Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)

Löffler Erzsébet: Eger város jogi helyzete a török kiűzésétől 1854-ig

A 12. pont eretnekek és zsidók letelepedését tiltja a városban. A transactiot 1695. január 4-én írták alá Kassán.

10 Új szövegű körpecsétet készítettek a város számára, melynek körirata: „Sigillum Episcopalis Civitatis Agriensis".

11 1695. február 6-án a város és a földesúr között úgynevezett magyarázó pótegyezmény jött létre, a lakosság elégedetlensége miatt. A pótegyezmény biztosította a város minden lakójának a szabad költözködés jogát, azzal a feltétellel, ha nincs adóhátraléka. Mivel a város két vármegye területén helyezkedett el, lehetőséget biztosított arra, hogy a főbírón kívül két kisbírót válasszanak, mindkét megyébe eső városrészből. A pótegyezmény módosította a transactionak azt a pontját is, mely a kézi munkákra vonatkozik, ezeket is pénzzel megválthatóvá tette, éspedig 700 forinttal évente, mely összeget szintén két részletben kellett kifizetni. A lakosságnak azt a kérését, hogy a földesúr számukra még egy malomhelyet biztosítson, nem teljesítette. A pótegyezmény biztosította még a püspök számára, hogy egy kocsmaház a püspök tulajdonában megmarad a Curián kívül és az minden tehertől mentes lesz. Szent Mihály napjától újév napjáig, mikor a lakosságnak szabad a bort mérni, a püspökség csak egy kocsmában fogja a bort árulni. Ha pedig a pálinkaárulást, vagy hasonló jövedelmeket a püspökség ki akarná árendálni, a városnak fogja azt legelőször felajánlani. A pótegyezményt 1695. április 16-án véglegesítették.

12 A 18. században megvolt már az egész belváros, a Makiári és a Hatvani hóstya déli része. A Makiári hóstya az Egerrel szomszédos Álmagyar nevű községből alakult ki. Később kialakult hóstyák: a Felnémeti, a Cifra és a Sánc. A 19. század 3—4. évtizedéig állott a városfal. Minden kapunál bakterok vigyáztak. A város kapui a következők voltak: Makiári, Hatvani, Cifra, Szent Miklós (Rác). Ezeken keresztül lehetett a városba kocsival bejönni. Gyalogos kapuk voltak a Tarkányi u. végén, a Kacsaparton, a Sertekapu, a papnevelde utcában és a mai várállomás környékén.

1 3 A püspök a város legnagyobb részének a földesura volt, az egész város irányítását ő tartotta kezében. Ő volt a pallosjog (ius gladii) birtokosa. Ő jelölt ki minden évben három embert a városbírói hivatalra, terjesztette a város ügyeit az uralkodó elé. A káptalan birtokát képezte az a városrész, mely az irgalmas kórháztól és a vele szemben levő várfaltól a patak keleti oldalán az északi városfalig terjedt. Itt a káptalan gyakorolta a földesúri hatalmat. '

4 A városnak a török kiűzése utáni benépesülését segítette, hogy a korona úgy kezelte Egert, mint új szerzeményű birtokot, s mint ilyennek ötévi adómentességet biztosított. Az 1700-ban készített költségvetési tervezet 1636 főt vett föl adó alá. Ez azt jelenti, hogy legalább 800, adófizetésre kötelezhető család volt Egerben. Tekintetbe véve, hogy a katonaság, az egyháziak és az egyházi szolgálatban levő világiak nem adóztak, összesen ötezerre tehető ebben a korban a város lakossága.

1 s A mezővárosi polgár jogállása a 18. században bizonytalan, a jobbágy és a szabad királyi város polgára között helyezkedik el. Jogállásuk, kiváltságaik városonként különbözőek. Mivel a lakosság jórésze német volt, a polgár szó helyett a „purgert" használták, mely a német „Bürger"-bői torzult el. Aki fel akarta magát vétetni a polgárok sorába, igazolnia kellett törvényes születését, kifogástalan erkölcsét és azt, hogy ért valamilyen mesterséghez, amiből el tudja magát tartani, valamint le kellett fizetnie egy bizonyos összeget, az úgynevezett „purger taxát". Később azt is megkívánta a magisztrátus, hogy az illetőnek háztulajdona legyen a városban, vagy legalább kilátása arra, hogy házhoz jut. A városi tanács azt is előírta, hogy a kérelmezőnek ajánlói legyenek. Az iparosokat többnyire saját céhük ajánlotta. A magisztrátus azt is igen hatásos ajánlásnak tartotta, ha a jelentkező egri leányt, vagy özvegyet vett feleségül. A 18. században jött az is szokásba, hogy az újonnan felvett polgárnak esküt kellett tennie, melyben kötelezte magát a hűségre, az engedelmességre és a reá eső terhek viselésére. 87