Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Sugár István: Adatok az egri vörös bor történetéhez
Az egri bikavért megalapozó XVIII. századi és a XIX. század eleji vörösborkultúránk kutatása során érintőleg vizsgáltuk az egri borkereskedelmet is. A tengernyi adatból egyértelműen kitűnik, hogy a környező vármegyék és országrész mellett rendkívül jelentékeny volt a Lengyelország felé irányuló export, melyet a XVIII. századra jellemzőnek mondhatunk, s az még ősi középkori alapokon nyugodott. A helybeli borkereskedelem élvonalában a nagy üzleti kapcsolattal s tapasztalattal rendelkező rác kereskedők állottak. Ez a lengyel borexport egészen a XIX. század elejéig virágzott, amikor is a magyar borokra kivetett magas adó kiszorította onnan az osztrák borok javára a híres egri vörös borokat. Eger város tanácsa a XIX. elején ilyen képet fest az egri borkereskedelemről: „Az egri borok országszerte ismeretesek és nevezetesek általlyában, minthogy az itt lévő minden prom,onthoriumokon (szőlőhegyeken) számosan oly alkalmatos termések szoktak lenni, melyeket einschlog nélkül vizén és a levegőnek változtatásával és távolabb helyekre lehet vinni anélkül, hogy törődnének és színeket változtatnák. Számosak lévén az egri szőlő hegyek, itthon nagy és a kereskedésre nézve elegendő mennyiséget szoktak teremni, úgy hogy az helybeli consummát (a helyi fogyasztást) a termésnek egytizedére lehet számítani. Az egri borokat az ekkori tapasztalás szerint a Jászság és Kunságban, s környül lévő vármegyékben, leginkább pedig Gömörben, Duklában, Krakkóban, Lembergben, Varsóban, Bécsben gyakran és Saxóniában (Szászországban) is néha a kereskedés által szokták kivinni. Egyedül Kassa felé legalkalmasabbnak véljük a boroknak szállítását az éjszaki részekre nézve, mivel arra az utak legalkalmasabbnak találtatnak." Megtudjuk, hogy a szállítás költsége „függ az időnek forgásátúl", azaz az időjárástól. Egerből a lengyelországi Lembergig való szállítás is tekintélyes öszegre rúgott, 1 akó (50,8 liter) bort 13 forinttal terhelte, azaz literjét 26 krajcárral. 26 Hogy a borkereskedőknek milyen nagy tőkével kellett rendelkeznie és gyakorta milyen nagy kockázattal járt egy-egy szállítmány sorsa, szépen illusztrálja egy XVIII. századvégi levéltári adat. Eszerint Alexievics János egri rác kereskedő még 1793-ban Lublinba nagy borszállítmányt küldött, de abból 32 hordónyi menynyiséget nem tudván eladni, azt beraktározta. A tekintélyes érték azonban még 3 esztendő múltán is eladatlanul hevert, úgy hogy a lublini elöljáróság kérte az egri magisztrátus ( „Jagierschensis Magistratus") sürgős közbenjárását az ügyben. 27 * Témánk vizsgálata szempontjából igen fontos kérdés, hogy milyen területen műveltek a XVIII. században szőlőt az egri határban, hogy alakult a kép a XIX. század során. A XVIII. század második felének viszonyait igen pontosan tükrözik a földesúri levéltárakban gondosan megőrzött bordézsmajegyzékek. A szőlőtermő területet keleti és nyugati részre osztottan tárgyaljuk, annak ténynek a megjegyzésével, hogy Eger város ősi bortermő térsége az Eged-heggyel az élen a keleti volt. Kovács Béla azt gyanítja, hogy maga az Eged-hegy neve is szoros kapcsolatban áll a szőlőtermeléssel, — ugyanis a tatárjárás után Egerbe telepített vallonok körében nagy tiszteletnek örvendett Szent Egyed (Sanctus Aegidius), már pedig általánosságban elfogadott, hogy a vallonok milyen számottevő szerepet játszottak a XIII. században fellendülő szőlőkultúra kialakításában. 28 — Kutatásaink szerint a várost nyugatról szegélyező magaslatokon csak a török hódoltság alatt indult meg a szőlőtermelés, ugyanis először az 1689. évi Edelspacherféle összeírás említ itt szőlőültetvényeket. 29 2 98
