Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)

Szabó János Győző: A gyöngyöspatai Szent Péter templom

dének fejlődési stádiumát képviseli. A két szálból fonott, hegyesedő végű hajkarika a X. sz. 2. felében és a XI. sz. elején volt kedvelt ékszerforma. Mindent egybevetve a tárgyalt ékszerféleségek készítési és fő viseleti ideje a kincslelet kezdő vereté (923—973) középarányosa: 950 és a záró vereté középarányosa: 1040 közötti időszakra helyezhető. Következésképpen a kosaras fülbevalók is a jelzett időszakban készülhettek. Mindez pedig szükségképpen irányadó a gyöngyöspatai és az egri kosaras fülbevaló keltezéséhez, s a hipotézis szintjén a fülbevaló származtatásához. Ez utóbbi felől a jelenlegi ismereteink szerint a legtöbb reménnyel egykori északi szomszédaink körében kutathatunk. A lengyelországi példányok egy részénél a kosarak hálózatán apró gömbök ülnek. Ez a díszítőmód a magyarországiak között az Esztergom melletti Kovácsiban talált kosaras fülbevalón tűnik feh Mivel az oroszországiak többsége ily módon kiképzett, másrészt a magyarországiak időrendben megelőzik az oroszföldi darabokat, ezért nem kizárt a Kárpát-medence közvetítő szerepe sem Oroszország felé, s az a valószínűbb, hogy a lengyel és a magyar ötvösművészet együttesen gyakorolt befolyást e fülbevalótípus oroszföldi kialakításánál, amely a XI. század második felénél később nem történhetett meg. A kosaras függők tipológiai fejlődését a XII—XIII. századi lengyel anyagban nem tudjuk nyomon követni. Magyarországon egy szerencsés leletegyüttes és példaszerű leközlése Parádi Nándor által ezt lehetővé teszi. A Nyáregyháza—Pusztatótharaszton talált kincslelet, amelynek darabjai a XII. század második felére és a XIII. sz. első harmadára keltezhetŐk (és 1240 előtt már a földbe került), egy olyan háromkosaras fülbevalót is tartalmazott, amelynek középső tagja a legnagyobb méretű és a karikáról lecsüng, a kosár alján a kúpos dísz a legnagyobb kosár hosszméretét is túlszárnyalja.

74 Már említettük, hogy a kúpos dísz a kosaras függők középső kosarainak az alján egyenlőre a lengyel anyagban figyelhető meg a legkorábban: X. század utolsó harmadában (X—XI. század fordulóján) jelentkező újítás ez a kosaras függők készítésének a gyakorlatában. IX—X. századi előzményeként kis gömb figyelhető meg a 4—12 kosaras csüngők legalsó tagja alján. Ez a kis gömb a kúpok csúcsán később is látható, kisebb átmérővel. Tipológiai törvényszerűség, hogy az új elemek idővel változáson mennek át és hosszú ideig tartó készítésüknél, viselésüknél méretben megnagyobbodnak. Az S végű hajkarikáknál erre másfél-két évszázad elteltével került sor. Ügy látszik, hogy a kosaras csüngős fülbevalóknál is hasonló idő elteltével számolhatunk jelentős méretnagyobbodással. Természetesen közbülső fokozatokat elvben — de a megtalálás kevés esélyével — elképzelhetőnek tarthatunk. Sajnos a XII. századtól éppen e fülbevalókat viselő jobb módú rétegek példás krisztusi egyszerűséggel, ékszerek nélkül temetkeztek. A templom leletei A templom sírjaiban mindössze egyetlen tárgyat találtunk: a 77. sírban feltárt, 1529 évszámú Ferdinánd dénárt, К—В verdejeggyel. Mivel a XIV—XV. évszázadokból való lelet a Póctetőről nem ismeretes, ezért szinte bizonyosra vehető, hogy a XVI. századi temetkezésre hosszú időn át tartó szünet után került sor. Lehetséges, hogy a XVI. század második negyedében a török fenyegető közelsége miatt a patai vár hevenyészett rendbehozatalára is gondoltak (Hatvan 1544. évi eleste előtt). Hiszen a Mátyás-kori huszita építkezések elavultsága valószínűsíthető. A szóban forgó temetkezés talán a vár helyreállítását célzó építkezés egyik felelős személyéhez köthető. 74. PARÁDI Nándor 1975. 121., 123., 126. 4 Az egri múzeum évkönyve