Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Sugár István: Adatok az egri vörös bor történetéhez

században a német telepítésű szőlőművelők révén terjedt el hazánkban, de Wurtenbergben már a XVII. században ismeretes volt.

101 Az ilyen rendszerű szőlőtaposó a XVIII. szazadban Franciaország területén is előfordul, s ennek az az érdekessége, hogy az ezt ismertető borászati szakmunka 1805-ben magyar fordításban is megjelent}

02 Igen figyelemre méltó és megmagyarázhatatlan, hogy a kiváló egri borász, Mártonffy Károly részletes leírásában nem említi, — előfordulása azonban vitathatatlan az idézett XVIII. századi levéltári adat alapján. A XIX. századtól, — mint erre már kitértünk az előzőek során, — megkezdődött a szőlőzúzók, a szőlőmalmok elterjedése hazánkban, s ezen a téren a Joó János által 1838-ban leírt és ábrázolt zúzóberendezés fokozott figyelmet érdemel Egerben.

103 Az ipar a jelentékeny vörösbor-termelésre való tekintettel újabb és újabb, tökéletesebb és tökéletesebb szőlőzúzókat produkált. Az 1864-ben piacra került Bocskay-féle szőlőmalomról egy borászati szaklap a következőként számolt be : „A szőlőzúzó célszerűbb lenne oly vidéken, hol vörös borokat készítenek, mert a csomoszolást tökéletesen végzi, miután nem marad meg egyetlen bogyó sem, hogy szétmorzsolva ne lenne. " Nem mellékes körülmény az sem, hogy a szőlőzúzó használata a csomoszolással és a taposással szemben igen gazdaságos is volt, hiszen 1 ezer puttony szőlő megtaposára 30 krajcáros napszám mellett 300 forintba került, viszont a szőlőzúzót hajtó munkás könnyebb munkájáért csak 20 krajcárt kapott, s így a berendezés csekély 2 esztendő alatt amortizálta magát.

104 A megcsomoszolt a megtaposott szőlőnek a városba szállítására általánosságban az úgynevezett törköly<ös ~ törkölös hordót használták, melynek régi változata (1853-ban) 16 — 20 akós (812,8—1016 liter) űrtartalmú, alul szélesebb, felül pedig keskenyebb faedény volt, a fedelét pedig a két fülén levő lyukon átdugott farúddal rögzítették, nehogy a kocsin való döcögős szállítás során a must kilocsogjon belőle.

105 Ezt a hordót tehát a kocsin álló helyzetben szállították, — s ebben leli a magyarázatát, hogy én azt a két világháború között fennálló néven hallottam emlegetni. A szállításra használatos másik változat egy 20 — 24 akós (1016—1218,2 liter) hordó volt, melyet lefektetve, azaz vízsintes helyzetben szállítottak a kocsin. A hordó hasán legfelül egy nagyobb lezárható nyílás szolgált a szőlőzúzalék betöltésére és kiürítésére.

106 Mártonffy fenti elbeszélését XVIII. századi adatokkal sikerült igazolnom, hitelesítenem, ugyanis az általa régi törkölyös hordónak nevezett kisebb faedény űrtartalmát 1790-ben 9 és 12 akósnak

107 (457,2-609,6 liter), 1823-ban pedig csak 7 akósnak (357 liter) leltározták be,

108 tehát valóban kisebb faedény volt, sőt láthatóan a XVIII. században, de a XIX. században is a Mártonffy által közölt adatnál lényegesen kisebb változatban is készítették, nyilván a kistermelők használatára. A fektetett és oldalán nyílással ellátott szállítási alkalmatosságot Vincze István mint lajtot említ és ábrázol.

109 Belényessy Márta szerint ez a megoldás német hatás eredménye s a polgári (városi) szőlőtermelés egyik jellegzetessége.

110 A bordézsmát természetben beadók csoportjának általánosságban tehát a szőlőfeldolgozása a vörösbor-készítés szempontjából mindenképpen azt jelentette, hogy a termelők zöme a különböző fajtájú és színű szőlőfürtöket egybe szüretelve az együtt is dolgozta, dolgozhatta fel, tehát eleve nem is készíthetett vörös bort, hanem végül is sillert szűrt le terméséből. Ennek általános voltát hitelt érdemlően bizonyítja, hogy egy 1828-ban készített egri borászati tanulmány, mely szerint „átlagosan világos vörös színű (lichtrothen Farbe ist) bor készült. "

m Hogy a feldolgozással mennyiben befolyásolhatták és befolyásolták is a bor szinét, az alábbiakban fogjuk tárgyalni. 315