Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Paládi–Kovács Attila: Egy népi teherhordó eszköz magyarországi elterjedésének tanulságai

a mai Heves — borsodi megyehatárt Felsőtárkányig. Ez alatt nyugatra fordul, s lényegében a Mátra-gerincen haladva, s tovább Nagylóc, Iliny mellett éri el Orhalmot. A terület centruma nagyjából valóban a Karancs, illetve Salgótarján."

50 Ebben az összefüggésben a hátitarisznya olyan etnokulturális specifikumnak. látszik, amely hozzájárulhat egy feltételezett etnokulturális csoport, a palócság népi kultúrájának jellemzéséhez és térbeli körülhatárolásához. Hasonló jelenségeket a népviselet és a népművészet tárgyköréből ismer a magyar etnográfia (pl. ormánságiak bikla viselete, a kalotaszegiek muszuj viselete stb.). Egyes teherhordó eszközökről, módokról már korábban bebizonyosodott, hogy meghatározott időben és területen lehetnek meghatározott népek, népi csoportok kultúrájának jellemzői.

51 Az irodalomból ismert példák tára tovább bővíthető a délszlávok torba, a nyugati-szláv pásztorcsoportok torba és cedidlo nevű gyapjútarisznyájának a tanulságaival. Az etnokulturális specifikum fogalmát ebben az esetben leszűkítve értelmezzük, ahogy Diószegi Vilmos is leszűkítve használta a markoláb képzet elterjedtségét vizsgáló és magyarázó tanulmányában. Érdemes megfigyelni, hogy térképein a markoláb hiedelem nyugati, keleti és északi határa lényegében megegyezik a hátitarisznyáéval.

52 Szembetűnő, hogy a 17— 18. század óta délre migráló palócságnál a hátitarisznya csak Gyöngyös — Nagyréde vidékéig, a Jászság északi pereméig követhető. Ez a tény azt a megfigyelést támasztja alá, hogy az áttelepült lakosság előbb válik meg tárgyaitól, mint hiedelmeitől. A lakodalmi tűzgyújtás (menyasszony-por kolás) jászsági elterjedtségének és megszűnésének elemzése,

53 szintén azzal az eredménnyel zárult, hogy a szokáselemek kevésbé szívósak, mint a néphit elemei. Az említett példák egyszersmint azt bizonyítják, hogy vannak a népi kultúrának olyan jelenségei, elemei, amelyek nemcsak egy területre jellemzőek (kulturális area), de — más jelenségekkel szerves kapcsolatban — meghatározott népcsoporthoz is köthetők. Ebben az esetben pedig joggal nevezhetők etnokulturális specifikumnak. Az egyelőre hipotetikusan elfogadható „palóc etnokulturális csoport" létét a folyamatban levő kutatások még bizonyára számos etnokulturális specifikum kimutatásával fogják alátámasztani. JEGYZETEK 1 GUNDA Béla, 1956, 133. 2 BÁRCZI Géza, 1941, 302. A szlovák tanistra szó feltehetőleg átvétel a magyarból. KNIEZSA István, 1955. I. 2. 3 ÉBNER Sándor, 1931; DOMONKOS Ottó, 1955. 4 BÁLDY BELLOS1CS Flóra, 1974. 5 PALÁDI-KOVÁCS Attila, 1971, 421-22; PALÁDI-KOVÁCS Attila, 1973c, 519520. 6 GYÖRFFY István, 1934; K. KOVÁCS László, 1948. 7 GUNDA Béla, 1965. 108., 18. kép. 8 PALÁDI-KOVÁCS Attila, 1968. 203. 9 REGULY Antal, 1975. 42-43; PALÁDI-KOVÁCS Attila, 1973b, 442. 10 KOVÁCS István, 1939, 19. 11 SZABÓ Andorné, 1957, 255, 257. 12 SZINNYEI József, 1893, I, 1513. 13 A balassagyarmati Palóc Múzeum anyagát ZÓLYOMI József igazgató engedélyével, KAPROS Márta muzeológus szíves segítségével tanulmányoztam. Az egri Dobó Múzeum tárgyait BAKÓ Ferenc igazgató hozzájárulásával, SCHWALM Edit és LÖFFLER 196