Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Lénárt Andor: Az egri céhek és a magisztrátus a 18–19. század fordulóján

meg az ellenkezőt. — A kofákat is tiltsák el a gyertyák árulásától. Olyan megjegyzéssel azonban, hogy a tilalom addig szól, amíg a szappanosok ellátják a közönséget megfelelő gyertya és szappanáruval. Ellenkező esetben a szappanosok maguknak tulajdonítsák, ha a gyertya árulását újra meg fogják engedni a kofáknak. — Elrendelte a szolgabíró azt is, hogy a szappan és a gyertya árát a magisztrátus szegeztesse ki a szappanosok táblájára s azok betartását ellenőrizze. Hasonlóan elrendelte a mészárszékek szemmeltartását is, és meghagyta azt is, hogy a fontokat (súlyokat) többször megpróbálják, megvizsgálják, s ha azokat hibásnak találják a székálló legényeket büntessék meg. 47 Az 1817. év december 12-én tartott vármegyei kisgyűlésen az első alispán (Déva Ványai Halasy Károly Űr) szóval jelentette, hogy megjelentek előtte az egri szappanosok, és panaszt tettek, hogy az egri mészárosok faggyújukat az egri kofáknak a vármegye által meghatározott áron felül nyereségre eladták, nekik illendő áron faggyút nem adnak, s ez akadályozza őket, hogy a közönséget kellő áruval ellássák. — Meghagyta a kisgyűlés Beöthy Lajos szolgabírónak, hogy a panaszoltaktól újra tiltsa el a mészárosokat, gondoskodjék arról, hogy elegendő faggyút szolgáltassanak. A komisszáriusra külön ráparancsoltak, hogy tartsa szemmel a mészárosokat, s ha visszaélést tapasztalna náluk, azt azonnal egyenesen a vármegyének jelentse. 48 A szappanosok kérésére egy font faggyú gyertya november 28-án 27 krajcárra limitált ára 32 krajcárra emelkedett. Az új árat a főszolgabíró kihirdette és gondoskodott a végrehajtásáról, — írja Rottenstein József főnótárius.

49 Szíjgyártók (szíjártó, szijjártó) Az Egerben élő szíjgyártók a nyereggyártók és a kereskedők ellen panaszkodtak. A nyergesek jogtalanul olyan munkát készítettek, amelyek mesterségük szerint nem illette őket. Az artikulusaik tiltják, hogy egyik mesterség a másiknak a munkájába avassa magát. Ha ilyen történnék, azt a tanácsnak kell jelenteni, hogy az a jogtalanul dolgozókat megbüntesse. Ezt tették a kereskedőkkel is, mert a kereskedők „orientális hiten levők is, minden szinii szijakat Boltjaikban tartanak, s árullyák, ami őket nem illeti. " (A panaszkérvény aláírói : Dobroczky Ignác magyar céhmester, Woroniga Hrazolin Bürgel céhmesterné, Nádaskay György, Kákonyi Ambrus és Sax János szíjgyártó mesterek.)

50 A szíjártó mesterek a hetivásárokon történő árulás rendjére úgy egyeztek meg egymással, hogy minden héten csak két szíjártó mester árul, sor szerint. A maguk között tett végzést Szax János nemcsak semmibe vette, és soron kívül is árult, „hanem még az többi mesterektül különös csalfasággal, szája és szeme járásával az árosokat magához hoditani és el csalni szokta." — Az árulás korlátozását azért rendezték így egymás között a mesterek, mert úgy gondolták, nagyobb és gyorsabb lesz a gyarapodásuk. Mert kettőnek mindenkor jobb lesz a vására, több lesz a keresete, kevesebb az apró költség, nem kell a vevők „vesztegetésével" törődni.

51 A piaci rendben a szíjgyártóknál is az a régi szokás élt, hogy az öregebb mestereknek az elhelyezkedésben elsősége volt. A többiek kor szerint következtek a sorban. — Özvegy Vágner Katalin férjhez ment Tucsárdy György szíjgyártó legényhez. E legényt sem polgárnak, sem mesternek nem ismerte el a céh, mert egyikről sem tudott Tucsárdy bizonyságlevelet felmutatni; de nem is akart. A rendtartáshoz sem akart alkalmazkodni, sőt azt erőszakkal bontogatni kezdte. 167