Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Fajcsák Attila: A szüret kezdetéhez és befejezéséhez kapcsolódó szokások, hiedelmek

a kapások, amikor Szent Márton tájékán a tőkéket befedték földdel télire, hogy meg ne faggyanak.

58 Egyik legidősebb adatközlőnktől tudjuk, hogy valamikor az egriek körében ismert volt a szokás, hogy szüretkor hagytak néhány fürtöt a tőkéken azzal a szándékkal, hogy a következő évben több teremjen rajta.

59 Mások véleménye szerint a szedők az ún. „egres" vagy „fattyú" szőlőt hagyták a tőkén azzal, hogy „ez a madaraké". Somogyban, Baranyában ősi szokásként szüretkor a vándorok számára hagytak egy-egy fürtöt a tőkéken. Mindezek után érdemes idézni a Szent Biblia idevágó részét: „Ha szőlődet megszedet, ne mezgeréld le, ami utánad marad, a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az." (3Móz 19,10, 5Móz 24,21.) A felsorolt adatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy itt nem egyszerűen csak jótékony emberiességről van csak szó, hanem egy ősi áldozati szokásról. Az a szegény, vándorló idegen, akinek a maradékot hagyni kellett, voltaképpen a szőlő istene.

61 Mellesleg számos népmese központi alakja is az álruhában vándorló isten vagy király. Egerben még a két világháború között is szokás volt az utolsó kád szőlőterméssel a városba érkező szekeret színes szalagokkal, pántlikákkal díszíteni, ami azt jelezte, hogy a szőlősgazda befejezte a szedést.

62 A feldíszített, felcsengőzött kocsin 8-10 aszszony ült, akik a koszorút hozták a gazdának és természetesen szüreti dalokat énekeltek. Ezt követően volt a koszorúátadás, majd lakoma és mulatság a gazdánál, vagy a présházban. A féktelen jókedvben a munka elvégzése után érzett felszabadultságon túl szerepet játszott az is, hogy rendszerint ekkor volt a fizetés. Talán nem is szükséges hangsúlyozni, hogy Egerben és feltételezésünk szerint máshol is, koszorút csak akkor készítettek a szedők, ha elégedettek voltak a gazdával és tudták azt, hogy a jó termés és a szüret után az megvendégeli őket. Adatközlőink még arra is emlékeznek, hogy valamikor nemcsak utolsó, hanem az első szekeret is feldíszítették.

63 Egerben a pántlikás kocsi bevonulása után szabad volt böngészni. Mások úgy tudták, hogy ezt csak „Mindenszentek" után engedélyezték. A mezgerélés a szegények elismert joga a TokajHegyalján is,

64 éppúgy mint a bibliai népeknél, amelyre már fentebb utaltunk már egy ószövetségi idézettel. A szüreti szokáskör e helyen vizsgált időszaka figyelemre méltó jogi népszokásokban is bővelkedik. Szüretkor a csőszt, pásztort a gazda vagy a gazdák szokás szerint megvendégelték. Bártfa városnak egy 16. századbeli számadáskönyvéből arra derül fény, hogy a pásztorok szüret idején kapták meg járandóságukat, melynek egy részét képezte az akkor még használatos lábbeli, a saru.

65 A Tokaj-Hegyalján a szüret végét, a végzés-t a pásztor kelep-pe\ és puskaszó-vd\ jelezte.

66 Ezután ők is letehették hivatalukat, melyről ezt írja egy szemtanú századunk elején: „Késő ősszel aztán, a mikor az utolsó »fürt«-öt is leszedték a tőkéről, gyönyörködve láttuk esténkint, mint gyullad ki, itt is ott is a hegyeken, a gonddal fölépített pásztorkunyhó. S az erős lángnyelvek világításánál ott láthatta a szemlélő rendesen a kunyhó 58. Bakonyi Múzeum Néprajzi Adattára, Veszprém, ltsz. 12007-84.89. 59. Saját gyűjtés. GYŐRI Györgyné DOMOKOS Rozália Eger, 1894. II. 4. 60. AMBRÓZY Ágoston 1933. 13. 61. James George FRAZER 1965. 252., 255-256., ÁKOS Károly 1963. 178. kk. 62. BAKOS József 1969. 11. 63. Saját gyűjtés. MISIK Mihály Eger, 1919. III. 9., DONGÓ Antal Eger, 1927. IX. 4. 64. BAKOS József 1959. 27. 65. BAKOS József 1959. 19. 66. BAKOS József 1959. 23., 27. 438