Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Lénárt Andor: Az egri céhek és a magisztrátus a 18–19. század fordulóján

5. Ha egy legény kontárnál dolgozott, és attól elment, hogy magának „Kunschafft"-ot nyerhessen; szabad neki más mestereknél munkát keresnie. 6. Kontárnak nem szabad inast fogadnia, tartania sehol; mivel azt maga kontárságával semmi módon nem szabadíthatja föl. S inkább „az által az kontárságot többre öregbíti és szaporíttya"'.

25 1802. február 3-án az Egerben élő süveges mesterek engedélyt kértek a tanácstól, hogy kalapokat is készíthessenek. A gyapjú nagy ára miatt csupán a süveges mesterségükből nem tudtak megélni, adót sem tudtak fizetni. — A tanult mesterségük tudásával más városokban is a süvegesek kalapokat is szoktak készíteni. — Kérték tehát, hogy el ne pusztuljanak, hanem ők is boldoguljanak, engedje a tanács, hogy készíthessenek kalapokat is. — A kérvényükhöz mellékelték a bizonyítékokat arra, hogy más városokban, — Szegeden, Miskolcon, s más helyeken is szabad a süvegeseknek kalapokat készíteni.

26 Amikor a kalaposok tudomást szereztek a süvegesek kéréséről, hogy két mesterséget folytathassanak, amikor a városban elég kalapos mester él, azonnal tiltakoztak; hiszen nemcsak a város, de a környék szükségletét is el tudják látni megfelelő áruval. Ok is érdeklődtek más városoktól, hogy szabad-e kettős mesterséget űzni a süvegeseknek? A pesti céh válaszában szó sincs ilyenről. Csak Szeged, Debrecen és Szolnok városától kaptak ilyen bizonyító levelet a süvegesek. Emlékeztetik a tanácsot, hogy az igazság azt hozza magával, „kiki melly mesterségen vagyon, amellett maradgyon, s másnak a mesterségébe ne avatkozzon". Ezért utasítsák el a süvegesek kérését, s tiltsák el őket a kalap gyártásától és árusításától.

27 A vitában a városi tanács határozottan a kalaposok mellett foglalt állást, ezek érveit tette magáévá. Ennek alapján közölte Bozsik László városi jegyző a határozatot. A közigazság azt hozza magával, hogy ki-ki amilyen mesterséget tud, a mellett maradgyon, s ne avatkozzék más mesterségébe. Mivel Egerben annyi a kalapos, hogy nemcsak az idevalókat, de a környékbelieket is el tudják látni; nem engedik meg, hogy a kalaposokat illető munkákat végezzenek, „. . . mert nékik tsak ugyan kétféle mesterséget egyszersmint folytatni meg engedni nem lehetett igazságossan . . . ".

28 1802. június 15-én érkezett az úriszékhez a magisztrátus határozatával együtt (melyet jóváhagyásra küldtek), a kalaposok újabb kérvénye is. Ebben azt kérték a kalapos mesterek (Cziffeli Mihály és Russin Pál), hogy erősítse meg az úriszék a magisztrátus április 9-i határozatát, és tiltsa el a süvegeseket az úriszék is a kalaposkodástól. A 12 kalapos el tudja látni a publikumot kellően nemcsak a városban; „mert 4. Vármegyékben Mink utazván a magunk portékáját áruilyuk, és ez által a kenyerünket keservessen keressük". Ha a süvegesek is dolgozhatnak kalapos munkákat ( „süveges a kalapos munkába be ereszkedik "), nagy káruk és csonkulásuk lenne. Mert a süveges ezt a mesterséget nem tanulta, és rossz kalapot csinál. S ez a kalaposok becsületét rontja. Sok legény, aki kiváló kalapos, a katonaságtól visszajőve nem tud itt maradni és mesterségét nem tudja itt folytatni, mert nem tudna elegendő kenyeret keresni. Ezért is kérik, hogy erősítse meg az úriszék a városi magisztrátus tiltó határozatát.

29 Többszöri levélváltás és kérvény és magisztrátusi határozat után került a süvegesek kérése is az úriszékhez. Szemben a magisztrátus határozatával a kérésre az úriszék 1802. június 16-i határozata a süvegesek számára kedvező. A Bökönyi Pál püspöki fiskális aláírásával kiadott határozat megállapította, hogy sem a kalaposoknak, sem a süvegeseknek nem volt Egerben „Gzehalis Privilégiuma". A süveges mesterséget űzők munkája olyan kevés volt a városban, hogy azok eddig sem abból éltek. Eddig is szabad volt nekik kalapokat csinálni, és azokat árulhatták 11 Egri Múzeum Évkönyve XIII. 161