Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Novák László: Kertes települések az Alföld északnyugati területén

kötetlen szabad gazdálkodási rendszert a XVIII. században is képesek voltak megőrizni (kivéve Ceglédet). Annak ellenére, hogy de jure jobbágy közösség volt a mezőváros, de facto nem nehezedett rájuk a közvetlen földesúri hatalom, a jobbágy telekszervezet intézménye nem alakulhatott ki.

56 Ettől eltérő Cegléd állapota, amely - mivel egy testületi földesúr, a Clarissa apácarend, majd a vallásalapítványi uradalom közvetlen befolyása alá került - mezővárosi közösség a XVIII. század közepétől elveszítette protestáns autonómiáját, s az úrbéri törvény értelmében „rendezték" az úrbéri viszonyokat, jobbágy telekszervezeti viszonyok közé szorították a ceglédi jobbágyokat az 1770-80-as években.

57 Ezen hátrányos helyzet csupán részben érintette a településrendszert, a településszerkezetet. A Három város jellegzetesen kertes település. Nagykőrös és Cegléd esetében egyértelműen bizonyítható a belsőség tagolódása házas települési magra és a körülötte lévő kertségre (akolkertek, szálláskertek). A kertesség természetes képződménynek tekinthető még akkor is, ha rájuk vonatkozóan csupán a XVII. századtól áll rendelkezésünkre értékelhető történeti forrásanyag.

58 Kecskemét kertes belsősége nem bizonyítható. A mezőváros peremén ugyan említenek szénáskerteket, rakodó helyeket a XVIII-XIX. századi adatok azonban azok nem azonosíthatók az akolkertekkel, funkciójuk azonos a XIX. század közepétől Alföld-szerte kialakuló szénáskertekével, rakodókertekével.

59 A belső kertség kialakulását a tágas határon lévő mezeikertek, külső kertek megléte tette feleslegessé. Ezt igazolja az a tény is, miszerint a mezeikert birtoklásának feltétele volt a városon lévő lakóház birtoklása, a kecskeméti magisztrátus csak teherviselő lakosainak adott nélkülözhetetlen fontosságú kertet a távolabbi pusztákon.

60 Nagykőrös és Cegléd tágas belső határán, s a távolabbi pusztákon szintén mezeikertek voltak, bizonyíthatóan már a XVI. században is. Ennek ellenére, a belsőség is funkcionálisan tagolódott házakra és kertségre. A kertesség, túlmenően az ésszerű, alföldi jellegű gazdálkodás üzemszervezeti sajátosságán, magával a mezővárosi jogállással is magyarázható. A XIV-XV. században szabad királyi városi rangot nyerő kiváltságos helységek joga volt, hogy kőfallal vehették körbe a települési magot. A földesúri fennhatóság alatt lévő mezővárosok is - noha kőfalat nem építettek - védték önmagukat, árokkal, sánccal, vették körbe a templom körül zsúfolódó házas területet.

61 A nagyobb lélekszám is ezt a települési rendszert követelte meg, hiszen biztonságosan csak az erődként szolgáló templom körül, árokrendszerrel védett belsőségen élhettek. A gazdasági létalapot jelentő gazdasági udvar szükségszerűen tolódott az árkon túlra, ahol övezetesen vagy csoportosan elhelyezkedve megfelelő terület szolgálhatott a fejősmarha, igásjószág, elhelyezésére istállókban, akiokban, a takarmányok rakományoknak is megfelelő biztonságos hely jutott, s természetesen, kertművelésre is lehetőség adódott. Ettől függetlenül, a távoli határrészeken szükségszerűen alakultak ki a mezeikertek, ahol élték a földet a mezővárosi cívisek s heverő jószágaikat is ott teleltethették, nyaraltathatták, tehát fontos gazdasági üzemhely volt. 57. NÓVÁK László 1982. 58. NÓVÁK László 1978. 134-139.; NÓVÁK László 1986/b. 59. PAPP László 1936. 60. NÓVÁK László 1986/a. 61. Ezt igazolja Nagykőrös középkori magjának régészeti feltárása (BALANYI Béla, 1986.), s többek között Hajdúböszörmény XVII. századvégi település struktúrája (NÓVÁK László, 1986/c). 41