Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Dankó Imre: A vízgazdálkodás és a népi építkezés összefüggései

törekes félvastag vagy félöreg sár nedvessége is nehezen szívódott fel a vályogokba. De miután felszívódott belőle valamennyi és kiszáradt, az egész vályogfal egységessé, nehezen nedvesedő, vizet alig felvevő anyagtömbbé vált. Biztosak lehetünk abban, hogy a jó sárelőkészítéssel, a vályog megfelelő kiszárításával a ház, az építmények nedveződése ellen is küzdöttek. A vályogépítést általánosan megelőzte korban a földépítkezés több kezdetlegesebb fajtája. A hantház, a csömpölyeg vagy csömpölyeges, illetve fecskerakásos fal, a vert fal esetében általános volt, hogy alapozást, fundamentumot nem csináltak. A hantháznál, a csömpölyeg, fecskerakásos és vert fal alkalmazásánál nagy súlyt fektettek arra, hogy az alsó vagy kezdő sor jól előkészített, kiszárított, ledöngölt, száraz talajra kerüljön. Valamint arra is, hogy a készülőfélben lévő, aztán pedig az elkészült fal maga is jól kiszáradjon. Ezért a felépült sárfalakat, amíg a tetőszerkezet és a fedés el nem készült, a további nedveződés, netalán elázás ellen a falkoronák lefedésével (lombbal, sással, deszkákkal, kátránypapírral, kukoricaszárral) védték. Törvényszerű volt, hogy a sárfalak felülről lefelé haladva száradtak ki, s az is, hogy a fal alsó sorai, a lábazat száradt ki utoljára és legkevésbé. A sárfalak külsejére és belsejére kerülő tapasztás átmenetileg fokozta ugyan a falnedvességet, ez azonban a meszeléssel együtt nem okozott komoly problémát a lakhatás, a használatbavétel szempontjából. Még az úgynevezett alsó sorok vagy lábazat nedves eseteiben sem. Mert mint ahogy Kötegyánban is mondták: „Az a kis nedvesség még szükséges is, az tartotta össze jól a falalját, ha meg annyira nedves volt, hogy levetette magáról a tapasztást, hát rendesen lehántolták (tudni illik ásóval a tapasztást a falról) és újra tapasztották. Mert hát az se volt szép, hogy annyira kiszáradt, hogy beporlott (vagyis a tapasztás száraz porrá száradt, ami viszont levetette a meszelést), mert akkor meg egyenesen meg kellett nedvesíteni. De legjobb volt az olyat is lehántani és újratapasztani."

34 Az, hogy a fallábazat elnedveződése vagy éppen kiszáradása legföljebb csak esztétikai problémát jelentett, jól kitetszik abból, ahogy Szabadszálláson, de sok helyt másutt is így vélekedtek: „Hátosztán a vót véle a helyzet, hogy nem tűrték az asszonyok a házfal alja elcsufolódását. Igencsak gyorsan, meg gyakran elhúzták (tudni illik a fal alját) valami sötét, jól takaró festékkel."

35 Vályogfal esetén - ahogy arról már volt szó - a nedvesség elleni tevékenység korábban kezdődött. Sarkadkeresztúron mind a vályogvetők, mind a vályogot vevő építkezők azt tartották, hogy a jól eldolgozott, többször megtaposott, kellő arányban és megfelelő friss, nem dohos, penészes pelyvával stb. felkészített sárból vetett vályog egyrészt gyorsabban és jobban kiszárad, mint a kevésbé gondosan készített. Anyagának megválasztása, jól összedolgozott volta miatt, meg aztán, hogyha jól kiszárad, nehezen veszi fel a vizet, nem nedveződik. A vályog száradása tekintetében nem közömbös a vályogvetés helyének a megválasztása sem. Méghozzá nemcsak az anyagminőség miatt. Vályogot csak száraz, a környezetéből kiemelkedő, szeljárásos helyen jó vetni. Úgy, hogy a nap mindegyik vályogot minél több ideig és minél több oldalról süsse. A szárításra gúlába rakott vályogokat pedig egysorosán és hézagosan kell rakni, hogy szabadon átjárja őket a szárító szél. Már arról is szó volt, hogy a száradni gúlába rakott vályogokat, illetőleg a már megszáradt és további száradásra egyberakott vályogot az eső ellen védeni kellett: lombbal, szalmával, szénával, kátránypapírral.

36 Érdekes kunszentmiklósi megfigyelés az, hogy a vályogfalak nedvesedését nem annyira a vályog nedvesedése, mint inkább a fallábakat kívülről és belülről fedő tapasztás, illetve annak 34. Kötegyáni adatközlő 1962. özv. Debreceni Imréné Székely Mária 79 éves. Karvasszeg u. 5.; DANKÓ Imre-KOREK József 1960. 35. Szabadszállási adatközlő: 1945. Tóth Pál 38 éves. 36. Sárospataki adatközlő: 1957. Kiss Lajos 49 éves Kispatak.