Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Sugár István: Heves és Külső-Szolnok vármegyei jobbágyok és zsellére áttelepülése a Jászságba a XVII. század utolsó negyedében

falujukat. Ekkor nyilván a hadak járásával kapcsolatos pusztítás, dúlás volt az oka nyugodtabb területre való áttelepedésüknek. Tekintélyes a száma azoknak, akik 16881691-ben szöktek meg földesuruk hatalma alól. Igen sokan azonban csak a vizsgálat előtt 1-4 esztendővel - tehát 1694-1697-ben - választottak új lakóhelyet maguknak a Jászságban. Egy eset sejtetni engedi, hogy a Jászságba vándorolt jobbágyok és zsellérek sorsa nem volt könnyű; bizonyára többük nem ülte meg véglegesen azt a helyet, ahová először érkezett, hanem jobbat, részükre alkalmasabbat keresve továbbmentek. így például a vizsgálat során kiderült, hogy Maczonkay János 1697-ig Jászdósán lakott, de onnan Jászfelsőszentgyörgyre költözött át. A meghallgatott tanú „annakelőtte tari lakosnak hallotta lenni", amint azt „tari emberektűi hallotta". Nevéből ítélve viszont eredetileg Maconkáról került ő vagy ősei Tarra. A lefolytatott vizsgálatból levonható egyik legérdekesebb tanulság az, hogy a Heves és Külső-Szolnok vármegyéből eltávozott, elszökött parasztok többsége „gazda", azaz jobbágy volt, szemben a zsellérekkel, akiknek nem volt igavonó jószága. A meghallgatott tanúk szerint a 190 jövevény közül 127, azaz valamennyiök 66,8%-a „gazda", azaz jobbágy volt. (!) Csupán egynéhány esetben jegyezték be, hogy az illető „gazda volt Heves vármegyében", vagy csak annyit, hogy „gazda volt", netalán hogy „gazda volt Taron", de hogy új jászsági lakóhelyükön ezek megtartották-e korábbi jogállásukat vagy sem, nem tudható. A többi esetben azonban egyértelműen állapítják meg a betelepülők egy részéről, hogy „gazda" az illető. A többiről nem említik zsellér voltukat, de az minden kétségen felül áll, hogy azok voltak: tertia non datur! * * * Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a XVII. század utolsó két évtizedében számottevő volt a jobbágyok és zsellérek kivált Heves vármegyéből, de Külső-Szolnokból is a jászsági helységekbe való szökése, távozása, vándorlása; s e ténykörülménynek bizonnyal etnikai, néprajzi kihatása is volt, mely a szakemberek részéről méltán beható vizsgálatot érdemel. A megnövekedett jobbágyszökések - mely jelenség a XVIII. század első évtizedeiben kivált számottevő mértéket öltött - egyértelműen jelzik a török uralom alól való felszabadító háborúval kapcsolatosan a parasztságra rótt rendkívül súlyos katonai terhek elviselhetetlen voltát, de nem utolsósorban új földesuraiktól rájuk hárított nagy terheket, mely alól az egyetlen kiút csakis és kizárólag a szökés volt, egy kedvezőbbnek ígérkező helységbe. S éppen a jelen vizsgálat azt tanúsítja, hogy a szomszédos Jászság volt az elmenekülő jobbágyság és zsellérség egyik alkalmasnak ígérkező befogadó helye. A török hódoltság alól való felszabadító hadjáratok a levéltári adatok tanúbizonysága szerint a kettős vármegye, de kivált Heves parasztságára valóban elviselhetetlen katonai terheket róttak. 1686-ban például a megyei számvevő arról tett jelentést Caprara tábornagynak Kassán, hogy „a vármegye lakosai elszéledtek részben Gyöngyösre, részben pedig Jászberénybe menekültek"'.

6 A Jászberénybe, illetve a Jászságba menekülteken nem hajthatta be Heves vármegye a katonai terhek rájuk eső részét, mivel miként Eszterházy Pál nádor írta nagy nyomatékkal Csáky István kassai generálisnak - a Jászság „a vármegyék közül eximáltatott" (kivétetett), s kizárólag neki, azaz az ország nádorának van alárendelve.

7 6. SUGÁR István 1988. 138. 7. SUGÁR István 1988. 144. 127