Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Szemán Magdolna: „Székesfejérvár juta pogánságra” (Erkölcsi példázat és história Wathay Ferenc költészetében.)

gyott, feldúlt otthonokról. Mindehhez Énekeskönyvében több képillusztráció is kap­csolódik. Az egyik színes tollrajzon először egy ruhátlan nő képe tűnik föl, akinek hom­lokát haj borítja, egyébként kopasz, s egy kerékre támaszkodik. 2 Forgószélnél forgóbb az emberi élet, Mert kit hol siralom és kit öröm követ. . . W.ÉK51. Az éneket az élet és halál kettősségének, a sors kiszámíthatatlanságának, a szeren­cse motívumának megjelenítésével kezdi: Nincs sohul szerencse, higgyed, ez világon . . . W. ÉK 51. A korszak alkotóit is foglalkoztatta a szerencse motívuma. Magyari 1602-ben írt Hasznos könyvecskéjében erről, s később Rimay költészetében már a szerencse jelké­pes ábrázolásával találkozunk. Wathay ezért idézi meg a Bibliából Izrael elvesztet, hogy példázatként elmondhassa a magyaroknak: Isten „elveszti széjjel" azokat, akik „ellen­keznek ő szent folségével". (W. EK 52.) A história bevezető szakaszaiban a protestánsok körében kedvelt zsidó - magyar párhuzam bőséges alkalmazásával kíván okulást és tanulságot adni. Harcra buzdítással Tinódi és több névtelen históriás énekszerzőnk alkotásában is találkozunk. A 25. strófa azt igazolja, hogy Wathay jó politikai érzékkel ismerte fel az országos gondokat: Meg akkor törék birodalmunk szarva, Hogy pártolás szállá renddel az urakba, Két királ is leve együtt országunkban, Mind fejenként valánk elég nagy vakságban. W. ÉK 54. A protestáns prédikátorok tanításaiban használatos gondolat is megtalálható a mű­ben: Irányzóm, így jára országunk mind széjjel, Mert mi nem gondolánk Isten igéjével. W. ÉK 54. A históriás ének második részében (Secunda pars) a szemtanú hitelességével eleve­níti meg a tatárok és törökök országunkban végzett pusztításait. Megdöbbentőek a szü­lők nélkül bolyongó gyerekekről szóló leírások. Az általános pusztulás közepette sokan nagyobb városokban, például Kecskeméten kerestek menedéket, de a kóbor farkasok martalékává váltak. Formai egyszerűségükben is megrázó strófák ezek, hiszen érezzük azt a valós fájdalmat, amelyet a költő a magyarság szörnyű sorsa miatt érzett: Megrontanak rútul sok gyönge szüzeket, Sok szép ifjú népet és szép menyecskéket, Jámbor asszonyokat s elvegy özvegyeket, Házasságban levő sok szerelmeseket. W. ÉK 59. A tatárok pusztításaik során az asszonyokat előbb megbecstelenítették, majd kínzások közepette megölték őket. A 94-101. strófákban a költő az asszonyokhoz szól, s azért inti őket a szolidabb viselkedésre, mert Isten bosszúját látja a büntetésben: 2. W. ÉK 1.71. 308

Next

/
Oldalképek
Tartalom