Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Pálosné Nagy Rózsa: Madárfogás lépvesszővel a gyöngyösi határban

buzdította a szegényebb lakosságot a madarászatra, sőt minden varjúfejért 1 kr-t fizetett,

8 ugyanis a varjak óriási mennyisége szállta meg a várost és környékét, a szántóföldeket, ahonnan a magot kicsipegették. Az ismert madárfogási módok közül a lépvesszős módszerrel foglalkozom, melyet énekesmadarak esetében alkalmaztak és alkalmaznak - igaz, egyre ritkábban - még ma is. Ez a módszer az erdős vidékeken terjedt el leginkább, s még a két világháború között is a szegényebb néprétegre volt jellemző. Nemcsak táplálékkiegészítésként fogták a madarakat, hanem megbízható kereseti forrás is volt számukra. A lépvesszővel való madarászás követői még ma is fellelhetők, gyakorolják is e módszert, mely alapjaiban az évszázadok folyamán nem, vagy csak alig változott. A mai madarász már nem azért fogja a madarat, hogy táplálékát kibővítse, hanem saját maga szórakoztatására, esetleg eladásra. A felszabadulás előtt egy madár ára 40 fillér volt, s akadt olyan nap - persze nem gyakran -, amikor a madarász 100 madarat is megfogott, így megvolt a 40 pengője, ami igen csábító volt, hiszen könnyű pénzkeresetnek számított. Manapság azonban egyre kevesebb ember gyakorolja ezt mesterséget, mivel a madarászattal kapcsolatos lehetőségek-kereslet, megfelelő piac-hiányoznak.

9 Ezenkívül törvény tiltja az énekesmadarak fogását: „(1) A vadonélő madarak - hasznosságuk, valamint természeti és tudományos értékük miatt - külön védetté nyilvánító határozat nélkül e rendelet alapján természetvédelem alatt állnak". „(2) A természetvédelem alatt álló vadonélő madarat tilos elejteni, elfogni, tartani, tojásait és fiókáit kiszedni, értékesíteni - ideértve piaci árusításukat is . . ."

lü Ennek ellére még ma is akadnak olyanok Gyöngyös környékén, sőt Heves megye más területén is, akik nagy szenvedéllyel gyakorolják e fogási módszert. így került elkobzásra 2 kalitka és 9 lépvessző a léptáskával együtt a Gyöngyössolymos fölötti Cserkőnél 1974-ben egy gyöngyöshalászi embertől. Ezek ma a Mátra Múzeum gyűjteményében vannak. Adatközlőm nyugdíjas bányász," még ma is fogja a madarakat Gyöngyös határában. A madarászással 10 éves korában ismerkedett meg. Tanítómestere idős szomszédja volt, aki már akkor 60 éves volt, a kőbányában dolgozott, s kedvtelésből fogta a madarakat. Madarászataira magával vitte a madarakat szerető és irántuk nagy érdeklődést tanúsító gyermeket, és megtanította a madárfogás és lépkészítés fortélyaira. Első alkalommal két „stiglincet" (TENGELIC - Carduelis carduelis L.) fogtak, melyből az egyiket megkapta ajándékba, s ezt otthon - házilag - elkészített kalitkába zárta. Ez az élmény annyira falkavarta, olyan hatással volt rá, hogy ettől kezdve szenvedélyévé vált a madárfogás, s ezt kisebb-nagyobb kihagyásokkal azóta is gyakorolja. Ahhoz, hogy valaki jó és eredményes madarász legyen, igen jól kell ismernie a madarak viselkedését, szokásait és alaposan meg kell figyelnie azt a területet, ahová a madarak szívesen járnak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy vannak állandó és költöző madaraink, s íratlan szabály, hogy párzási időben lehetőleg ne fogjanak madarat. Adatközlőm madarászatai során a következő madarakat fogta: Stiglinc (Tengelic Carduelis carduelis L.) Gyöngyös környékén használt népies neve, mely a német Steiglitzről magyarosodott stiglincre, egész évben fogható. Ugyanígy a Zöldike (Chloris chloris L.) a Csíz (Carduelis spinus), a költözők közül a Csicserke (Csicsörke - Serinus serinus L.), melyet ezen a vidéken Király csízként is ismernek, és tavasztól őszig fogható. A Dzsadzsa (Zsezse - Carduelis flammea L.) szintén itt használt népies elnevezés 8. ECSEDI István 1933. 10. 9. DÖMÖTÖR Sándor 1960. 16. 10. Vadászati jogszabályok 1977.127. 11. Az adatközlő kérésére a nevét nem közlöm. 298