Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)

Szabó János Győző: A gyöngyöspatai Szent Péter templom

90. sír Lekerekített sarkú téglalap alakú foltja jól kirajzolódott (csak 90 cm mélyen rajzoltuk le). Hosszanti oldalai enyhén befelé íveltek, a nyugati vége is. Sírhossz 135 cm, sz. (max.): 60 cm. Tájolása 93°-kai tért el É-tól nyugat felé. - Teljesen üres volt. Gyermek sírjának készült; (talán itt is exhumáltak) (33. kép). A 91-92. sírok XVIII-XIX. századiak. Megjegyezzük, hogy a 92. sírban nem fazékban vagy ládikában helyezték el az újszülöttet; ez a körülmény azt a gyanút kelthetné, hogy indokolatlanul zárjuk ki a középkori sírok sorából. De a csecsemé' nyakában zsinegen XVI. Lajos francia király ér­méjét találtuk. 93. sír Az I. templom déli falához közel került napvilágra egy 40-46 éves nő temetkezése. Hátán, nyújtott lábakkal feküdt. Mindkét karját behajlították úgy, hogy a jobb alkarcsontok dist. vége a bal kézcsontokat keresztezte a sacrum jobb felsó' sarkánál. (Keresztbe tett kezek!). Tájolása 108°-kal tért el É-tól nyugat felé. Sírmélység a felszíntó'l 193 cm, a déli fal megmaradt tetejétől 113 cm. A sírgödör foltja sajnos nem látszott, pedig a szürke altalajba vágták bele a gödör fenekét (az altalaj 175 cm-nél jelentkezett). Melléklete nem volt (34. kép). 34. kép. A T/93, sír részlete 35. kép. A 40. sír bolygatott csontváza, háttérben a temetőárok foltjával Relatív kronológia Az I. és a II. templom egymáshoz való időrendi viszonya még nem volt világos az ásatás első szakaszában, amikor technikai okokból a keleti oldalról kezdtük meg a rend­szeres feltárást. Sőt, bizonyos prekoncepciók téves ítéletalkotáshoz vezettek, amelyek az ásatási jelentésekben is tükröződtek. Az akkori kutatás által felismert hazai egyenes záró­dású Árpád-kori szentélyek késői, XIII. századi időrendi besorolása alapján az egyenes 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom