Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)
Osgyányi Vilmos: Marco Casagrande Eger várbeli Szent István király szobrának restaurálása
rendelkezésre a teljes kiegészítéssel való restauráláshoz. Az adatmennyiség azonban csak egy tényező ahhoz, hogy a teljes kiegészítés mellett döntsünk. Fontos szempont volt, hogy a szobor visszakerül eredeti helyére, tehát tovább funkcionál, valamint nem rendelkezik olyan történeti esztétikai értékkel, amely egy óvatosabb, kímélőbb kiegészítő eljárást igényelne. A műemlékvédelmi, restaurálási elvi állásfoglalások szerint a klasszicista emlékeknek csak egy része került védelem alá, úgy az építészet, mint a szobrászat terén. Az egri székesegyház előtti Szt. Pál, Szt. László, Szt. Péter és Szt. István szobrokat már kemény mészkőmásolatokkal pótolták, főleg azért, mert a kőanyag megtarthatatlan volt, nem érte volna meg restaurálni őket. Sajnos tény, hogy sokszor kénytelenek vagyunk a legegyszerűbb és talán a legrosszabb megoldásokat választani abban a tudatban, hogy nincs megoldva a szobrok rendszeres karbantartása, védelme. Egyenlőre még a székesegyház homlokzatán állnak a triász figurák, állaguk már régen meghaladta az életveszélyes állapotot. Sajnos a másolatkészítő szobrászati kivitelező gyakorlatban rendkívül mostohán bánnak az átfaragásra kerülő eredeti szobrokkal. A kiegészítéseket gipszből rakják fel, nem törődve az eredeti kő anyagával, vas csapokat helyeznek el a pontozás miatt különböző helyeken. Ha a másolást megrendelő építtető nem igényli az eredeti darabokat, nem restauráltatja őket és nem gondoskodik védett elhelyezésükről, akkor a szobrok sorsa megpecsételődött. Ilyen eset gyakran előfordul, mert a másolat-készítés elég költséges és megnövelné a kiadásokat az eredeti szobrokkal való törődés. Olyan műtárgyon, melynek keletkezése alig haladja meg az egy évszázadot, (tehát viszonylag ép állapotban él a köztudatban) és nem archeológiai lelet, nem indokolt a kiegészítésekjelölése, szembetűnő hangsúlyozása. Nem került sor a Szt. István figurán sem a kiegészítések jelölésére, ezeket a Dobó István múzeumban elhelyezett dokumentáció tartalmazza. A restaurálás során az íratlan esztétikai törvények szerint egy olyan kontinuitást kell feltételeznünk, amelyet nem szabad megtörni egy rongálódásból származó, nem kíván jelentéstartalommal, egy ilyen állapotra utaló kiegészítési móddal. Michelangelo Pietájának évekkel ezelőtti barbár megrongálása után egyértelmű volt az az igény, hogy bármennyire is pótolhatatlan értékű formák rongálódtak meg, vissza kell állítani valamilyen módon az eredeti állapotot. A korábbi, nem ilyen célú dokumentációk alapján sikerült ez a kiegészítés, a kőanyag és a faragási technika tanulmányozása után. így a restaurátor alapos felkészültségével meg tudta menteni a szobrot, és vele együtt az esztétikai értéket is. Tehát az eredeti esztétikai érték, a teljes képet adó megjelenés, megőrzése volt a cél, ennek szellemében indult meg a kutatás, a restaurálás. A restaurátornak minden esetben figyelembe kell vennie a társadalmi elvárásokat, és egyben eleget kell tennie a tudományos követelményeknek is. A kutatások eredményeképpen Casagrandéról, az ismert XIX. századi olasz szobrászról a következő adatokat tartom szükségesnek megemlíteni. A Szt. István király szobrát alkotó Marco Casagrande 1806-ban született Miaveben. Velencében végzi el az akadémiát Zandomeneghi tanítványaként. Pyrker érsek meghívására 1833-ban érkezik Egerbe, főként azért, hogy közreműködjön a székesegyház építkezésénél. Casagrande három év alatt készíti el a bazilika külső és belső szobrászati díszítéseit. A kor szokásai szerint nagy műhellyel dolgozott, főleg a helyi jókezű mesterek segítségével. Eger után Esztergomban és Pesten is jelentős munkát vállalt. Pálinkás László ,, Marco Casagrande" című, 1942-ben kiadott könyvében megemlíti, hogy a Szt. István király szobrot Durcsák János egri kisprépost rendelte meg Casagrandénál. A szobor elkészíttetésének okára Szmrecsányi Miklós mutat rá. 246
