Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Löffler Erzsébet: A Telekessy patikamúzeum

1. kép. Telekcssy István, Eger püspöke A jezsuiták elsősorban térítéssel foglalkoztak, de már megjelenésükkor iskolát is nyitottak. Fenessy György és Telekessy István püspökök támogatásával azonnal meg­kezdték az új templom és rendház építését. A História Domus szerint a rendház építése 1703 őszén akadt el, amikor a kurucok a várost felgyújtották. 1704 márciusában Rákóczi­ágyúkkal lövette a várat. Miután a várban a víz elfogyott, a védők megállapodtak a ku­rucokkal, hogy ha nyolc hónapon belül nem kapnak a védők segítséget, átadják a várat Rákóczinak. 1705 február végén vonult be Rákóczi Egerbe. A szécsényi országgyűlésen pedig a rendek kimondták, hogy a jezsuitáknak távozniuk kell az országból. Egerből azonban többszöri felszólításra sem mentek el, tovább folytatták a tanítást. A püspök többször közbenjárt értük a fejedelemnél, de eredménytelenül. Végül is 1707-ben tá­voztak Egerből. 7 A jezsuita atyák, akik Rákóczi idejében azokban a felső-magyaror­szági rendházakban voltak, melyek császári kézben maradtak/ 1710-ben a császári sere­7. DERCSÉNYI Dezső-VOIT Pál 1972. 531-532. 8. NAGY Árpád 1974. 32. 676

Next

/
Oldalképek
Tartalom