Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában III.

liatunk meg róla ? Már kezdetleges erőfeszítéseink is ennek az ellenkezőjéről győztek meg. Nem a taxonometrikus vizsgálatokra gondolunk, hiszen a rassz-elemek itt aligha segítik tisztánlátásunkat; sokkal inkább a patológiai vizsgálatok. A fent ismertetett vélemények körében úgy érezzük, hogy két kérdés kényszerít most állásfoglalásra. Az egyik a gondatlanság, a rosszul sikerült sírgödör és a kuporodott helyzet összefüggésének a problémája ; a másik a rabszolgáké. Az elsőt íróasztal-problémának érezzük. Arról van szó, hogy a kicsire sikerült sírgödör miatt a hozzátartozók nem tehettek mást, minthogy — enyhébb esetben behajlították a lábakat ; szélsőséges esetben begyömöszölték a halottat. Ez az elképzelés feltételezi: 1.) A zömök oválisra „sikerült" gödör miatt a temetésnél, a helyszínen határozták el, hogy kuporítva temetnek. 2.) Akik a sírt ásták, nem tudták, hogy kinek ássák a sírt, a halottat nem ismerték. 3.) Annyira ügyetlenek voltak, hogy pótlólagos bevágásokkal (a sírfenéken legalább!) a sírgödröt meghosszabbítani nem tudták. Vagy : tilos volt a sír pótlólagos tágítása, inkább begyömöszölték a halottat. A szolgasírok kérdését mérlegre téve, el kell ismerni, hogy az érvek tényszerű elemekből kialakítottak, s a gondolat elfogadására csábítanak. Örömmel meg is tesszük, ha az alábbiakra megnyugtató választ kapunk. 1.) A népvándorláskori, honfoglaláskori temetők elemzésénél, a kutatás jelenlegi álláspontján egy axiómává emelkedett feltételezésből indulunk ki : valamely közösség temetője, a holtak birodalma, az élő közösség életét tükrözi, ha nem is a maga teljességében. így lehet viseletre, társadalmi rétegződésre stb. régészeti úton következtetni. Családok, házközösségek és falvak is együvé temetkeztek. Úr a szolgájával vagy az egész szegénysorsú háznéppel, ha együtt éltek. Amennyiben a zsugorítottan eltemetetteket házi rabszolgáknak kell tartanunk, akkor megállapíthatjuk, hogy a X. századi társadalom gazdag középrétegét tekintve a többségnek nem volt házi szolgája. Vagy, mivel az előbbi állítás alig lehetséges, e házi cselédeket egyszer az urasággal egy temetőben földelték el, másszor a köznéppel. Mindez még elképzelhető lenne, de a fenti axióma és a „szolgám vagy és szolgám leszel a másvilágon" elv érzékeny csorbát szenved. 2.) Súlyosabban esik latba az a kétségtelen tény, hogy a zsugorítottan eltemetettek nagy többsége nő volt. Holott a pásztorkodó gazdag középréteg ménesei, állatállománya inkább férfierőt kívánt. 3.) A felékszerezett házi rabszolgák előkelő halotti öltözékét hogyan lehet megmagyarázni? Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Dienes István e dolgozat lektori jelentésében ismételten állást foglalt amellett, hogy a korai Árpád-kori zsugorított temetkezéseket házi szolgáknak tekinti és véleményét részletesebben is kifejtette, sőt ennek leközlését kérte vitaindító tételként. Ennek szívesen eleget téve, íme Dienes okfejtése : „Köztudott, hogy az élettelen test a halál beállta után néhány órával megmerevedik. Mivel őseink a temetést a halál bekövetkezése után hamarosan elvégezhették (Uráli népek.. .88.), ez mindenképp a hullamerevség állapotában történhetett. Nem tartom valószínűnek, hogy a halottat a merevség beállta előtt szándékosan kuporították volna, hanem akit ilyen helyzetben találunk, az szándékaikon kívül így merevedett meg, és csak ilyen helyzetben hantolták el. Mivel a módosabbak súlyos betegségét és halálát a hozzátartozók figyelemmel kísérték, őket módjuk volt felravatalozni, gondosan kiteríteni, náluk a kuporodva való megmerevedés csak kivételképpen következhetett be. Annál valószínűbb viszont, hogy ilyesmi a köznépnél és a szolgarendűeknél megeshetett, hiszen meglehet, hogy csak órák múltán akadtak élettelen testükre, s olyan helyzetben kellett őket elföldelniök, ahogy kimúltak. Nem okvetlenül azért vannak a temetőkben e személyek félreeső helyen, 68