Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)
Takács István: Gyöngyöshalász–Encspuszta késő rézkori település halcsont leleteinek elemzése
Takács István GYÖNGYÖSHALÁSZ-ENCSPUSZTA KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS HALCSONT LELETEINEK ELEMZÉSE A Szabó J. József által vezetett régészeti ásatás osteologiai leletanyagából 17 darab jó megtartású, 4 faj 12 egyedéből származó halcsont került elő. 1 Reprezentációs értékük kicsi, ezért a többi állatcsont viszonylatában statisztikai összevetésre nem alkalmasak. A leletek nagyméretűek, ez biztosította előkerülésüket. A hagyományos feltárási módszerek mellett a halcsontok jelentősebb hányada - kis méretei miatt - elkallódik a kitermelt földdel. 2 Valós képet egy-egy település halászatának fokáról csak iszapolásos kigyűjtés után lehet kialakítani. Az előkerült 17 darab halcsontból így is céltudatos, szervezett halászatra következtethetünk. Az 5., 6. és 10. gödörből előkerült három ragadozó halfaj a harcsa (Silurus glanis L.), csuka (Esox lucius L.) és fogas süllő (Lucioperca lucioperca L.), valamint egy békés halfaj, a ponty (Ciprynus carpio L.) a rézkori település környékén levő vízfolyások jellegzetes állatai lehettek (1. táblázat). A leletek leírása 5. gödör (fölött): Csuka (Esox lucius L): dentale, a bal oldali test középső harmada. A ránőtt fogak hiányoznak (6 darab), megmaradt viszont három fog alapi része. A test külső oldalán ásatás során keletkezett hiányosság kivételével korabeli sérülés nem azonosítható. 6. gödör Harcsa (Silurus glanis LJ: ceratohyal — a jobb oldali, nagyméretű idős állatból. Az ízesülési felületek korrodáltak, hiányosak. Korabeli, a darabolására utaló sérülések nem láthatók. Vertebra. A corpus vertebra jó megtartású a proc. spinosus dorsalis hiányzik. Nagytestű állat 13/15 csigolyája volt. Korabeli sérülések nem láthatók. Vertebra. A corpus vertebrae egyharmad része hiányzik (újkeletű sérülés). A proc. spinosus dorsalis hiányzik. Nagytestű állat, 7/9. csigolyája volt. A feldarabolásra utaló sérülés nem mutatható ki. Vertebra. A corpus vertebraenak csak közel egyharmad része maradt meg. A csigolya a gerincoszlop elülső szakaszából származik. Az előzőkhöz hasonlóan nagytestű állat 1. Köszönetet mondok Szabó J. Józsefnek, hogy a halcsontok elemzését részemre átengedte. 2. A Keszthely-fenékpusztai ásatásokon a hagyományos módszerek mellett kevés halcsont került eló'. Egyes gödröket megiszapolva a halcsontok és pikkelyek az ezres nagyságrendet is elérték. 63