Agria 20. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1984)
Dancza János: A subalyuki ősember-maradványok sorsa (visszaemlékezés)
egyáltalán emberi voltát sem. A munkások igazán nem tehettek róla, hogy nincsenek antropológiai ismereteik, ők a tőlük kitelhető legnagyobb gondossággal jártak el s a maguk módja szerint — iparkodtak menteni, ami menthető. Folyt hát a munka nyugodtan tovább. Két hét múlva ősemberi állkapcsot zúzott szét a gyanútlanul dolgozó munkás csákánya, az elsőt a magyar földön. Pedig, hogy nagyjából egész volt, azt Dancza megfigyelései bizonyítják. Valóságos kis tudományos tragédia, tragikomédiával vegyítve, ahogyan az állkapocsnak, ennek az oly fontos leletnek igazán lelkes, de a szakismereteket nélkülöző megmentése, vízzel, a prehisztorikus csontok egyik legnagyobb ellenségével, való tisztítása, majd összeragasztása lefolyt. Nem szakember ennél többet igazán nem tehet." 10 Nem lehet nem észrevenni Bartucznak azt a lépten-nyomon kiütköző igyekezetét, hogy az ásatást végzőkre hárítsa a subalyuki ősemberi maradványok sérüléseinek a felelősségét. Ez a tudóshoz méltatlan magatartás késztet arra, hogy összeállítsak egy kimutatást arról, hogy ezek a tudomány számára oly jelentős leletek milyen sérüléseket szenvedtek feltárás közben és feltárás után, amikor már biztos helyen, páncélszekrényben őrizték. Kezdjük a lelet legfontosabb darabjával az állkapoccsal. Az állkapocs jobb oldali ágának a sérülését már ismertettem, aminek következtében ez az ág három nagyobb és néhány kisebb darabra tört s a belevaló egy elő-és három zápfog szabadon hevert a kis agyagkupacon. Miután ennek az állkapocságnak a darabjait Bartucz — az említett ok miatt — már nem kapta meg és így nem is láthatta, most leírom, hogy nézett ki. Az ág hosszára három darabra repedt. A kétoldali darabjain pontosan kirajzolódtak a belőlük kiesett fogak gyökereinek a mélyedései, az ág alsó részén pedig láthatók voltak gyökérvégeinek a gödrei. A törési vonalakból következtetve akkori megítélésem szerint ez a rész jól illeszkedett az álli rész csonkjához. Az apróbb darabok alakjuk szerint a felszálló ágnak az utolsó zápfog közelébe eső részét képezték és a régebbi törésnyomok szerint magából a felszálló ágból még annyi sem volt meg, mint a bal oldali ágból. A mondottak szerint az állkapocsnak a feltárás'közben megsérült jobb oldali ága is minden különösebb nehézség nélkül összeállítható lett volna, amit kizárólag azért nem végeztem el, mert úgy véltem, hogy ezt a munkát szakember nálamnál sokkal jobban el tudja végezni. Ásatás után az állkapocs a következő sérüléseket szenvedte. Annyira letördelték a bal oldali ág és az álli rész érintkező, fűrészfogszerűen egymásba illő felületét, hogy amint a Monográfiában Szabó professzor által írt: „Anatómiai vizsgálatok III. Tábla" 5. ábráján is látható e helyen egy üreg keletkezett (9. kép). Magát a jobb oldali ág darabjait pedig vagy elhányták vagy Kadiöné ezt is széttaposta. A lelet másik fontos darabja a keresztcsont. Amint már említettem, fátárás közben jelentéktelen sérülést, egy erősebb karcolást szenvedett, s így a róla lapattanó pár milliméteres két lemezkétől eltekintve teljesen ép, egésznek volt mondható. A keresztcsont azért volt a váznak fontos darabja, mert a hozzá hasonló korú leletek közül talán csak a rodéziai ősembernek maradt meg teljes egészében a keresztcsontja, míg az európai hasonló korú leleteknél a keresztcsontból csak töredékek maradtak meg. Amint már említettem a keresztcsontot ásatás után több darabra törték, megragasztották, újból eltörték és ezután már csak a megmaradt három csigolyatestnek két darabból összeragasztott része maradt meg, míg a két alsó csigolyatestet vagy elhányták, vagy olyan apró darabkákra törték, amit már nem lehetett összerakni. Fontos és ritka darabja a váznak a szegycsont markolati része. Ez a kicsiny 50 mm hosszú, legnagyobb szélessége 54, legkisebb szélessége 30 mm és 12 mm vastagságú cson/ 10. Monográfia 61. 127
