Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)
Bodó Sándor: A magyar állattartás történeti kérdéseihez
A pásztorösszeírás tehát nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy a szabolcsi falvak jelentős részében még a XVIII. század végén is egyéni-családi keretek között pásztorolták a „heverőmarhát", s csak a tehenek, ökrök, esetenként a borjúk őrzésére állítottak közös nyájakat. Lényegében ugyanilyen egyéni, családi alapon szervezett legeltetést örökített meg Mezőkövesdről Györffy István, 130 Észak-Borsodból Lajos Árpád, 131 a keleti palóc területekről Paládi-Kovács Attila, 132 Baranya megyéből Hölbling M., 133 Sárközből és Mohácsról Andrásfalvy Bertalan. 134 Ugyancsak családi alapon szervezett nyájra utal a Bakonyból Tálasi István. 135 7. A szarvasmarhatartásnak a csorda mellett másik alapvető nyájtípusa a gulya. A télen-nyáron, de legalább tavasztól őszig folyamatosan a legelőn tartózkodó nyájat jelentő szó korai történeti forrásainkban Guladi (1138-ból 1329-es átírásban), Gulla (1237—40) alakban fordul elő és 'szarvasmarhát' jelent. Ilyen értelműnek tartja Szarvas-Simonyi Verancsics Antal XVI. század közepi feljegyzését: „Csak az én gulyám is több volt száz darabnál", s ilyen jelentésben szerepel a gulya Calepinus 1585-ös szótárában is („alatsons wnoe gulya"). 136 Az 1584-es „Gúla barom" és 1587-es „Gulya tehén" előfordulás szintén 'szarvasmarha'jelentésű. 137 Aszó azonban már a XVI. században a legeltetett szarvasmarhák nagyobb csoportját takarja, s erre vonatkozóan idézhetjük a Nádasdy-levéltár egyik 1561-es levelét, amely szerint „az cseri majorból költözzél ki az te görhes ünőiddel és rühes borjúiddal, mert én az én gulyámat ott akarom tartani." 138 A XVII. századi Szalárdi-krónika „gulyájokat s gyereköket" emlegető szövegrészlete is ugyanezt bizonyítja. 139 XVII—XVIII. századi források pedig már gyakran szólnak „gulyás legény "-ékről, „gulyás"-okról. 140 1629-ben a dunántúli Pápán marhalopás címén akarnak megbüntetni egy pásztort, aki gazdája „guliassa leuen" azzal védekezik, hogy „a farkas kart teött a guliaban". 141 Kecskemétről 1648-tól kezdve, de jórészt a XVIII. századból Szabó Kálmán közöl mintegy négyszáznyi adatot gulyásokra vonatkozóan. 142 De persze a XVII—XIX. századból számtalan adatot sorakoztathatnánk még fel, amelyek városi-mezővárosi-falusi közösségi gulyákat, földesúri és polgári gulyákat említenek. 14 3 A városok, mezővárosok protokollumai is őrzik a közösség más szarvasmarha- és lónyájhoz képest később felállított gulyáinak emlékét. A sárospataki protokollum 1743-ban rögzíti a „Csordás D. Hitinek Formulája" című esküszöveget — bár csordásokkal már korábban is kötöttek szerződéseket. A szöveg „Csordá"-ját szavánál kereszttel jelölt későbbi keletkezésű toldás van, ahová beiktatták a „Gulyáját és Ménesét" szavakat. Ezzel akaratlanul is valószínűleg azt jelölték meg, hogy a városi gulya és ménes megszervezésére csak jóval a közösségi csorda létrejötte után került sor. 144 Ugyanilyen adatot talált Bálint Sándor Szegeden, aki leírja, hogy az újjászülető város a XVIII. század elején a csikósokéhoz hasonlóan esküt ír elő a gulyások számára, akik a közlegelőn a polgárság marháit gondozzák. 145 A gulya tehát mint legeltetési-takarmányozási rendszer, őrzési mód, igen régi. A csordával szemben, amely a társadalom közrendű, jobbágy-paraszt tömegeinek — olykor kisebb vagyonú nemesi családoknak is 146 — nyájtípusa, a gulya eredetileg a társadalom gazdagabb rétegei kezén felhalmozott tőkemarhák jellegzetes tartásmódja volt. Lényegében ezt mondja az István király kori állattartásunkról író Györffy György, de az 1796-os pásztorösszeírást feldolgozó Balogh István, sőt a pacséri földművelés, állattartás szakszókincsét közlő Pénovátz Antal egyik adatközlője is, aki kifejti: „a csorda, ez itten Pacsíron ... a köznípeké vót, ... de a guja valamejik uraságnak a gujája." 147 A gulyát persze — mint nyájtípust — eredetileg nem ezzel a szóval jelölték. Elnevezését több, állattartásunkban elhalványult jelentésű terminusban kereshetjük. Közülük azonban legvalószínűbbnek a barom szó látszik, amelynek gulya jelentésére számos alföldi adat 299
