Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Dienes István: Búcsúbeszéd Szabó János Győző koporsója fölött

Legfeljebb egyszeri békemegváltó adókat lehet még behajtani, de ez csak ideig-óráig segít, ezt az életmódot gyökeres átalakulás kell, hogy kövesse a keleti régiókban is. Kérdés, hogy színre lépett-e az ő Gézájuk, Vajkjuk (még tudatosan nem egy Istvánra gondolok!), de bizakodjunk, hogy talán megvalósulhat Európa rég várt egysége. Hazai dolgainkra áttérve is örömteli hírekkel szolgálhatok. 1990 tavaszán valódi választás volt: ez az ellenzéki erők hatalmas győzelmét hozta, az MSZMP mandátumhoz sem jutott. Új koalíciós kormány van hatalmon, és abban - ha az Országház elnökét is ideszámítom - több historikus van, mint ahány valódi céhbeli történész hajdanán Molnár Erik keze alatt dolgozott. A kormány három tagja - köztük maga a kormányfő - valaha muzeológus volt. Professzorunk: László Gyula és sok más értékes ember magas elismerést kapott; megértük, hogy Györffy György, Benda Kálmán, Bóna Pista akadémikus lett, és nem arra érdemtelenek kerültek e tudós testületbe. Címerünk a régi, tehát a koronás, ezeréves államiságunk és európaiságunk jelképével. Eltűntek a vörös csillagok és a Lenin-szobornak meg az integetős-tribünnek csak hűlt helyét találnád. Nincs többé Lenin körút, Münnich utca, Felszabadulás tér, szinte minden visszakapta egykori nevét, így ismét otthonosan mozoghatnál szülővárosodban. Március 15-ét meg október 23-át immár nyíltan ünnepelhetjük, viszont április 4-e és november 7-e rendes munkanapok, nem kell ott feszengeni a munkahelyi ünnepségeken, mímelni, hogy áhítattal hallgatod a szónok badarságait és tátogni, mintha énekelnéd a szovjet himnuszt. Jalta helyett - úgy mondják - ma már a máltai megállapodás van érvényben. Hihető tehát, hogy június végéig az utolsó szovjet katona is átlépi - de kifelé! - a határt. E fejleménynek köszönhető, hogy Mindszenty bíboros hamvai már nem a máriacelli kegyhelyen, hanem Esztergomban pihennek, a bazilikában; és még ez év augusztusában hazánkba látogat a pápa. Édesapád a Gyűjtőfogházban leült időkért kárpótlást kaphatna, mert nagy kínnal elismerték, amit mindnyájan tudtunk, hogy az ún. Magyar Közösség pere - sok mással együtt - szintén koncepciós eljárás volt. Az akkori belügyminiszter, Rajk László egykori ténykedését legbecsületesebben saját fia ítélte el, noha az apja szintén ennek az iszonyú gépezetnek áldozata lett, maga csak a félelmetes kényurak szolgája volt. Amikor Kádár János belehalt a 301-es parcella felavatásába és őt magát a Kerepesi úti munkásmozgalmi panteonba temették, az ifjú Rajk ott nyugvó szüleit kihantoltatta és elvitette őket apja - és sok száz becsületes ember - hóhéra közeléből, demonstrálva ezzel is Kádárról alkotott véleményét. Gioni! Hitted volna mindezt? Félek persze, hogy túl rózsás kép kerekedett ki e listás felsorolásból. Az 1956-os forradalmi idők nemzeti egysége, az összetartó erőt biztosító régi erkölcsiség nincs többé, mindez a múlté. Az egykori ellenzék megosztott, folyik a pártoskodás, az egymásra való acsarkodás, fenekedés, amikor pedig nem viszálykodásra, hanem az erkölcsiségen alapuló összefogásra volna szükség. Van személyes bánata is szakmánknak, amit Te rég tudhatsz. Ezt az üzenetet elküldhettem volna Neked szegény jó „Stíllel", vagyis Stanczik Ilonával, akit 48 évesen ez év február 27-én Velencében ért a halál és március 22-én Kunhegyesen temettük el. Öt éve még együtt utaztunk a temetésedre és már ő is ott van közeledben, a Lelkek-honában, amelyben szentül hiszek. Vigyázzatok egymásra jobban ott, mint mi itt, a Földön! 717