Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

Amikor a morva állam kialakulásakor a keletrómai birodalommal ismét megélénkülnek a kapcsolatok a Közép-Dunamedencében, tehát a IX. század második felében a morvák egyik központjában, Staré Mesto-ban is találkozunk ereklyetartó nyaklánccal, az avarkori nyakpereces kapszulától kissé eltérő ékszerfajtával. Az ereklyetartó ugyan itt is csöves, de iveit és filigrán díszes. A nyaklánc pedig igen vékony ezüst huzalból, sok szálból szorosan font, s állatfejekben végződik. Az ereklyetartó nyakláncot 6—7 éves gyermek viselte.

77 Hasonló kapszulák és nyakláncok kerültek napvilágra Stará Kourim temetőjében (a 49. és 110. női temetkezésekben).

78 Bátran állíthatjuk, hogy a magyar honfoglalást követő két nemzedék, az előkelők igen szűk csoportjától eltekintve, nyakperecet nem viselt. A X. század közepe körüli évtizedekben tűnik fel újra közrendűbbek sírjaiban is a nyakperec, s immár bronzból, rézből készültek, nők és gyermekek viselték, de sokkal nagyobb számban, mint az avarkori népcsoportok körében. Az avar korral más szempontból is párhuzamok vonhatók. Ugyanis a X. sz. közepétől egyre több kisgyermeket temettek nyakpereccel. Kizárólag gyermeksírban fordult elő jónéhány X—XI. századi temetőben. (Pl. Vasas

79

, Székesfehérvár-Rádiótelep,

80 Szentes-Szt. László,

81 Nővé Zámky (Érsekújvár),

83 stb.). Más temetőknél pedig többségben gyermekeknél találtak ilyen ékszert (Halimbán a 962 sír közül háromban fordult elő nyakperec, s közülük kettőben gyermeket temettek el.

84 A példákat igen hosszan sorolhatnánk, pl. Eilend I. temető,

85 Hunedoara [Vajdahunyad],

86 Moldovevenesti [Várfalva]

87 stb.). Úgy tűnik, hogy a vastag huzalú sodrott, XI. sz-i nyakperecekkel együtt több gyermeket temettek el. Nyakpereceink e késői típusának elterjedését, a második „virágzás" korszakát a síranyag (első sorban érmék) alapján István király uralkodásának a második felétől László király uralmáig jelölhetjük meg, ami azt is jelenti, hogy a földbe kerülésük a viseletüknél egy-két évtizeddel általában későbbi lévén, előállításukkal már a XI. sz. első évtizedétől számolhatunk. A történeti forrásadatok és „köznépi" nyakpereceink jelentkezéséről, keltezéséről mondottak egyértelműen összecsengenek: bizánci orientáció, bizánci impulzusok felé vezetik tekintetünket. Merseburgi vereségünk (933) utáni évtizedek magyar külpolitikáját szinte köztudott, hogy a bizánci orientáció jellemzete, amely végül is olyan látványos eseményekhez vezetett, mint az egyik Árpád-házi herceg (Tormás) és az ország harmadik méltóságát viselő Bulcsú megkeresztelkedése Konstantinápolyban (948), s őket követte hamarosan a második méltóságot (gyula) viselő főúr megtérítése (952), aki Magyarország (Turkia) missziós püspökével indult haza.

88 A keleti kereszténység intenzitásának ma még vitatott kérdéseire most nem térhetünk ki. Viszont rámutathatunk arra, hogy nyakpereceink késői (XI. sz. első fele) típusaival is időben szorosan párhuzamosítható a keleti kereszténységgel üsszefüggő balkáni, bizánci politikai orientációnk. A már érintett XI. sz. eleji bulgáriai békés kapcsolatok (István király nővérének házassága) és háborús kontaktusok (az 1018 évi ochridi hadjárat kapcsán Szt. György és Szt. Miklós ereklyéinek megszerzése) szükségszerűen kulturális, vallási hatást is gyakoroltak. De a keletrómai birodalom kultúrájával, az orthodox kereszténységgel a közvetlen befolyás történeti adatai is szinte közismertek: Ajtony megkeresztelkedése után a királyi udvar — ahogy Györffy kimutatta — egyenesen kereste a kapcsolatot, amely szövetséggé formálódott és Imre herceg bizánci házasságával pecsételődött meg.

89 Láttuk, hogy a VII. században a nyakperecek viseletének az elterjedése olyan ereklyetartó formákhoz kötődött, amelyek a keleti kereszténységgel hozhatók összefüggésbe. Másrészt az avarkori nyakperec elsősorban gyermeksírokra jellemző, s ez a körülmény a IV—V. századi antik hagyományokban gyökerezik. A bizánci kereszténység újabb hulláma a IX. század második felében (Moráviában), természetszerűleg változott tárgyi formában, hasonló törekvés illetve „divat" kifejeződése. — A nyakban hordott bizánci ereklytartó keresztek, amelyek nálunk a X. század közepétől a XI. sz. utolsó negyedéig mutathatók ki a temetkezé61