Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Füzes Endre: Tendenciák a magyar falu építészete és lakáskultúrája alakulásában a második világháború után

//. Ha a népi építészet és a lakáskultúra változásának szakaszairól beszélünk, általában hosszabb időszakra kiterjedő periódusra gondolunk, hiszen például Magyarországon is az építészeti kultúra jelentős mértékű átalakulása - megközelítőleg, és természetesen területileg eltérő gyorsasággal - két-három generációként, vagyis mintegy 100 évenként következett be a XX. század előtt. Amikor a második világháború utáni alakulás periódusait vizsgáljuk, rá kell mutatnunk arra, hogy történelmi mércével mérve robbanásszerű változást kell időszakokra osztanunk. Jóllehet a változás rendkívül gyors, szakaszolása mégis okainak és következményeinek történeti-néprajzi elemzését, végül is a kultúra folyamatának jobb megismerését segítheti elő. A tévedés lehetőségét is vállalva a falusi építészet és lakáskultúra elmúlt 40 évi alakulását öt szakaszra osztottuk. Mindegyik szakaszban vázoljuk a főbb politikai, gazdasági és társadalmi jellemzőket, valamint az építészeti kultúrában és a lakáshasználatban, továbbá az életmódban megnyilvánuló legfontosabb változásokat. A kutatás elégtelensége miatt itt csak tényszerű felsorolásra vállalkozhatunk. /. szakasz: 1945-1949, Ennek a szakasznak a legfontosabb jellemzője, hogy a magyar gazdaság és társadalom életében alapvető változások következtek be. Megalakult a demokratikus állam és intézményrendszere. Az ipart államosították. A nagybirtok megszűnt, földjeinek jelentős részét kiosztották. így a falusi nincstelenek és a korábbi nagybirtokon dolgozó cselédek nagy tömegei jutottak földhöz és ez a paraszti életforma felé nyitott utat nekik. A mezőgazdaság azonban továbbra is a magánparaszt-gazdaságokon nyugodott, a paraszti termelés és az életforma tovább élt. A falusi építészeti- és lakáskultúrában - eltekintve a háborús károk helyreállításától - gyors változás nem történt, csupán egyes falusi rétegeknél a háború előtt és alatt megkezdett korszerűsítések folytatódtak. Ennek a szakasznak jelentős eseménye volt témánk szempontjából a politikai vezetésnek az a törekvése, hogy az egykori gazdasági cselédeket, illetve falusi nincsteleneket lakóházhoz juttassa. Az 1949-1951 között működött Országos Házépítő Szövetkezet (OHÉSz) szervezésében több tízezer családi házat építettek fel típustervek alapján, előre gyártott építőelemekkel, rendkívül előnyös bankkölcsönnel. A politikai és szociális eredményei mellett ennek az akciónak az volt a jelentősége, hogy példát mutatott arra, hogyan lehet típustervek alapján viszonylag korszerű, azonban formai és szerkezeti szempontból uniformizált falusi lakóházakat építeni. 2. szakasz: 1950-1957. Ennek a szakasznak a történelmi jellemzője a szocialista gazdaság és társadalom erőszakos és torzult szervezése. A falu szempontjából lényeges mozzanat volt a mezőgazdaság erőszakolt kollektivizálása, a parasztgazdaságok felszámolása, mely akkor kudarcot vallott. Hozzá tartozott a termények alacsony kényszerárakon történt beszolgáltatásának rendszere a szabad piac helyett, továbbá a jobb módú parasztréteg politikai és gazdasági diszkriminációja. Mindez általános és tartós gazdasági regressziót okozott, ezért - továbbá az erőszakolt iparosítás miatt - növekedett az elvándorlás a faluról, a falusi népesség elöregedett. Ebben az időszakaszban a falusi építészeti és lakáskultúra lényegében stagnált, a fejlesztéshez hiányzott az anyagi alap és a város példamutatása. Ez a helyzet tette lehetővé, hogy a néprajzi kutatás az 50-es évek első felében a falusi építészet és lakáskultúra tradicionális formáit még szinte érintetlen állapotban tanulmányozhatta, jóllehet az elöregedett és az elvándorlás miatt lakatlanná vált régi lakóházak gyors eltűnését lehetett tapasztalni. 140