Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Novák László: Kertes települések az Alföld északnyugati területén

Az akolkertes, mezeikertes településrendszer évszázados fejlődését, természetes képződményjellegét, eredetiségét bizonyítja az is, hogy a XVIII. század végén hiába tettek kísérletet annak felszámolására, mint történt az a Körös-Tisza-Maros köze nagyhatárú mezővárosai, s - területünkön - Cegléd esetében is. Az úrbérrendelet végrehajtásával egyidejűleg, a határhasználat rendszerében is változást kívánt a vallásalapítványi uradalom eszközölni az 1780-as években. A kötetlen birtokviszonyokat élvező ceglédi jobbágyságot a telekszervezet korlátai közé szorították, meghatározva a jobbágytelki járandóságot. A feleslegföldeket elvették tőlük, az uradalom a remanenciális földeken majorsági gazdálkodásba kezdett, s új települést méretett ki a határ északnyugati területén. A mezeikerteket pusztulásra ítélték (500 „gunyhó" pusztulása következett be), s három nyomásra kívánták felosztani a tágas határterületet. Ez azonban a nagy távolságok miatt kudarcra volt ítélve, s ezért, a 2/8 jobbágyteleknél nagyobb birtokkal rendelkező gazdák továbbra is mezeikerteket-tanyákat használhattak, kötetlenül gazdálkodhattak, míg afertályos és félfertályos jobbágyok külön, három nyomásban kaphatták meg földjárandóságukat a várostól északra eső közeli határterületen. Cegléd belsőségének kertessége, s eredeti településrendszere alapvetően nem változott meg a határ-regulációval - amely 1818-ra fejeződött be -, de a belsőség, a város rendezése sem változtatta meg 1844-ben. Ellentétben Nagykőrössel, ahol egy-egy gazdának akloskertje és mezeikertje is lehetett, Cegléden erre már nem adódott lehetőség. A tanyás gazdáktól elvették a kertségen lévő akolkertet, ugyanakkor a fertályos gazdák, mivel nem birtokolhattak tanyaföldeket, csupán nyomásföldeket, használhatták a város széli akloskerteket.

62 A vizsgált területen szintén a nagyhatárú mezővárosokhoz sorolható Szabadszállás, amely kiváltságos jászkun helység volt. E település nem pusztult el a XVI-XVII. században, tehát településrendszere az ökonómiai és ökológiai feltételeknek megfelelően törvényszerűen, szabadon fejlődhetett. A belső települési mag kertességére már a XVII. századból is van bizonyíték.

61 A településrendszerjellegén a hátrányos jogi helyzet sem változtatott a XVII. század végén, a XVIII. század elején. Mégha jobbágyi függőségben kerültek is, egy összegben kifizethették járandóságaik váltságát a német lovagrendnek, mint földesúrnak. Az 1745. évi redempció utáni években sem változott különösebben a településrendszer, üzemszervezet. Noha a földművelésre kiválóan alkalmas földeket (Fekete) a határ nyugati területén három calcatúrában használhatták a szabadszállási redemptus gazdák, továbbra is megmaradtak a szállások a Kígyós-ér mentében. A szállásföldek alkották gyakorlatilag a negyedik nyomást, nem vettek részt a vetésforgásban, s újraosztásban amiért is itt állandó üzemhelyek, szállások, rakományhelyek, szérűk maradhattak meg. E távoli szállások funkciója megfelel a mezeikertekének, s eredeti képződménynek tekinthető. A külső szállás a belső szállás vagy istállóskerttel együtt szervesen illeszkedett a szabadszállásiak üzemszervezetébe. Az árvíztől mentesült házaktól elkülönülve tartották a mindennapi lét fenntartásához szükséges jószágállományt, fontos gazdasági üzemközpont volt, amelyhez kiegészítésképpen járult a távoli szállás. A határreguláció Szabadszálláson 1812-ben fejeződött be. Megszüntették a calcatúrás határhasználati rendet, megszűnt a nyomásföldek forgása, újraosztása, s ezzel a stabil földbirtokon is kiépülhettek a határbeli üzemhelyek, központok, a tanyák, a korábbi szállásokhoz hasonlóan. Ezzel egyidejűleg a belsőség kertessége is megszűnt, felosztásra kerültek a kertek, s sorra épültek fel bennük is a lakóházak.

64 62. NÓVÁK László 1982. 63. NÓVÁK László 1986/a. Vö. KOCSIS Gyula 1974. 64. NÓVÁK László 1986/a. 42