Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)
Dancza János: Visszaemlékezés az egri városi múzeumra
Egy napon Bartha alispán behívatott és közölte, hogy Mátraderecske bírónője levelet írt neki, amiben név szerint kéri a kiküldetésem, mert ott Zám Ferenc homokbányájában mammutmaradványokat találtak. A bírónő ott leállíttatta a munkát és a leleteket betakartatta., Az alispán megbízott, hogy menjek ki és tárjam fel a maradványokat. Nem volt egyszerű feladat, mert 1949-ben még nem voltunk bővében azoknak az anyagoknak, amelyek egy ilyen lelet ideiglenes konzerválásához és szállításához való előkészítéséhez kellettek. Valahogy sikerült összeszednem a szükséges anyagokat és eszközöket is, és Nagy Imre barátommal kiszálltunk a helyszínre. Szerencsénk volt, mert a váz csaknem hiánytalanul megvolt és mi kihasználva a jó időt, 12-16 órát dolgozva megmentettük az értékes őslénytani leletet, amit a honvédségtől kért nagy teherautóval beszállítottam a múzeum akkor már csaknem kész raktárába. Ez volt a Dobó István Múzeum első jelentősebb szerzeménye, ami ma Gyöngyösön a Mátra Múzeumban van felállítva. Fél lábbal már a múzeumban voltam, amikor Vas Henrikné telefonon Pestre rendelt. Itt közölték velem, hogy az aggteleki cseppkőbarlang igazgatója, Révész (Rausch) Lajos olyan állapotokat teremtett, hogy szabadon járnak ki-be a barlangba, s nagy károkat okoznak a képződményekben. Nagyon kért, hogy vállaljam el a barlang igazgatói állását, utazzak nyomban a barlanghoz és csináljak rendet a barlangban és a környékén is. Nem szívesen hagytam itt a múzeumot, hiszen a kész helyiségeket be kellett rendezni, és az anyag gyűjtését is meg kellett indítani, de a barlang állapotáról hallottak után tisztába voltam vele, hogy ott csak az azonnali beavatkozás akadályozhatja meg a további, helyrehozhatatlan kártételt. 1952-ig voltam a barlang vezetője és az akkori lehetőségekhez képest rendbe is tettem a barlangot. Mire hazajöttem, a múzeum már meg is nyílt. Nagy Barna, Soproni Olivér, Zolnai László és Manga János váltották egymást a vezetésben, míg végül is 1953-tól Bakó Ferenc majdnem három évtizeden át volt a Dobó István Vármúzeum igazgatója. (Az egyik múzeumigazgató — akit főként a török cserepek érdekeltek - a mammut maradványait az udvarra rakatta, ahol komoly károkat szenvedtek.) Én a megyei tanács műszaki előadója lettem és azt hittem, hogy én már nem is lendíthetek a múzeum sorsán. Egyszer a Dobó téren találkoztam a sietős Hevesy Sándorral, aki hívott, hogy siessek, mert elkésünk. Tőle tudtam meg, hogy a múzeum ügyét tárgyalják az illetékesek. Nem akarta elhinni, hogy nem kaptam meghívót. A nagy tanácsteremben már sokan voltak: Kocsmár János a városi tanács elnöke, Egri Gyula a városi párttitkár, Bakó Ferenc és Pestről sok érintett kultúrszerv képviselője. A megbeszélés témája az volt, hogy a honvédség a laktanyával együtt átadta a területét a városnak. A régebben 3 gazda helyett így a város kezébe került az egész vár. Kocsmár elmondotta, hogy felmerült az a terv, hogy a múzeumot helyezzék fel a várba. A terv jó, de nagy lakáshiány van és a várban 18 családot és néhány irodát is el tudnának helyezni. A várat úgy tudnák a múzeumnak átengedni, ha az érdekelt intézmények el tudnák érni, hogy a város a 18 lakás építésére kapjon kölcsönt. A jelenlevő kultúrszervek kijelentették, hogy ezt ők nem tudják garantálni. A tanácskozás után eszembe jutott, hogy ilyen kölcsönöket a Tervhivatal utal ki. És ennek az elnöke dr. Kiss Árpád, volt turistatársam, aki az egri vár szerelmese. írtam neki egy levelet és a város nem . 18, hanem 21 lakásra kapott kölcsönt. A levél másolata ma is a birtokomban van. Így sikerült segítenem a múzeum várba kerülését. 1960-ban mentem a BM-től nyugdíjba. Előzően felkeresett Bakó Ferenc, Gerelyes Edével a Legújabbkori Múzeum igazgatójával és megkérdezték, hogy nyugdíjaztatásom után volna-e kedvem napi 4 órás elfoglaltság mellett a múzeumban dolgozni? Elfogadtam az ajánlatot és márciusban már munkába léptem. Összeszedtem a munkásmozgalomból 239
