Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)

Tábor a szétszóródás előtt Pádányban Madarásztól ismét dr. Lénárd Béla vette át a parancsnokságot, aki később érkezett ide, de mint a hatvani kiegészítő parancsnoka a leventék felett is rendelkezett. Ebben a faluban hosszabb pihenő következett. A hatvani leventék bekapcsolódtak a mezőgazdasági munkába. Ennek ellenében jó ellátást és némi pénzt is kaptak az őket foglalkoztató gazdáktól. Nem is lelkesedtek a továbbvonulásért. Az erre vonatkozó parancs végrehajtását úgy szabotálták, hogy a parancsnokokkal összejátszva leszerelték a lovak patkóit. A továbbvonulás halogatása csak egy ideig vezetett sikerre. Decemberben besorozták a leventéket katonának. 1945 januárjában Szencen megkezdődött a kiképzésük, majd különböző katonai alakulatokhoz vezényelték őket. További sorsukról nem tudunk.

26 A kiürítés Az októberi nyilaspuccs után a szovjet hadsereg előrenyomulása miatt elrendelték a veszélyeztetett területek kiürítését. A közalkalmazottaknak, a nyilas párttagoknak, a katonai és munkaszogálatra alkalmas férfiaknak kötelezővé tették az áttelepülést. A németeket a személyi kiürítés nem nagyon érdekelte, de az anyagi javak elszállítását annál fontosabbnak tartották. Elhatározták az élelmiszerkészlet, a gépek, az ipari nyersanyagok és a műkincsek elhurcolását.

27 Hatvanból kevesebben menekültek el, mint például Észak-Erdélyből vagy a Tiszántúl városaiból, falvaiból. A legfőbb oka ennek az volt, hogy miután a szovjet katonák a Tiszán is sikeresen átkeltek, egyre többen ismerték fel a szovjet hadsereg feltartóztathatatlanságának tényét. Egyre többen állapították meg, hogy a front elől elmenekülni nem lehet, az előbb-utóbb mindenkit utolér. Márpedig, ha úgyis át kell vészelni a front tűztengerének átvonulását, a leghelyesebb azt odahaza kivárni. Itt már mindenki megépítette azt az óvóhelyet, amely több-kevesebb biztonsággal kecsegtetett a hadiesemények borzalmaival szemben. Itt mindenki tartalékolt annyi élelmiszert, amennyit a háborús közellátás és saját anyagi lehetőségei megengedtek. Ez kevés volt nyilván, de mindenképpen több annál, mint amennyit meneküléskor magukkal vihettek volna. Aki nem menekült el, kevésbé volt kitéve bizonytalanságnak, nem volt rászorulva kegyelemkenyérre, mások jóindulatára. A fasiszta propaganda hatására a menekülők áradata lepte el az országutakat. Hatvan lakói is tanúi voltak a menekülésnek. Szorongó érzelmekkel szemlélték a főutcán napokig átvonuló menekültek áradatát, akik lovas, ökrös fogataikon vitték nyugat felé sebtében összecsomagolt holmijukat. Ezt a kelet felől özönlő menekülő áradatot német katonai gépkocsioszlopok !áncai tarkították. A leponyvázott teherautókon szállították a kiürített területek értékes gazdasági felszereléseit, élelmiszerkészleteit.

28 A felszabadulást megelőző egy-két hét „félelmetesen siralmas volt." A miskolci—budapesti úton a tankoktól és a katonai jármüvektől nem lehetett mozogni. A németek és a nyilasok összeszedték az állatokat: szarvasmarhákat, lovakat, birkákat, disznókat hajtottak csordaszámra kifelé az országból. A határban nem lehetett látni az állatok által felvert portól, melyek az országút két oldalán vonultak. 350