Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Gunda Béla: A természetes növénytakaró és az ember

nak" kezdeti formái. Hasonló primitív „kultiválást" ismerünk a Kaukázusból és Turkesztánból. A Hargitában az erdőszcli vagy magányos fenyő szállásfája a pásztornak, szénacsinálónak. Fekvőhelyül csereklyei (apró fenyőág), szénát terítenek a fa alá. Az Alföldön a szántóföldek közötti mezsgyén a kökénybokrokat (Prunus spinosa) nem irtja ki a paraszt, mert a tüskés ágakból boronát készít. Az utak mentén, a réteken meghagyják a gyepűrózsa (Rosa canina) bokrokat is (32., kép), mert a növény terméséből lekvárt főznek. A Pinus cembra (cirbolya), a Juniperus communis (boróka, szemerke), a Prunus spinosa (kökény), a Cornus mas (som), a Corylus avellana (mogyoró), a Sorbus torminalis (barkóca), a Rubus idaeus (málna), a Fragaria vesca (földieper), Vaccinium myrtillus (fekete áfonya, boronyica, havasi meggy), Vaccinium vitis-idaea (vörös áfonya, brusnyica, fojminc) és más növények termését - ott, ahol a növényföldrajzi viszonyok lehetővé teszik - szintén gyűjtik és fogyasztják. Az áfonya termésének gyűjtéséhez egy lapát formájú fésűt (ref) használnak (17. G. kép). Ez az eszköz a Kárpátokban lakó szlovákoknál, németeknél, lengyeleknél, ukránoknál és románoknál is ismeretes. Használják az Alpesekben és Skandináviában is. A Juniperus communis bogyóiból pálinkát főznek, amely a székelyeknél fenyővíz, a palócoknál borovicska (szlovák borovicka) néven ismert. A Cornus mas (som) termését nemcsak nyersen és aszalva eszik, hanem pálinka ízesítésére is használják. Lekvárt (esete) főznek a Sambucus ebelus (gyalogbodza, borzang) terméséből. A virágját régebben tojással kirántották. Ez volt a bodzafánk. Jelentős a különböző gombák gyűjtése. Gömörben, a Börzsöny hegységben 14-20 féle gombát szednek össze az erdőben (bornyúpiszka, csík, ecset, fenyő, harmat, kékhátú, pencura, talló, szépét, pencer, táncos stb. gombák). A gömörick szerint a gomba éjjel nő. A csirkegomba főleg az erdei boszorkány folyásokban (élénkzöld színű gyepfolt) terem, s a gombázók „Péternek" kiabálnak az erdőn: „Vess, Péter, gombát! Vess, Péter, gombát!" Egyes vidékeken (Székelyföld, Gömör) fogyasztják a másutt ehetetlennek tartott gombákat, pl. a pöfetegféléket. Az avar, a száraz levelek alatt megbúvó gombákat a Bakonyban apákászok botjához hasonló bottal (23. A. kép) kutatják fel. A gombászás jelentőségére utalnak az ilyen háromszéki helynevek: Gombászó (1714), Gombászórét (1737), Gombászóút (1752). Az Ormánságban, Somogyban, Zalában, a Bakonyban hazahozzák a gombát termő korhadt fatörzset, és a ház előtti kertben árnyékos helyre elhelyezik. A korhadó törzset vízzel locsolgatják, és így bőségesen termi a gombát. Ez is a növénytermesztés kezdeti formája. A friss, nagyobb gombát forró hamuban (Ormánság) vagy kőlapon (Székelyföld) sütik. Országszerte levesnek főzik, tojással készítik el. Napon, kemencében is szárítják. Az ország északkeleti részen a gombaleves jellegzetes karácsonyesti étel. A gomba fogyasztása a szláv és román népek konyhájára jellemző. A germán népek nem gombafogyasztók. A gombanevek tanúsága szerint a magyarok több gombafajta fogyasztását a szlovákok (cservényük, csiperke, rizike, suska, szömörcsög) és a délszlávok (vargánya, heretics) révén ismerték meg. Gomba szavunk is szláv szó. Mindez azonban nem jelenti, hogy a szlávokkal való érintkezés előtt nem fogyasztottunk volna gombaféléket. Tapló szavunk bizonytalan eredete mellett is ősi szava nyelvünknek, s valamilyen ehető gombafélét (Polyporus ovinus) is jelenthetett. Az erdei gyümölcsök, gombák gyűjtéséhez, vízmerítésre Erdélyben, az Alsó-Örségben, az Ormánságban és helyenként másutt is fakéregből (fenyő, cseresznye, nyír, hárs) hajtogatott edényeket használnak (döbön, gyób, kászli, kászu, Jcepőce, kolomp, kozup, kuzola, pőnyeg, sarginya, szépet, szükő, tidó, 12. kép, D-H), amelyek különben a Kárpátok egész területén ismeretesek. Ilyen edényeket már a prehisztorikus Európában is készítettek. Valószínű, hogy nálunk a kéregedények készítése s maga a kéreg szó is finnugor örökség. A székelyföldi tidó 'kéregedény' ugor eredetű szavunk. A terminológiák sorában idegen eredetűek is vannak (a gyób román, a kozup ukrán, 173