorlata az 50-60-as évekig élt. Korábban a nagylányok is mentek, az utolsó szakaszban már csupán 9-10 éves kislá312