Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Sugár István: Adatok az egri vörös bor történetéhez

legyenek a héjak. Próbálkoztak a csömöszölés nehéz munkáját megkönnyítendő szivattyúval keverni a kád tartalmát, de ez az eljárás nem vált be. — Az egri bikavér általában a második évben érte el igazi izét és zamatát. Az egri bikavér mindig igen keresett borféleség volt, de éppen igényes készítési módja miatt sokat sohasem készítettek még a minőségi bortermelők sem belőle. A bikavér sohasem volt közönségesen elterjedt bor. Már 1898-ban így írt az Egri Híradó „A mi specialitásunk" című cikkében: „Nem az egri bikavért értem a cím alatt, hiszen az már csak ritka ember látta pincében hever. . . "

167 A századforduló táján az 5—8, sőt tíz esztendősnél idősebb évjáratokat keresték. Láttuk, hogy maga Gröber Ferenc is az 1905-ös tátralomnici országos borkiállításon 5 éves borával szerepelt.

168 De sikerült adatot találjak arra is, hogy például 1909-ben 9 esztendős,

169

1907-ben pedig 6, sőt 11 éves bort kínáltak a minőségi egri bortermelők eladásra.

170 S a bikavért keresett, de ugyanakkor viszonylag csekély bepincézett mennyiségei miatt már korán el kezdték hamisítani. Az Egri Szőlészeti és Borászati Egylet egyik 1885. évi ülésén kiderült, hogy „dalmát borral megfestett csigert „egri vörös," „egri bikavér" cimen" értékesítettek egyes kereskedők.

171 Ugyanakkor az Eger című lap megírta, hogy több egri borkereskedő szüret idején olcsó áron összevásárolta „a hitvány vinkókat", s azokat lopva éjjel szállították csak városi pincéikbe, ahol „egy kevés egri borral, de még inkább kémiai eszközökkel preparálják, dalmát borral megfestik, s csinos vignettákkal ellátott palackokban tetszetős kiállításban „Egri vörös", „Egri bikavér" stb. színen jutányos áron, de mindamellett jelentékeny nyereséggel bocsátják a világkereskedelembe. "

172 Figyelemre méltó, hogy 1934-ben, amikor Eger város képviselőtestülete kérte az önálló egri borvidék felállítását a földművelésügyi minisztériumtól, megállapították jegyzőkönyvileg: „.. .sérelem az egri borvidéken az is, hogy az egri bikavér állandóan nagy veszélynek van kitéve azáltal, hogy bár Egerben csak kis mennyiségben van othelló, azonban az ezt igen nagy mennyiségben termelő Gyöngyösről behozzák s részben bikavér készítésére használják, mely elveszi a bikavér karakterét s annak világhírességét, részben pedig fehér borral keverve előállítják a „Rosé"-t, mely külföldre ugyan mehet, de ugyancsak az egri bor hírnevét rontja, mivel meg sem közelíti az egri „nemes kadar"-t.

173 A felszabadulás után az egri bikavér minőségi problémája hamarosan felmerült. A Nemzeti Bizottságban 1945-ben tervezet készült az egri bikavér szervezett minősítésére. „Eger nagy tragédiája, a hírnévnek örvendő úgynevezett bikavér bora . . . sohasem állt kellő mennyiségben és minőségben rendelkezésre... Az egriek tudják legjobban, hogy bikavér név alatt milyen borokat hoztak forgalomba. Egerben vannak kiváló borszakértők, csak ezek vághatnák össze az általuk megfelelőnek talált borokat, csak ezek kezelhetnék az úgynevezett bikavért és itt minden egyéni szempontnak háttérbe kell szorulnia. "

147 A tervezetből ugyan nem lett semmi, de világosan és egyértelműen tanúsítja, hogy felelős és feladatuk magaslatán álló férfiak a földbirtokreform végrehajtása után is milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak az egri bikavérnek. 21* 323