Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

egy időben Dembinszky és Bem. Kiváltképpen felesleges lenne Bem apó érdemeit méltatni, hiszen elvégezték azt már sokan mások, legméltóbban Petőfi, aki fiúi szeretettel követte az erdélyi hadjáratok során haláláig. A két nép helyzetében döntő fordulat az I. világháború utolsó éveiben történt. Újjászületett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeképp az önálló lengyel állam és az őszirózsás forradalom után végre Magyarország is önálló álammá lett. Lengyelországban a forradalmi erők még gyengének bizonyultak ahhoz, hogy szocialista hatalmat vívjanak ki, de hazánkban megszületett a Tanácsköztársaság. A lengyel munkások üdvözletben fejezték ki jókívánságukat, a magyar Vörös Hadseregen belül lengyel zászlóalj alakult, amely kivette részét a tanácshatalom védelméből. A Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után mindkét országban reakciós rendszer alakult ki, amely a kommunista mozgalmat törvényen kívül helyezte. A hatalom birtokosai egyaránt kommunistaellenes és szovjetellenes politikát folytattak. A magyar—lengyel barátság haladáöellenes töltést kapott a Csehszlovákiaellenes területszerző külpolitika közösségében is. E haladásellenes jelleg csak a II. világháború időszakában változott meg.

1 1939 őszén, amikor nyilvánvalóvá vált a hitleri Németország Lengyelország megtámadására irányuló szándéka, igen nehéz helyzetbe került Horthy Magyarországának kormánya az ezzel kapcsolatos állástfoglalást illetően. A trianoni békeszerződés felülvizsgálásáért folytatott harcában korábban egyaránt támogatást várt és kapott mindkét említett államtól. Most azonban választani kellett a kettő közül. A magyar kormány nem akarta elveszíteni a németek barátságát, mert további támogatást elsősorban tőlük remélhetett, de a lengyeleket sem hagyhatta cserben. Nemcsak azért, mert ez rút hálátlanság lett volna, hanem attól is tartania kellett, hogy Hitlerek oldalán Magyarország belesodródik egy olyan világháborúba, amelyben szemben találja magát a tőkés nagyhatalmakkal, Lengyelország szövetségeseivel : Angliával és Franciaországgal. Ez utóbbit ekkor még mindenáron el akarták kerülni, ezért már megelőzően tudtára adták a németeknek, hogy Magyarország nem lesz hajlandó harcba menni Lengyelország ellen, sőt még azt sem engedélyezi a kormány, hogy a németek Magyarország útjain, vasútjain csapatokat szállítsanak a lengyel határra. Ha ezt erőszakkal akarnák keresztül vinni, a magyar hadsereg fegyverrel állna ellen. Emellett a kormány ki is tartott mindvégig a lengyel háború idején, de teljesítette a németek néhány kisebb jelentőségű követelését: Nem tett semlegességi nyilatkozatot; utasította a sajtót, hogy vagy maradjanak meg a tárgyilagosságnál vagy igyekezzenek a német álláspontot népszerűsíteni. Ennek érdekében bevezették a cenzúrát is. A közvélemény azonban döntően a lengyelekkel rokonszenvezett, a magyar sajtó jelentős része lengyelbarát hangnemben írt, Eckhardt Tibor Londonban a magyar semlegességről nyilatkozott, Bethlen István volt miniszterelnök Londonba és Párizsba utazott; a háborús feszültség fokozódásával a magyar—lengyel rokonszenvtüntetések olyannyira elszaporodtak, hogy megtorlásképpen Keitel vezérezredes a Magyarországra irányult hadianyagszállítmányokat mindaddig leállította, amíg a magyar magatartás nem alakul számukra kedvezően. A háború kitörésekor a kormány a németek kívánságának megfelelően nem tett semlegességi nyilatkozatot, de ennek ellensúlyozásaként ismételten megnyugtatta a lengyeleket, hogy Magyarország felől nem fenyegeti őket veszély. Ez arra vezetett, hogy a lengyel hadvezetőség nem készült fel védekezésre ezen az oldalon, nem volt kénytelen erőket lekötni feleslegesen a magyar határ mentén. 315