Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Bakó Ferenc: Népi családtörténetek – lokális önismeret (Kömlő 1770–1957)

Az uradalmi utasítás az épületeknek elsősorban az anyagát kívánta meghatározni. Ez az igény nemcsak a lakóházra, hanem a gazdasági épületekre, így akolra, fészerre, szekérszínre is vonatkozott. Kötelezték a jobbágyokat, hogy a falakat vályogból, „mór téglá"-ból húzzák fel, vakolják be, a kéményeket pedig égetett téglából falazzák fel. A telken álló mindenféle épületet náddal kell fedni, mégpedig felvert módon, tehát nem teregetve vagy zsupozva, amint ez akkor és máshol szokás lehetett. A nádról szólva, megemlíti az utasítás, hogy az utca vonalán az udvart is náddal kerítsék be, és ne „garádgyá"-val, ami alatt istállótrágyát kell érteni. Ezeknek az instrukcióknak az alapján többé-kevésbé rekonstruálni lehet az első telepesek házát, a „szállási ház"-at, amint a hagyomány megnevezi. A fő nehézséget az jelenti, hogy az előírások csak az anyagokra vonatkoztak, de a szerkezetre, a formákra nem. Erre nézve esetleg a hagyomány és régi épületek leírása adhat támpontot. A hagyományban megmaradt emlékekből arra lehet következtetni, hogy az első házak megépítését ideiglenes hajlékok összetákolása előzte meg. Valószínű, hogy először az állatokat helyezték biztonságba, maguk a családok pedig „lyukak"-ba, putrikba, bogárhátú házakba húzódtak. A 90-100 lakóház megépítése hosszabb időbe telhetett. A múlt század derekán élt és működött egy család Kömlőn, a Berta család, akik zsellérek voltak és ilyen hajlékokat építettek. Az volt az íratlan(?) szabály, hogy falat emelni 2 méteren felül csak iparosnak volt joga, de azon alul zsellérek is építhettek: „egy öl magos, az nem magos, azt te is felrakhatod!" - mondta az építtető a zsellérnek. Feltételezhetjük, hogy egy ilyen nagyszabású építkezésnél, mint Kömlő falu újjáépítése 1770-től kezdődően, ezek a kontárnak nevezhető házépítők jelentős mértékben közreműködtek.

37 A vályog és a tégla beszerzése nem jelentett különösebb gondot. A belterület északkeleti szélén ma is található Téglaverő helynév arról tanúskodik, hogy itt készült a vályog (mór tégla), vagy itt volt mellette a téglaégető is, amit az uradalom üzemeltetett. Nehezebb volt az uradalom azon igényének kielégítése, hogy az épületeket náddal fedjék. Minthogy Kömlőn rozsot még századunk közepén sem termeltek, valószínűleg az 1770-es években sem volt rozsszalma, csak a nádfedés jöhetett számításba. Nád azonban a kömlői határban nem volt elegendő, s ezért a hagyomány szerint Átányról és Egyekről kellett beszerezni. A nádfedés általánossága tehát a falu növényföldrajzi helyzetével volt kapcsolatban, mert ebben az időben az ugyancsak egri püspöki tulajdont képező Gyöngyöspüspökiben és máshol is a fazsindely dominált.

38 Kömlőn a zsindely és a terméskőpala-fedés csak a XIX. század utolsó negyedében terjedt el, az első égetett cserép pedig 1896-ban jelent meg. Úgy tűnik, nemcsak az ideiglenes szállások, hanem az állandó lakás céljára megépített házak szerkezeti elemeiben is voltak archaikusak, amelyeket más tájakon már tiltottaknak ismerünk. A Tisza, mint a fa építőelemeket szállító vízi út közelsége indokolja azt, hogy Kömlőn 1930 körül bontották el az utolsó ágasfás-szelemenes házakat, tehát 100-150 évvel korábban az ágasfa a tetőszerkezet fontos és nem elavult kelléke lehetett.

39 A lakóház alaprajzi elrendezésére közvetett írásbeli forrásunk van. Az 1799-es uradalmi leltár felsorolja Kömlőn is a püspökség tulajdonában lévő épületeket, szám szerint négyet: a kántor, a molnár, a mészáros és a juhász házát. Közöttük a juhász és a molnár háza látszik olyannak, amely a jobbágyok magasabb rétegéhez hasonló gazda37. BAKÓ Ferenc 1978. 133. a kérdést részletesebben tárgyalja. 38. BAKÓ Ferenc 1978. 58. 39. Saját gyűjtés 1958-ból. 196