Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Korompai János: Egy év Gárdonyi életéből (1907 – az Isten rabjai éve)
6. Szeptember (30.): Elkezdődik Gárdonyi válóperének tárgyalása. írónk életének központi eseménye, mondhatjuk legnagyobb szerencsétlensége a házassága volt. Ennek megromlásához, majd felbomlásához vezethető vissza Gárdonyi életének szinte minden világnézeti, erkölcsi és egyéb problémája. A tárgyalt hónap végén Budapesten elkezdődött a már 15 éve különélő felek válópere. József fia szerint ez az esemény atyját „. .. beteggé marcangolta". 55 - El is menekült otthonról és hoszszabb utazásban keresett megnyugvást. OKTÓBER /. Október eleje. Gárdonyi olaszországi utazása. Eddig nem akadtunk rá az utazás pontos dátumára, de mivel a szeptemberi eseményeket ennek az útnak említésével zártuk, októbert is ezzel kezdjük. Gyűjteményünkben Gárdonyi három hosszabb olaszországi utazásáról vannak adatok. Részletesebben az 1895-ben és az 1902-ben tett útról tudunk. A most vizsgált út menekülés volt a válóper által felkevert kellemetlenségek elől, az asszony elől, akiről naplójában azt jegyezte fel, hogy róla „nem akarok beszélni soha". 2. Október 28: Benedek Elek levele Gárdonyi Gézának. A levél küldője újságíró, író, a magyar gyermekirodalom egyik megalapítója volt. 1907-ben vállalta a Néptanítók Lapja szerkesztését. Három éven át folytatta e lapban a tanítók művelését, jogos sérelmeik hangoztatását, tehát azt, amit Gadonyi húsz évvel korábban a Tanítóbarátban elkezdett. Szellemi vezetője volt a tanítóságnak, és az nagy tisztelettel vette körül. Apponyi, akit személyes tulajdonságai miatt nagyra becsült, vele íratta meg a nemzeti párt erkölcsi felfogásának elveit. Ebben Benedek élesen bírálta az uralkodó rendszert mondván: A mi egész politikai gépezetünk ... nem egyéb, mint a hatalmi politika hálója. . . az egyesek boldogulásának, minden helyi érdek érvényesülésének feltételéül oda van állítva a meghajlás az uralkodó politikai irányzat előtt. .. Ilyen kormányzati politika mellett a korrupció kiirtása lehetetlenség, a jellemek elsatnyulása, a stréberség érvényesülése, a valódi érdem háttérbe szorítása szükségképpeni következmény". Gárdonyihoz intézett levelét 56 érdemes teljes terjedelmében megismerni: „Kedves Gárdonyi Géza, Jelentem, hogy Apponyi kívánságára elvállaltam, el kellett vállalnom a Néptanítók Lapja szerkesztését. Ha van az én számomra ideje, írjon egyszer-egyszer tárcát nekem. Rövidet, öt-hat lábasat. (Napilap mérték.) A honorárium 50 korona. Ennél többet nem tudok fizetni. Az agg norvéget, a BH. citálásával leközlöm a héten. De nem szeretem a potyát, ha még oly szép is a költemény. Mintha csak az én lelkemből is volna benne valami. Még akkor csak egy költő érezte meg, hogy mely pillanatban kell letenni a tollat: Petőfi. De vele is egy buta kozák éreztette meg. Vájjon mi megérezzük-e? Szeretettel: Benedek Elek" 3. Október 29: Az Öreg tekintetes az MTA Péczely-díjat odaítélő bizottsága előtt. Az ifj. Péczely József által regények jutalmazására alapított díjat 1902-ben az Egri csillagok nyerte el. A bírálóbizottság (Erdődi Sándor, Haraszti Gyula, Ferenczi Sándor) az elmúlt két esztendő harminc regénye közül hármat talált érdemesnek: Mikszáth 55. GÁRDONYI József 1934. II. 153. 56. Az egri gyűjteményben ltsz. 67. 19. 1. 571