Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Koczkáné Király Júlia: Gárdonyi Géza Az én falum című novelláskötete

Gárdonyi figyelme az apróbb állatokra is kiterjed. Nem kevés csodálattal és elismeréssel adózik például a méheknek, akiknek kapcsán még egy igazán nagy társadalmi igazságtalanság is megfordul a fejében. „Szeretem a méhek muzsikáját. О, a kis együgyű munkások milyen jó kedvvel és mennyi buzgalommal szedik a mézet. Kinek szedik, Maguknak. Ki eszi meg? Varga Ádám csizmadia, meg a teremtés többi koronája."

43 Azonban Gárdonyi nem kutatja mélyebben az igazságtalanság okait, nem következtet a többi, parasztokat ért igazságtalanságokra. Az idillt semmi sem zavarhatja meg. Csodálatra méltó líraisággal tárja elénk Petykó tyúk pusztulását. „Mert embert is nehéz nézni a szenvedésében, hát még egy gyámoltalan néma állatot. Ez a jámbor nem vezekel, és nem vár égi kárpótlást a szenvedéseiért. Ez még csak panaszkodni, kérni sem tud a nyomorult."

44 Petykó viselkedésének, betegségének leírása akár egy beteg ember betegségének leírása is lehetne. A tyúk viselkedése emberi jegyeket hordoz magán. Minden betegséggel járó elváltozás hasonlóan zajlik, mint Petykónál. Ezt az antropomorfizálást a hasonlatokkal éri el Gárdonyi. „Mégis furcsa, hogy hogy állat is lehet olyan mindenben szerencsétlen, olyan péntekes, mint némelyik ember. Már csibe-korában is sok baj érte szegénykét."

45 „A taraja meghajlott és olyan kékes halovány volt, mint a beteg ember ajka. A tolla is úgy állt rajta, mint a kövér ember kabátja a soványon."

46 „Csak az irigység vitte néha közéjük. Mert irigy volt szegény vén szakállas, mint ahogy minden rossz gyomrú ember irigy a jó étvágyúra. És a szegény állat megfeküdt ottan, a fejét megnyugaztotta a vánkoson a két lábát egymásra tette, mint az ember szokta a kezét."

47 Azzal tehát, hogy ennyire emberien ábrázolja Gárdonyi az állatokat, azzal, hogy megfigyelésüket, a velük történt események leírását legalább annyi gonddal végzi el, mintha emberekről lenne szó, ezeket az ösztönlényeket a novellák, történetek fontos szereplőivé teszi. Gárdonyi parasztjait így jellemzi Móricz Zsigmond: „írásainak alapja a nép ismerete, ő volt az első író, aki a parasztot, mint individuumot ismerte fel. A nevetés és a sóhajtás, a gond és a derű a parasztember lelkében nála szabadul fel először. Az ő parasztjai jelennek meg legelőször a magyar irodalomban, mint lelki életet élő emberek. A társadalmi, korlátozást ő nem ismerte. Az ő népének egyéniségei nem morális lények. Sem morális sérelmeik nincsenek, sem szociális korlátozások nem veszik körül. Idill van körülöttük, amit a természet a föld, az ég, a falu kerete határol. Tiszta lelkiségek, akik soha egy gondolattal nem akarnak áttörni gátakat, hanem leélik a maguk egyszerű és nemesen együgyű életét az adott és megváltozhatatlannak érzett körülmények között."

48 Az én falum keletkezése „Az én falum elbeszéléseit 1895 márciusában kezdi közölni a Magyar Hírlap. Már egri lakos Gárdonyi, amikor 1898 augusztusában a Pesti Hírlap a Legjobb Könyvek sorozatában kötetbe gyűjtve kiadja. (...) A paraszti témát a népszínművek, az érzelgős paraszti novellák ekkorra már teljesen lejáratták, amikor kötetben meg akarja jelentetni, alig talál rá kiadót. Megjelenése mégis várakozáson felüli siker. Egy év alatt két új 43. GÁRDONYI Géza, é. n. II. 134. 44. GÁRDONYI Géza, é. n. II. 135. 45. GÁRDONYI Géza, é. n. II. 135. 46. GÁRDONYI Géza, é. n. II. 131. 47. GÁRDONYI Géza, é. n. II. 201. 48. GÁRDONYITÓL, GÁRDONYIRÓL, é. n. 82. 251