Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Gunda Béla: A természetes növénytakaró és az ember

láthatjuk, mint a különböző szláv népek, a románok korai történeti periódusában és mai étrendjében. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a közelmúltban meg fogyasztott vadnövények közül több a neolitikumtól, a bronzkortól hazánk földjén is táplálékul szolgált. Ilyenek pl. a Lathyrus-, Agropyron-, Chenopodium-, Rumex-, Cornus-, Fragaria-, Corylus-, Sumfa/cm-spccicsck, a Prunus spinosa. Mindez arra figyelmezteti az etnológust, hogy a különböző népeknél és a különböző történeti korszakokban az ember és a környezete között hasonló kapcsolat alakult ki. Ne felejtsük el, hogy nemcsak a fizikus és a kémikus kísérletezik, hanem a primitív ember is. Nordenskiöld E. elmondja, hogy a Gran Chaco indiánjai ínség idején mindenféle gyökeret, levelet megfőznek, hogy akad-e közöttük ehető. Valószínű, hogy a múltban szükség esetén így kísérletezett az európai ember is. A vadnövények fogyasztásánál tekintetbe kell vennünk, hogy jelentősegükkel a XVIII-XIX. századi botanikai és gazdasági munkák is foglalkoztak. így 1830-ban a népszerű Mezei Gazdák Barátja ajánlja a csalán termesztését, mert emberi tápláléknak, állati takarmánynak, gyógy- és tcxtilnövénynek egyaránt alkalmas. A lovak szőre a magjától tündöklő lesz. A csalántól a tyúkok jobban tojnak, a tehenek jól tejelnek. Hasonló közlést már 1796-ban is olvashatunk. A törökszentmiklósi Sebeók Sándor 1779-ben doktori értekezést ír a tátorjánról (35. kép). A Patriotisches Wochenblatt für Ungern 1804-ben a növény fogyasztásáról értekezik. Gyökere nyersen és főzve, ecettel, olajjal ízesítve fogyasztható. Fiatal hajtásából a karfiolhoz hasonló étel készíthető. 8. § A falvakban megfigyelhető, hogy a korábbi emberi táplálékul használt vadon termő növényeket (pl. Urtica-, /t/n/^/í'.v-speciesek) már csak az állatok részére gyűjtik. A hajdani emberi táplálék lesüllyed az állati táplálékok közé. (Ez történik gyakorlatilag a kukoricával is.) De valószínű, hogy ősi soron a táplálékszerzés terén az ember tanult az állatoktól. Azt ette, amit az állatoknál látott. Erdős vidékeken a lehullott falevelet ősszel alomnak összegyűjtik. Az erdei lcvélalom gyűjtése a nők feladata. A falomb levagdalása állati takarmány céljára Erdélyben, az Északkeleti Kárpátokban, a palócoknál szokásos. Már a XVII. században említik a „fejszés pásztorokat", akik kecskéik részérc a bükkfa és a tölgyfa lombját vagdalták le. A takarmánynak összegyűjtött falomb Erdélyben gyakran kazlakban áll az udvaron. A palócoknál, Bcregbcn a disznók részérc a tölgy- és bükkmakkot gyűjtik és levagdalják a tölgyfákról a fagyöngyöt (Loranthus europaeus). Erről a növényről azt tartják, hogy a szoptatós disznóknak sok tőle a teje. Disznóhízlalásra felhasználják az összegyűjtött vadkörtét is. 9. § Vadnövényeket gyapjú-, kcnderfonál és húsvéti tojás festésérc napjainkban csak a székelyeknél gyűjtenek. Újabb kutatások szerint csupán Csíkban még több mint hatvanféle festőnövényt ismernek. A híres székely szőnyegek (festékes, kilim szőnyeg, kecse, kecsécske) gyapjúfonalát vadnövényekkel festették. A vadalma-, vadkörte- és az égerfa héját barna, a nyírfa levelét és héját, az Euphorbia (kutyatej) specieseket, a Serratula tinctorial (zsoltina), a Genista tinctoriat (magasrekettye), az akácvirágot sárga festék készítésére használják. Kászonban „a régi burjános fcstékesék leggyakrabban előforduló alapszíne - olvassuk a kászoni népművészeti monográfiáiban - a szúrfűszín. A szúrfi'í vagy festőfíí (Origanum vulgare, 46. kép) a Répát oldalán köves helyeken csokrosan terem. A szúrfüvet vizeletben jól megfőzték, majd a trágyába gödröt ástak, s ott körülbelül egy hetet érlelték. A levét leszűrték, s aztán úgy festettek vele, mint bármelyik fcstéklévcl. Kászonban a köztudatban a szúrfű elnevezésen ma is növényi festéket értenek." A szúrfűvel festett festékes lepedő különböző növényi anyagokkal festett gyapjútakaró. A Berberis vulgaris (sóskafa) gyökere, a Rhamnus cathartica (varjútövis) kérge, az Asperula tinctoria (müge), a kökénybogyó kék, a Symphytum officinale (fekete nadálytő), a cserfahéj fekete, a füzfalcvél, a bürök, az orgona, a Pulsatilla montana (hegyi kökörcsin), a galambvirág (Aquilegia vulgaris) zöld, az Origanum vulgare (szujfű, szúrfű, szurokfíí), a Galium (galaj) speciesek, a vadcseresz176