Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)

Petercsák Tivadar: Népi erdőbirtoklás Heves megyében a XIX–XX. században

hiánnyal fogadta el a költségelőirányzatot. Ugyanakkor megállapodtak, hogy a hiányt 352 erdőilletőség után illetőségenként 6 pengő 40 fillérrel kivetendő járulékból fedezik.

32 A pásztorok (csordás, gulyás, kondás) mellett rendszerint kerülőt, mezőőrt, illetve erdőőrt is fogadtak a közbirtokosságok az ingatlanok őrzésére. A felsőtárkányi erdőkerülőnek 1922-ben az alábbi járandósága volt: 7,5 mázsa búza, amelyből Felsőtárkány 3 mázsát fizet (a többit Kistálya, amelynek Felsőtárkány határában volt erdeje, így erdőkerülőt is közösen fogadtak.), kaszáló, egy nyilas fája a két falutól, 2000 korona fizetés. 1922. nyarán a vezetőség megengedi, hogy az erdőkerülő saját használatára egy kocsi hulladékfát szedhessen. 1925-ben az erdőkerülő járandóságából a búzát is erdőilletőség alapján vetik ki, 3 litert adtak be egy-egy illetőség után.

33 A közbirtokosság az erdő legfontosabb hasznából, a fából évenként bizonyos mennyiséget juttatott tagjainak. Az erdők állami kezelés alatt álltak, és a járási erdőfelügyelőségek a vágási ütemterveknek megfelelően engedélyezték az évenként kivágható mennyiséget. Az erdő összterületétől és állagától függött, hogy egy-egy településen évenként mennyi fát vághattak ki. Az erdész az úrbéri elnökkel, pénztárossal, erdőgazdával és még néhány emberrel késő ősszel, tél elején vonult ki az erdőre, és megjelölték a kivágható területet, a nyilast (Bodony, Felsőtárkány, Szilvásvárad, Mikófalva, Egerbocs). A terület határán álló fákat megcirkálták, megcsikarták (Egerbocs), kéz magasságban lefaragták az oldalát. Az erdész döntötte el, hogy az adott területen milyen vágás legyen. Tállóra vágáskor (tarvágás) minden fát kitermeltek, csak 40-50 méterenként hagytak egy-egy magfát. A közbirtokossági erdőkben leggyakoribb a ritkítás volt, amikor a növendék fákat vágták ki. Gyérítéskor a beteg, fejlődésben elmaradt fákat termelték ki. A tagok a fából az ún. fog, erdőjog alapján részesedtek. Ezt hívták még illetőségnek (Szilvásvárad, Egerbocs, Felsőtárkány), illetménynek (Gyöngyössolymos), résznek (Bükkszék) is. Az erdőjog eredetileg a legelőjoggal együtt a szántóföldhöz, a telki állományhoz tartozott. Az erdőelkülönítéskor egy-egy gazdának a birtoka után járó erdőterületnek a közösből ráeső eszmei részét jelentette. A Palócföld falvaiban általában egynyolcad telek után kaptak egy jogot. Több községben úgy emlegetik, hogy a tagosításkor félfertál föld után járt egy jog. Felsőtárkányban a közbirtokosság 352 illetőséggel rendelkezett,

34 Gyöngyössolymoson az úrbéres zsellér erdőbirtokosság 210 kat. h. 935 D-öl erdőterülete 166 illetményből, a gyöngyöspüspöki volt úrbéres erdőbirtokosság 170 kat. h. 870 D-öl erdeje 202 illetményből állt.

35 A gyermekek a jogot a szántófölddel együtt örökölték, de századunkra esetenként külön is vált az erdőjog, és azt szabadon adhatták, vehették. Pénzért, állatért vagy terményért értékesítették. Felsőtárkányban 120 pengőért adtak el egy erdőjogot, Gyöngyössolymoson viszont egy malac áráért cserélt gazdát. A fának a jogosultak közötti elosztását a vezetőség intézte. Először megnomerázták, numerázták, nyilazták vagy kinyilazták a fákat. Ezek a kifejezések azt jelzik, hogy a tagok között számozott vagy megjelölt területet, illetve fát osztottak szét. Tarvágáskor a tagok joguk arányában egy-egy erdő részt kaptak, amit maguk termeltek ki. Bodonyban és Mikófalván rendszerint az akácosban osztottak nyilasokat (területet). Ritkításnál és gyérítésnél az álló fákat számozták és elosztás után az vágta ki, akinek jutott. Az 1930-as, 40-es években már több közbirtokosságban először a tagokkal vagy bérmunkásokkal kitermeltették a tűzifát és egyenlő csomókba rakva osztották szét. Az épület- és szerszámfának való szálfákat azonban ekkor is lábon osztották el, 32.HmL.V-230/14. 33.HmL.V-230/13. 34.HmL.V-230/14. 35. NAGY Gyula 1964. 245. 258