Agria 22. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1986)

Sugár István: A törökösség (turcismus) Heves vármegyében

A per addigi folyamából a vádlott életéből és tetteiből úgy ítélt az elnöklő alispán, hogy a vádlott asszony ellen csak „communis inquisitió"-t kell lefolytatni; - ami annyit jelentett hogy elejtette a törökösség vádját. 28 Az 1675. december 11-i közgyűlésen tárgyalták ismét Szántay Erzsébet ügyét. Ebből a forrásból derül ki, hogy egy török pribék erőszakolta meg az özvegyet. A vármegyei törvényszék a vádlottat esküre ítélte, mely szerint sem a török pribék­kel, sem mostoha fiával, sem pedig Harangozó Gergellyel nem paráználkodott. (Ez tehát azt jelenti, hogy a tárgyalás során e két férfivel való nemi viszonya is felmerült, nyilván a tanúk vallomása alapján.) Az ítéletet többségi szavazattal („ex potiori vocum suffragio") hozta a bíróság. 29 12. Péter Balázs gyöngyösi lakos 1676. évi törökösségi perét az ispotály-per kapcsán Szakály Ferenc megírta. A vármegyei törvényszék a váldottat felmentette. 30 E tanulmányban csak a Heves vármegyei törökösségi esetek teljessége céljából kapott helyet. 13. Az 1676. december 3-i vármegyei törvényszéki ülésen került sor Gyárfás Mihály gyöngyösi lakos perére. Az ügyet azonban polgári peres útra terelték, noha a vádlott „vétke" nem volt kisebb, mint a kivégzett Miskey Istváné. — Ez az eset is a Szakály feldolgozta gyöngyösi ispotály-perről szóló tanulmányban már közlésre került. 3 ' 14. A következő törökösségi esetről, sajnos forrás megjelölése nélkül, Szederkényi Nán­dor számol be Heves vármegye története című nagy munkájában. 32 Az alábbi ügyre vonatkozólag a vármegye fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyveiben és irataiban nincs semmiféle adat, de mivel a közismerten gondos szerző Heves megyei monográfiájában csakis e területre vonatkozó adatokat dolgozott fel, kétségtelennek látszik, hogy e bűnper vádlottja is Heves vármegyei lakos volt. 1678. augusztus 28-án Füleken kelt a hadbíróság („sedes bellica") alább ismerte­tendő ítéletlevele. A hadbíróság elnöke Koháry István füleki várkapitány volt, a tagjai pedig Bélteky Pál alkapitány, Tassy Mihály Heves és Külső Szolnok vármegye rendes és Pápay Péter helyettes alispánja, Dobay János, Ebeczky Menyhért vármegyei szolgabírák, Újlaki Ferenc füleki várnagy, Csemniczky Gáspár Pest—Pilis—Solt, Gyürky Pál Nógrád vármegye jegy­zője, Madács János, Gutay István, Oláh János, Szappanos János, Taxoni György, Horváth 28. HmL. IV-l/a. 5. kötet 77-78. 29. HmL. IV-l/a. 5. kötet 82. 30. SZAKÁLY Ferenc 1981. 22. 31. SZAKÁLY Ferenc 1981. 22-23. 32. SZEDERKÉNYI Nándor III. 1891. 243-244. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom