Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

Az útravalóul adott érméket leszámítva kizárólag ékszereket találtunk, amelyek régi terminológiával egészében a Bjelo Brdo kultúrába sorolhatók. A kutatás már tisztázta, hogy a névadó lelőhely e kultúra peremterületén van. Másrészt az is nyilványvaló, hogy a Bjelo Brdo „műveltség" nem sajátítható ki a szláv etnikum hagyatékának a megjelölésére, hanem a Közép-Dunamedencében élő X—XI. századi közrendű népek kultúrájának része. Kibontatkozását csak oly módon követhetjük nyomon, ha felmérjük a bizánci kézművesség hatását, jellegét ; másrészt e korszak ún. klasszikus honfoglaló magyar leletegyütteseit is (tehát az előkelők, a középréteg kultúráját is) teljes mértékben figyelembe vesszük.

2 Bár a régészet elsődleges feladata időrendi kérdések tisztázása, sajnos a X—XI. századi ékszerek időrendje részleteiben még kimunkálatlan. Több mint 15 éve, Szőke Béla alapvetése, Török Gyula halimbai temető-feldolgozása

3 után a kronológiai kérdések kutatása háttérbe szorult. Úgy tűnik, hogy a keltezési módszerek egészséges kritikai revíziója agnoszticizmusban feneklett meg. Jelen dolgozat keretei alkalmatlanok a továbblépésre. A sarudi temető legfeltűnőbb ékszerfajtájához, a nyakperecek viseletéhez fűzünk csupán észrevételeket és temetőnk kétféle karperec típusának időrendi helyzetét elemezzük. Előbb azonban szükséges rövid kitérőt tennünk, hogy a kronológiával kapcsolatos módszertani nehézségekről, aggályokról beszéljünk, s álláspontunkat körvonalazzuk. Úgy véljük, hogy a X—XI. századi érmék sírok mellékleteként a leletegyüttesek időrendi megközelítésénél valósan felhasználhatók. Túlzottnak tartjuk az olyan véleményt, hogy az érmék csak lefelé határolnak: tulajdonosa nem halhatott meg hamarabb az érem készítésének az idejénél. Másrészt szerintünk nemcsak az útravalóul sírba tett obulusoknak, hanem az átlyukasztott, ruhára varrt érméknek is van keltező értékük. Ezek az ékítményként szolgáló érmék csaknem mind nyugatiak és nyilván zsákmányból vagy adóként jutottak a honfoglalókhoz. Felvetődik a kérdés, hogy a zsákmányból kapott rész a tulajdonosánál maradt-e? (Jogilag ennek tekinthető az ötvösnek beolvasztásra eladott pénz is.) Vagy elképzelhető, hogy egy ilyen summa több nemzedéken át kézről kézre vándorolt, míg végre ékítményként a sírba került? A gyermeksírokban ruhára varrva talált érmék látszólag ez utóbbi mellett szólnak, hiszen nem a gyermek szerezte. Elvileg fizetőeszközként is hosszabb ideig forgalomban lehetett. De mindkét elgondolásnak határai vannak. Az öröklődés idejét hiba lenne messzire kiterjeszteni. A veretes díszöv öröklődése, a szakrális jellege miatt igazolhatóbb (a drága fegyveré is). A veretek díszítménye, a növényi motívumok, mint csodás életfa, mágikus értelmezéssel a viselőjének erőt, hatalmat külön is biztosított. Mindez a ruhára varrt érmékről el nem mondható. Ami a IX. század végi — X. századi érmék fizetőeszközként a magyarság körében való állítólagos hosszú idejű forgalmát illeti, feltűnőek azok az összefüggések, amelyek az érmék típusainak földrajzi előfordulása és verési ideje, meg a X. század történeti eseményei között kimutathatók. Ez a körülmény pedig arra int, hogy az érméket korukban (verési idejükben) beleágyazottként értékeljük. Két kitűnő tanulmány már régebben bemutatta, hogy a nyugati érmék nagy többsége dunántúli részeken került felszínre, míg a bizánci pénzek rendre az Alföld déli feléből (ill. a Nagyalföldről) jutnak napvilágra. Ebből az érdekszférák kirajzolódására, valamely terület irányába való fordulásra méltán szabad következtetni.

5 A nyugati érmeink utolsó évjárata és az augsburgi csata éve (955) nagyon is egybevágnak. Másrészt a bizánci pénzek túlnyomó többsége a merseburgi vereségünk (933) utáni évtizedekre keltezhető. S tudjuk, hogy éppen ezután élénkültek meg Bizánccal politikai és hadászati kapcsolataink. Első királyunk pénzverésével egy időben a külföldi pénzek beáramlása a síranyagból nem mutatható ki. Az ekkor már általánossá vált szokás, a halottat „Kháron obolusával" (szájába helyezve) ellátni, a temetkezés időpontjához eléggé pontos felvilágosítással szolgálhat. De felmerül egy újabb aggály: István király jó pénze az utódok idején is elfogadott fizetőeszköz lehetett, tehát a sírok korát csak lefelé határolhatja.

6 Itt azonban két különböző 50