Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál

a Jászságban összeírt méhkasok száma. Ugyanakkor méhészkönyveink már 100 körüli kassal méhészkedő gazdát is említenek. A korai statisztikai adatok azonban félrevezetők is lehetnek, mert nem tudjuk, hogy ősszel hány családot hagyott meg a méhész. A méz értékére jellemző, hogy a 11. században (1067) kb. 10 liter mézért egy szekér zsindelyt adtak. Később - a 16. sz. közepén (1552) - a budai török piacon 1 liter mézért (?) egy keresztény foglyot lehetett vásárolni. A 18. sz. végén egy pár lefojtásra szánt méhcsalád ára 8 forint volt, amikor egy „tavalyi borjúért" 6 forintot kértek. Egy döbbeny méhért két szapu búzát is adtak. A békési Szarvason 1767-ben egy kitelelt méhkas ára 1-2 forint. A 19. sz. elejére (1804) már 6-10 forintra ment fel az ára. Egy évszázaddal később az Alföldön egy méhcsalád egy mázsa búza árának felelt meg. Jelentős a méz a táplálkozásban. A 20. sz. előtt sok mézet használtak fel üdítő italok, mézsör készítésére. Használják a mézet gyógyszerül. Lencsés György 16. sz. végi kéziratos orvosi könyve a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására ajánlja a mézet. A moldvai csángók ma is azt tartják „jó a méz minden urusságnak, mert mindenféle virágocskából van." Számottevő mennyiségű méz kellett még a 19. század elején is a mézeskalács készítéséhez. Magyarországon már a 14. sz. közepén virágzó mézeskalácsipar volt, de a kolostorokban előbb is dolgoztak mézeskalácssütők. Az erdélyi városokban készített mézeskalács a 16-17. században nemcsak az erdélyi fejedelmeknek, hanem a törököknek is kedvenc csemegéje. A mézeskalács jelentőségére jellemző, hogy 1725-ben Kassán az egyik mézeskalácsos mester egyetlen alkalommal 71 000 darab mézeskalácsot vitt a vásárra. A 16—18. században sok mézet, viaszt exportáltunk Lengyelországba, Ausztriába, Velencébe. 1624-ben és a következő években skót kereskedők vásárolják az erdélyi viaszt. A viasz kellett a gyertyakészítéshez. Az egyházak, a céhek gyakran viaszban szabták ki a kisebb vétségek elkövetőire a büntetést. Az istentiszteletek kötelező látogatásának elmulasztásáért bizonyos mennyiségű viaszgyertya beszolgáltatásával tettek eleget a róm. katolikus hívek. Mesterré avatás alkalmával a céh új tagjai a céhnek viaszgyertyát ajándékoztak. A falusi lelkészek járandóságai között is említik a mézet. A méheket használták a 14-17. századi haditechnikában. Várostromoknál a védők az ostromlók közé méhekkel telt kasokat dobáltak. A várvédelemnek ezt a módját néhány erdélyi monda napjainkig megőrizte. Az udvarhelyi hagyomány az erőszakosan térítő jezsuitákra dobált méhkasokról emlékezik meg. A méhészkedés jelentőségét bizonyítja, hogy a 18. század közepétől a 19. század közepéig hazánkban kb. 50 méhészeti könyv és nagyobb tanulmány jelent meg. A 17-19. századból kéziratos méhészkönyveket is ismerünk. Legrégibb méhészkönyvünk 1645-ben Nagyváradon jelent meg (a lengyeleknél 1614-ben), amely Rákóczi György főméhészmesterének, Horhi Miklósnak a munkája. Csak kéziratos másolatokban maradt fenn. Mindegyik másolat természetesen egy-egy variáns, amelyek révén a másolók felfogása és tudása szerint a hiedelmek alakulását, redukálódását, táji változatait követhetjük nyomon. A kézről kézre vándorló kéziratok adatai azonban csak nehezen lokalizálhatok. Tanácsaik forrását csak részben kereshetjük használatuk helyén. Feltűnő, hogy a kéziratokon Horhi neve is megváltozik (Hoits Mihály, Horváth Miklós, Hörkey István stb.). A másolatok az erdélyi parasztság kezén még napjainkban is lappanganak. Erdélyben népszerű, kéziratban terjedt méhészeti útmutató volt Római Nagy Péter munkája, amelyet állítólag lengyelből fordítottak magyar nyelvre. A kolozsvári volt Róm. Katholikus Lyceum könyvtárában lévő egyik másolat címe a következő: „A méhekkel való bánásnak igaz mestersége, mellyet I. Lengyel István király parantsolatjára közönségessé tett Római Nagy Péter. Ezerhatszáz negyvenedik esztendő." A kézirat előszavában olvasható, hogy a munkát 1643-ban Szilágy Csehi Jankó András a bönyei templom kőfalában találta meg s valaki zsidóból és görögből deákra, majd .deákból Eperjesi Lőrinc, Homonnai András és Gyöngyösi Mihály magyarra for312