Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

kis S-végű hajkarikákkal, rombikus nyílhegyekkel) Istvánkoriak, a várnak a X. sz. végén állnia kellett. (Szabó J. Gy. MNMA. II. 8-9/1977. 239 GyörffyGy., Tanulmányok a magyar állam eredetéről, Bp. 1959,101. - Kovács B.,EMÉ 7/1969,166. 240 Major Jenő, Építés-Építészettudomány VIII. 1-2. sz. (Bp. 1977), 193 skk. 241 Megjegyeznénk, hogy még Géza keleti kereszténységének is lehet alapja, ha a krónikásnak azt a megjegyzését, miszerint Géza elég gazdagnak érezte magát ahhoz, hogy két Istennek áldozzon, nem a hagyományos történetírás szemüvegén át nézve értelmezzük (t. i. Géza keresztény is volt, meg a sámánhitet is megőrizte, pogány módra is áldozott), hanem a kereszténység nyugati és keleti rítusú formáját értjük alatta. (Timkó L, Keleti kereszténység, keleti egyházak, Bp. 1971, 392). Valószínűtlennek tartjuk, hogy Géza 972 után pogány módra áldozatot mutatott volna be ; ezt saját céljait, vagy mondjuk így: államérdekeket szem előtt tartva sem tehette meg. Hiszen arra az útra lépett, amelyen példát kellett mutasson, ez pedig a kereszténység volt. — Másrészt az egyháztörténészek körében szinte közismert tény, hogy már a szkizma előtt a nyugati papság (főleg német, frank) szemében a keleti rítus félpogány-babonaságok halmazának tűnt. — Viszont a magyarság előtt, látva az Isten kétféle imádásának, rítusának formáit, ez az Isten kétféle arculatának mutatkozhatott. 242 Györffy Gy., István király és műve, Bp. 1977, 288- 89., 239- 308. 243 Reg. Árp. II. 121.: Saruldeghaz 244 Berrár /., MNy 47/1951, 176. - Györffy Gy., István király és műve, Bp. 1977, 60-61.: Györffy szerint a Sopron megyei Sarród is Sarolt fejedelemasszony szállásbirtokára enged következtetni. A Sopron megyei Sarródról Csánki III. 628.: 1313 év: Judex de Sorúd. 1334, 1356, 1359 évek: poss. Sorúid, 1369: Sorúd, 1386: Sáriad, 1418: Sarold. — Nem hallgatható el, hogy Kiss Lajos a Heves megyei Sarud falunévnek Sarolt személynévvel való összefüggésbe hozását nem tartja valószínűen helyes megoldásnak: Kiss L., Földrajzi nevek etimológiai szótára, Bp. 1978, 564. — Mivel történeti szempontból e kérdésnek nem csekély a jelentősége, ezért érdemes megfontolni Kiss fejtegetéseinek az igazát. 1. Kiss szerint Sarud legkorábbi okleveles alakja az 1332— 1337 évi pápai tizedjegyzékek Sorwld-ja. 2. Sarud egy Sorúd személynévből keletkezett, amely a dunántúli okleveles anyagban 1211-ből kimutatható. 3. Ez a Sorúd személynév a magyar saru (lábbeli) főnévnek a származéka. — Tudjuk, hogy az első tétel téves: 1261-ből már ismerjük a falu nevét Saruid alakban. Ebből következik — ha Kiss felfogását magunkévá tesszük —, hogy egy XII. századi, de oklevelekből még ki nem mutatható Sorúd személynévből már a XIII. sz. első felében Saruid lett, ellentétben az o-a hangfejlődésre vonatkozó ismereteinkkel, hiszen Heves megyében pl. még a XIII. sz. végén is Hon faluról írtak és nem Han-t vagy Hany-t emlegettek. Továbbá Kissnek feltételezni kell, hogy a Sorúdhoz egy L mássalhangzót ejtettek ki a későbbiek folyamán, tehát mássalhangzó növekedés következett be egy időrendi szempontból későbbi korban, amely azután végül is kikopott. Nem tudni, hogy ez nyelvtörténetileg hogyan magyarázható. A lábbeliből származó személynév hihetőségének a kérdésére itt nem térünk ki. Ennyiből is látható, hogy Kiss feltételezések halmazából kívánt bizonyítani. 245 Kristó Gy., — Makk F., —Szegfű L., Adatok korai helyneveink ismeretéhez. Acta Historica 44. (1973 Szeged), 4- 5. 246 Lásd Szabó, Sarud I. 50. 235. j. 247 Lásd Szabó, Sarud I. 45., 50. 236. j. 248 Egyetlen Hevesújvár megyei példára hivatkozunk, az újvári (abaújvári) várbirtokok között Pányokon a XIII. sz. elején a várjobbágyságból köznemesi rangra emelkedett Pányoki családra: Szabó J. Gy., EMÉ 10 (1973, 19- 22.) 249 A tatárdúlás következtében Sarud nemessége valószínűleg kipusztult, és így került a falu újra a király kezére. Az Aba-nem és az Apc-nem utódai megmaradtak. Tehát az kétségtelen, hogy amennyiben Sarud az Aba-nem vagy az Apc-nem kezén lett volna, a tatárjárás után nem kerül királyi tulajdonba. 250 Gombos, A. F., Catalogue fontium históriáé Hungaricae III. (Bp. 1938) 2297.: Vita S. Adalberti episcopi Pragensis et martyris auctore S. Bruno Querfurtiensi, monacho S. Alexii Romae, archiepiscopo paganorum, Cap. 23.: ... „Miserai his diebus ad Ungrorum seniorem magnum, immo ad uxorem eius, Quae totum regnum manu tenuit, virum et Quae erant viri ipsa regebat, Qua duce erat christianitas coepta, sed immiscebatur cum paganismo polluta religio, et coepit deterior esse barbarismo languidus et trepidus Christianismus." 123