Agria 21. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1985)
Szecskó Károly: A mezőgazdaság szocialista átszervezése az egri járásban II.
bakta 184 , Józsa Károly Egercsehi 185 Kohári Lajos, Pummer Flórián Egerszalók 186 , Fábián Zoltán, Lanier József, Szentgyörgyi László Kerecsend 18 7 , Dobó Sándor, Ferencz László Novaj 188 , Dudás Jánosné, Csibri György, Huszár István, Nagy Gyula, Zrónik István, Krizsanik Pálné, Rocskár Pál Verpelét. 1 A felsoroltakon kívül még számos tanácstag vett részt az átszervezésben. Természetesen majdnem minden faluban voltak olyan tanácstagok is, akik nem értették meg az átszervezés jelentőségét, azt nem támogatták, maguk sem léptek a termelőszövetkezetbe abban az esetben, ha a mezőgazdaság volt az élethivatásuk. Nagyvisnyón tizenhat paraszt tanácstag közül egy sem lépett a termelőszövetkezetbe. 190 Noszvajon voltak olyan tanácstagok, akik megszavazták az átszervezést, de a termelőszövetkezetbe nem léptekbe. 191 Bélapátfalván a tanácstagok húzódoztak a szervező munkától. 192 A kerecsendi tanácselnök bár részt vett a szervezésben, titkon siratta szőlőjét. 193 A tanácstagság egy része passzívan viselkedett az átszervezés alatt. Ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy a szervezés időszakában távolmaradtak a végrehajtó bizottsági és tanácsülésekről. Például a mikófalvi tanács 1959. november 30-i ülésén huszonhét tanácstagból csak tizennégy fő jelent meg. A paraszt tanácstagok attól tartottak, hogy ha megjelennek az üléseken aláíratják velük a belépési nyilatkozatot. 194 Az átszervezés aktív részesei voltak a falusi földművesszövetkezetek és az egri földművesszövetkezet függetlenített dolgozói, a tagság nagy része. A szervezésben a legnagyobb eredményt a függetlenített dolgozók érték el. Ők szerencsés helyzetben voltak, hisz a korábbi években jól megismerték az egyéni parasztság életét, gondjait. Érvelni tudtak a földművesszövetkezetek eredményeivel is. Hangsúlyozták azt, hogy ezek a szövetkezetek a termelőszövetkezetek édes testvérei. Elmondták, hogy a parasztságnak tovább kell lépnie a fejlettebb szövetkezeti típus, a termelőszövetkezet felé. 195 A Hazafias Népfront mint tömegmozgalom szintén részt vállalt az átszervezésből. Mint a különféle társadalmi osztályokat, rétegeket, hivőket is átfogó mozgalom sokat tehetett az egyéni parasztság megnyeréséért. Ez különösen fontos volt a járás elmaradottabb falvaiban, ahol a parasztság körében élénken éltek a vallásos hagyományok (például Egerbaktán, Egerszóláton, stb.). Egerbakta átszervezésében jelentős volt az, hogy a helyi népfront elnökség és bizottság tagjai csaknem összességükben részt vettek a szerve184. MSZMP HMB Arch. Az egri Járási Párt-végrehajtóbizottság 1961. augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyve. Jelentés az egri járás községi tanácsainak irányító és ellenó'rző munkájáról. 185. Uo. 186. Uo. 187. HmL. Az egri Járási Tanács 1960. február 2-i ülésének jegyzó'könyve. Beszámoló a termelőszövetkezetek helyzetéről. 1960. január 27. 188. MSZMP HMB Arch. Az egri Járási Pártbizottság 1961. augusztus 30-i ülésének jegyzőkönyve. Jelentés az egri járás községi tanácsainak irányító és ellenőrző munkájáról. 189. HmL. Az egri Járási Tanács 1960. február 2-i ülésének jegyzőkönyve. Beszámoló a termelőszövetkezetek helyzetéről. 1960. január 27. 190. Uo. 191. HmL. A nagyvisnyói Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1960. október 19-i ülésének jegyzőkönyve. A termelőszövetkezet munkája. 192. HmL. A noszvaji Községi Tanács 1960. március 22-i ülésének jegyzőkönyve. A mezőgazdaság helyzete, az időszerű munkák beindítása, a tavaszi vetések szorgalmazása. 1960. március 12. 193. HmL. A bélapátfalvi Községi Tanács 1959. március 11-i ülésének jegyzőkönyve. 194. Szentgyörgyi László visszaemlékezése. (Eger) 195. HmL. A mikófalvi Községi Tanács 1959. november 30-i ülésének jegyzőkönyve. A tanács tömegkapcsolatai kiszélesítésének megtárgyalása. 153