Agria 22. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1986)
Csiffáry Gergely: Georg Hoefnagel XVI. századi egri vedutája
rás 7 s a másik falra különleges bástyát építtetett, amelyet az ó' nevéről neveztek el. Itt ér véget a vár ennél a kiugró két saroknál. Most térjünk vissza a Bebek-bástyáról, a súlyos, régi kapuhoz, ahol gyöngébb fal található, fölötte tornyocskák, alatta kisebb kapu, amely ma is alkalmas széna vagy egyéb dolgok szállítására. Kevéssel a saroktól lejjebb másik romos fal tart dél felé és ott, ahol a vár belseje felé hajlik, árkot fon körül, ahogy a vékony fal a belső várnak azt a szűk árkát, amely a Csaby-bástyától az említett sarokig nyúük. Itt dupla rőzséből font kerítések találhatóak a kis tornyok mellett, földdel alaposan kitömve, hogy menedéket nyújtsanak az ellenséges lövedékek ellen, ha az előtte húzódó fal összeomlana. Ugyanilyen védelmi elvek érvényesültek a kapubástyánál, ahol a fal és a kerítés között széles árok húzódik, több helyen megtörve és tornyocskákkal ellátva, az ágyúk használhatósága érdekében. Végül is semmi sem hiányzott a hely optimális megerősítésére, a sűrű, keresztbe rakott és kifeszített kerítések sem. így írja le Zsámboki az egri vár helyzetét és képét 1552-ben, amikor a törökök megtámadták és hevesen ostromolták, de nem kisebb elszántsággal védekeztek Dobó István és társai sem: Mekcsei István, Zoltai István, Fekete István, Pető Gáspár és Bornemissza Gergely. Vitézségükkel nagy veszteséget okoztak az ellenségnek, amely szégyenszemre kénytelen volt abbahagyni a vár ostromát, ahogy Zsámboki idézett könyvében részletesen beszámol a győzelemről. örök emlékezetre méltó tette volt az egrieknek, hogy amikor Ali Basa megadásra szólította fel őket, válasz helyett a Szent Mihály lovát fekete posztóba takarva két lándzsa nyelére helyezték és így tették ki a falra, hogy megmutassák a magasból és így hirdessék elszántságukat, hogy egyáltalán nem áll szándékukban elhagyni a várat, amely inkább legyen koporsójuk, mintsem hogy átadják az ellenségnek. A későbbi időben 1596-ban, miután Mahumet (Mohamed) csapatai sikertelenül támadták Lippát és Petrényt 76 , Hatvannál pedig vereséget szenvedtek, váratlanul megindultak, és Eger váránál álltak meg, hogy megkezdjék annak ostromát. A vár védői akkor a várost felgyújtva és hátrahagyva, a várba vették be magukat. Eleinte vitézül védelmezték azt az ellenség támadásaival szemben. De mikor nem szűnt az ostrom és éjjel-nappal támadták a törökök, a védők a vár feladásáról kezdtek beszélni, hiába tiltakoztak a parancsnokok: Tersky, Nyáry Pál és Kinsky, és hiába kérlelték a vitézeket térdenállva a kitartásra. Mégis a vár feladására került a sor, amit két dolog siettetett: az egyik azoknak az árulása, akik mintegy 250-en kiszöktek a várból, és milyen gaztettet műveltek; elvetették a keresztény vallást és áttértek a törökök hitére és erkölcsére, sőt nem haboztak attól sem, hogy törökökhöz csatlakozzanak. Ez az árulás nem kis félelmet keltett a várvédők körében. Az ellenség akkor betemetve az árkot a vár előtt, a második bástyát kezdte ostromolni és erről az oldalról szorult helyzetbe jutottak a védők. Akkor tűnt ki, hogy milyen hátrányt jelentettek a legbiztosabb helyen is a fölösleges, vagy a nem megfelelő helyre épített bástyák. Egyébként a ciprusi városnak, Famagusztának is ez a körülmény okozta a pusztulását. De a lábukról leesett parancsnokok betegsége is elősegítette a törökök igyekezetét. Végül is azzal a feltétellel, hogy a parancsnokot élve átadva és a foglyokat kicserélve a védők felszerelésükkel és egy szál karddal a kezükben, elvonulhatnak a várból, október 3-án, mintegy 2000-en elindultak, de nem jutottak messzire, mert mihelyt a nyílt mezőre értek, a törökök és a tatárok kegyetlenül lemészárolták őket. Ez az álnokság visszatetszést szült a törökök közt is, akik a janicsárok agáját feljelentették a császárnál, számonkérték a tettét és miután nem tudta tisztázni magát, a sereg szemeláttára felkoncolták. Aztán az első pasa három főemberrel Tersky és Kinsky parancsnokok tartózkodási helyére sietett, emberségesen szólt hozzájuk és tolmács útján megpróbálták őket rávenni, hogy a keresztény hitet megtagadva, térjenek át a mohamedán vallásra. Ezt az ajánlatot mind a ketten elszántan elutasították. Megmondták nyíltan, hogy ezt sohasem fogják megtenni, nem tagadják meg Istenüket és nem árulják el a hitüket. A várat tudtuk nélkül adták fel és ha ott lettek volna nem egyeztek volna bele az árulásba. A pasa nem háborodott fel szavukon, sőt tetszett neki a bátor magatartás, amit szorult helyzetükben tanúsítottak és megparancsolta, hogy hagyják őket békén. Aztán, amikor a váltságdíjra került a sor, mind a ketten megszámolták a pénzüket és odaadták a pasának azzal a kéréssel, hogy emberségesen bánjanak velük, vagy pedig végezzék ki őket azonnal. Pár napig aztán nem is bántották őket, de amikor a pasa eltávozott bilincs, keserves sors várt rájuk, kenyéren és vízen tengették életüket. Különösen nehéz volt a helyzete Terskynek, akinél a börtön viszontagságaihoz betegség is járult, mígnem a halál vetett véget megpróbáltatásainak. A pasa, amikor ezt megtudta börtönbe vettette az 75. A leírásban Bebek Imre neve olvasható, viszont a valóságban Bebek Ferencről esik szó. 76. A Lippa mellett a törökök Nem Petrényt, hanem Petrinját fenyegették. 77. A dolgozatban közreadott fényképeket készítették: Csiffáry Csilla (2, 3), Csiffáry Gergely (8), Horváth Gyula (1,4, 5) Dr. Szederkényiné Kovács Éva (6, 7). 86
