Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)

Bakó Ferenc: Legányi Ferenc emlékezete születésének 100. évfordulóján

Bakó Ferenc LEGÁNYI FERENC EMLÉKEZETE SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁN Legányi Ferenc életének 80. évében — 1964-ben — halt meg, hosszú élet gazdag eredményeit hagyta maga után. 14. esztendős volt, amikor a múlt század végén Egerbe került. Kijárt a szőlőkbe, megszerette az egri határt és élete végéig fáradhatatlanul kutatta a föld milliónyi titkát. Több mint 60 éven át tartó rendszeres munkával csaknem kétszázezer ősnövénytani és ősállattani maradványt mentett meg bányák robbantásainál, téglagyárak agyagfejtésénél. Gyűjteményének az a része, amelyet korábban gyűjtött, Budapestre az Országos Földtani Intézetbe és a Természettudományi Múzeumba került. Az élete utolsó évtizedeiben folytatott gyűjtőmunkájának eredménye már itt maradt Egerben, és ezt a Dobó István Vármúzeum őrzi. Figyelme főleg a Bükk tájainak geológiai viszonyaira irányult. A rendkívül hosszú időn át folytatott céltudatos és rendszeres kutatómunka, amely a Bükk és a Mátra földtani viszonyainak felderítését célozta, országos jelentőségűvé vált. A hazai tudósokon kívül a tudományág külföldi szakemberei is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Legányi Ferenc kutatótevékenységéről. Ezt a messzeterjedő hírnevet igazolja az a tény is, hogy tizenhét növény- és állatfajt neveztek el Legányi Ferencről. Legányi Ferenc tudományos érdemeinek és eredményeinek felsorolása sokáig tartana és mégsem mutatná meg pontosan ezt a tiszteletet és szeretetet annyira nem igénylő embert. Jobban elénk idézi sok szép emberi vonás Legányi Ferenc képét, akit olyan sokan ismertek, tiszteltek és nagyra becsültek ebben a városban. Ha egyetlen szót kell keresnem bemutatására, ha csak egyetlen tulajdonságot akarok kiemelni a flagy ember szép jelleméből, olyant, amiből mindenki ráismerhet, akkor a benne lakozó VÉGTELEN SZERÉNYSÉGET kell említenem és idéznem. Legányi Ferenc megvetette a külső csillogást, a hivalkodást, a konvencionális szokásokat. Egyszerűen, az elismerést nem kergetve, a dicséretet elkerülve élte páratlanul szorgalmas, munkás életét. Nem igényelte, sőt visszautasította, hogy tudósnak mondják — lépten-nyomon hangsúlyozta, hogy ő nem tudós, csak gyűjtő. Nem tette önteltté, hogy a tudomány legkiválóbb képviselői olyan szívesen eljártak hozzá és keresték vele az együttműködést. Ez a nagyszerű és szerény ember, aki több élő és klasszikus nyelvet ismert, aki évtizedeken keresztül egyszerűen nem élte az általános értelemben vett magánéletet, figyelő szemmel járta nap mint nap az általa annyira szeretett Bükköt és Eger környékét. Nem csupán az útjába kerülő őslénytani maradványokat mentette meg az utókor és a tudományos feldolgozás számára, hanem az ősrégészetnek is kiemelkedő eredményeket elérő gyűjtője volt. Évtizedeken át egyike volt azoknak a keveseknek, akik Egerben a régészet nem hivatásos, de szenvedélyes munkásai voltak. Neki köszönhetjük, hogy a Kis-Eged kőkorszaki emlékei nem pusztultak el, hanem múzeumba kerültek. Tizenöt vaskos kötetet kitevő kézirat-hagyatékából egy közel 800 oldalnyi terjedelmű azokat a népdalokat őrzi, amiket a nép között járva-kelve gyűjtögetett össze. Egy 273