Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)
Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál
sek maradnak. Gömörben az új párt a vőlegényes háznál mézzel fogadják s a vőlegény azt a kanalat, amellyel a mézet fogyasztotta, keresztül dobja a háztetőn. A méhszúrás helyét sárral, különböző füvekkel (kilencféle fűvel) kenik be, sarlóval, késpengével kereszt alakban megnyomkodják, a szúrás helyén méhet nyomnak szét, hogy a megszúrt testrész meg ne dagadjon. Kalotaszegen azt tartják, ha terhes asszonyt szúr meg a méh, a gyermeke irigy, rosszlelkű lesz. A néphit szerint nem szúr a méh, ha karácsony és Szent István napján (augusztus 20.) mosdatlan marad a méhész. A méhészek és mézeskalácsosok védőszentje Szent Ambrus, akire csecsemő korában méhraj szállt. Amikor ezt az apja megpillantotta - a Debreceni Kódexet (1519) idézve-így szólt: ez gyermök nagy ember lészön jövendőben. Neve napján (december 7.) a méhészek misét hallgatnak és Budapesten a szervita szerzetesrend temploma körül még a két világháború között is zászlóikkal körmenetet tartottak. 12. §. Az eddigi megfigyelések nyomán keveset mondhatok a méhészek magatartásáról. A néhány kas vagy kaptár méhet tartó gazda még nem nevezhető méhésznek. A húsz-negyven, esetleg több méhcsaládot kezelő, a mézből jövedelemhez jutó s egyébként is eredményesen gazdálkodó paraszt már bizonyos méhész magatartást képvisel. Századunk elején méhésznek azt tekinteném, aki tagja volt valamelyik méhész egyesületnek, méhész újságot járatott vagy más módon figyelemmel kísérte a méhészkedés újításait, törekvéseit, eladásra is termelt. Az ilyen méhészkedő parasztról figyelmet érdemlő jellemzéseket közölnek íróink (Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc). A méhészek egymást segítő, összetartó, takarékos, kocsmakerülő emberek. Csendesek, szemlélődök, vallásosak, olvasottak. De nemcsak méhészkönyveket és újságokat olvasnak, hanem vallásos iratokat, történeti regényeket. A katolikusok búcsújáró emberek. A reformátusok gyakran részt vesznek a presbiteri szolgálatban. Előfordul, hogy a presbiter megtanulja a méhészkedést a lelkészétől. A presbitertől pedig egyik-másik szomszédja, rokona. „A koldust a méhész nem küldi el" - mondják Békésben. Mézszüret idején szívesen küldenek egy kis mézet a lelkésznek, tanítónak. Az Ormánságban „a tiszteletes asszonynak" a méhesgazda felesége még századunk elején egy-egy tányérka lépes mézzel kedveskedett. A méhészek fúró-faragó emberek is. Kaptáraikat maguk javítják, sőt gyakran készítik is. Az újító méhész is szívesen megőriz egy-egy régebbi méhlakást, vesszőkast, faköpűt. Akinek 18-19. századi kéziratos méhészkönyv van a birtokában féltve őrzi s a bizalom kifejezése, ha valakinek megmutatja. A méhes a méhésznek gyakori alvó, pihenő, olvasó helye, ahová az idegent nem szívesen engedi be. Móra Ferenc elbeszéli, hogy a fonott hárságyon ébredő méhészt bor várja, s bizonyára költői túlzás, hogy felbontatlanul hever méhesében az első magyar méhészújság. Amikor 1930-ban Zengővárkonyban meglátogattam Fülep Lajost - a méhese csak abban különbözött a helyi parasztok méhesétől, hogy heverőjén a Nyugat legfrissebb számai s Leopardi versei hevertek. A parasztméhészeknél képesújságokat (pl. Tolnai Világlapja), Gracza György munkáit s más hasonlókat figyelhetünk meg. Napjainkig emlegetik Szentes olvasott méhészeit, akiknél a két világháború között kézről kézre jártak Jókai Mór és P. Gulácsy Irén történeti regényei. A kalendáriumba vagy füzetbe a méhész feljegyzi, mikor s melyik kasból, kaptárból rajzottak ki a méhei. Esetleg a mézszüret idejét és a kipergetett méz mennyiségét. Szívesen telepednek le méheikkel az akácosokba, a repceföldek mellé, de a méhek legkedvesebb virágának a tisztesfüvet tartják. Az alföldi méhésznél „a tarlóvirág nyílásakor" időhatározó. A népélet kutatója végül átadja a szót a kitűnő mezőgazdának, enesei Dorner Bélának, aki ezeket írja (1910): „Tapasztalatom szerint a józan, szorgalmas népnél mintegy fokmérője a nép lelkületének a méhészkedés! ... az erdélyi székelyeknél a falu legjózanabb, legbékésebb lelkületű emberei rendszerint a méhészek!" 13. §. Összefoglalásul a következőket mondhatom: A magyarság a honfoglalás idején - mint különböző rétegbe tartozó finnugor hagyatékot - ismerte a méhvadászat 359
