Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Dám László: A lakóház díszítményei Dél-Gömörben

szeti szempontok érvényesültek, s kevésbé vették tekintetbe a tetőformát jelentősen befolyásoló tetőszerkezeti típusok és a füsttelenítés módjának szerepét.

4 Ez alól csak BAKÓ Ferenc munkássága jelent kivételt. Kutatásainak summázataként arra a következtetésre jut, hogy míg a múlt század második felében a Mátra vidékén a nyeregtetős forma volt az uralkodó, addig a füstlyukkal ellátott kontyolt nyeregtető elsősorban Nógrádra és Borsodra volt jellemző. Hozzáteszi azonban, hogy: „A kéménytelen, kürtös kemencés ház tetőzetének ez a két formája... a múlt század második felében egymás mellett élt akkor is, ha bizonyos távoltság választotta el őket egymástól. Az adatok gyér száma és bizonytalansága ma már lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy a két forma egyazon fejlődés két egymást követő mozzanata, vagy egy-egy kisebb táj népének etnikus jellemvonása volt-e".

5 A rendelkezésünkre álló adatok alapján a tetőformák fejlődésére vonatkozóan Dél-Gömör esetében sem foglalhatunk egyértelműen állást a múlt század második felénél korábbi állapotokra nézve. A XIX. század első felében a nyereg- és a füstlyukkal ellátott konty olt nyeregtető egyaránt általános volt. A szabadkéményes füstelvezetés múlt századi elterjedésével a füstlyukas tető két irányba fejlődött. Egyrészt a füstlyuk elhagyásával kialakult a kontyolt nyeregtető, másrészt a füstlyuk megnövelésével és deszkával történő lezárásával elterjedt a vízvetős tető. Ez a folyamat jórészt a jobbágyfelszabadítás után játszódott le. A századforduló évtizedeitől megfigyelhető az is, hogy a tető újrafedése, a tetőszerkezet javítása során a vízvetős formát kontyolt nyeregtetőre alakítják át, mert az előbbit „szegényesnek" tartották. Különösen divatossá vált a kontyolt nyeregtető az első világháború után. Ettől kezdve csaknem kivétel nélkül ezzel a formával építették a házakat. Ez a változás azonban a nyeregtetői még alig érintette. Különösen így volt ez a Rima és a Sajó völgyének falvaiban ill. a kisnemesi falvak többségében, ahol a falazott és díszített oromzatok építésének nagy hagyományai voltak. „A ház külső megjelenésében a tetőforma olyan szorosan kapcsolódik a homlokzathoz, s különösen a véghomlokzathoz, hogy jellemzésük, leírásuk önállóan alig lehetséges. A homlokzat tömegét és kontúrját lényegesen meghatározza a tetőnyereg, kontyolt vagy lekontyolt formája. A falusi ház túlnyomórészt véghomlokzatával néz az utcára és arról mindenki leolvashatja gazdája vagyoni helyzetét, társadalmi állapotát, konzervatív vagy haladó gondolkodását. Mindez főleg az építőanyagok kiválasztásában, alkalmazásában fejeződik ki és több más építő-, díszítőelem együttes megjelenésében."

6 A dél-gömöri falvak házainak gazdagon díszített homlok- és oromfalai korán felhívták magukra a kutatók figyelmét. Először GROH István közöl róluk összefoglaló elemzést, majd az ő eredményeit felhasználva MALONYAY Dezső mutatja be azokat gazdag illusztrációs anyag kíséretében.

7 KOMORÓCZY Miklós pedig elsősorban a héti, sajópüspöki, serkei, feledi, várgedei, Jánosi és pálfalvai házak oromzatát emeli ki.

8 A vakolatdíszes, s a különböző építészeti stílusok jellemvonásait magán hordozó oromzatok elterjedése azonban ennél jóval szélesebb körű. „ ... az egymás mellett sorakozó Pálfalván, Simony/ban, Serkén s a többi kisebb falvakban a házakról bizonyos rátartiság, tisztaság, jó mód, mondhatni büszkeség és nyugalom néz le, a mi az odavaló református lakosság jellemvonása. Lejjebb, ott ahol a Rima és a Sajó összefolyik van Rimaszécs városa. Azt hinnők, hogy város létére régen szakított már a népies építéssel, pedig 4. A kérdés tudománytörténeti összefoglalását és értékelését 1.; BAKÓ Ferenc 1976. 133-134 5. BAKÓ Ferenc 1976. 134-135. 6. BAKÓ Ferenc 1978. 103. 7. GRÓH István 1907. ; MALONYAY Dezső 1922. 225-241. 8. KOMORÓCZY Miklós 1903.166. 92