Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Lénárt Andor: Az egri céhek és a magisztrátus a 18–19. század fordulóján

A Heves megye Műemlékei I. kötetében közölt gazdag mesternévsor kiegészítő adatokat ad elsősorban műemléki szempontból jelentősnek vélt céhes iparosok életrajzához, munkáihoz.

10 A Heves megye Műemlékei II. kötetében Soós Imre közölt

11 Egerről szóló összefoglaló tanulmányában ad olyan adatokat és értékelést, melyek nemcsak a középkori Eger viszonyairól igazítanak el, hanem a török utáni gazdasági, társadalmi újjászületésre, megoszlásra, és életre is utalnak. E munkában összefoglaló, értékelő jellegénél fogva nem jut hely a céhes kispolgárok életének leírására, a megélhetésük körülményeinek, művelődéstörténeti állapotuknak részletes megismertetésére. De témánk megértéséhez mégis e munka a leghasznosabb. Különösen azok a részek segítenek anyagunk elhelyezésében, melyek a 18 — 19. századi városi társadalom kialakulásáról, jellemzéséről, a város kormányzati módjáról, hivatalairól, tisztségviselőiről szólnak. A mezővárosi önkormányzati jogról írva megállapítja Soós Imre, hogy „ez abban állott, hogy a városigazgatás ügyeiben a polgárok által választott tisztségviselők határoztak, A statutumalkotás, a város gazdasági, adózási, igazgatási, rendészeti ügyeinek intézése, meg a bíráskodás alkotta önkormányzati jogkörét. A földesúr azonban magának tartotta fönn a felügyelet jogát. A XVIII. században maga a püspök, a XIX. században a kettős földsuraság jelölte a városbírót, a szenátorokat, felülvizsgálta az önkormányzati költségvetést, ellenőrizte a számadásokat". A város jogalkotása felett a vármegye is felügyeletet gyakorolt. A városi közigazgatás, vagy annak 100 tagú képviselete évente egyszer, a tisztújításkor ült össze. Rendszeresen működött azonban a belső és a külső tanács. A mindennapok életének irányításában a 12 szenátorból (tanácsosból) álló belső tanácsnak, a magisztrátusnak volt jelentősebb szerepe. A város iparral foglalkozó polgárainak életéről, a létért folytatott küzdelméről, a magisztrátushoz és a felsőbbséghez kapcsolódó viszonyáról az előbb említett szerzők érdemben nem írtak. így e témához forrásul egyedül a levéltári anyag szolgálhat. Ezt közli a következő összeállítás. A 18.— 19. század fordulója nyugtalan kor mind a világ, mind az ország, és a város életében. Egerben pedig különösen az iparos polgárokéban. A 18. század végi élet számukra azért nehéz, mert a nyolcvanas években lényegében befejeződtek Egerben a nagy építkezések. Teljes a gazdasági pangás; s ez kíméletlen kenyérharcot eredményezett a városban. A. 19. század első évtizedeiben a háborúk nem hoztak valamennyi mesterség számára konjunkturális fellendülést. A napóleoni háborúk utáni dekonjunktúra azonban kivétel nélkül mindegyiket érintette; anynyira, hogy létükben veszélyeztette őket. Az ország gazdasági életét is formáló általános törvényszerűségeken kívül, melyek a céhes, kézműves ipart országosan is elavulttá tették, helyi tényezők még súlyosabbá formálták az egri iparosok életét. A város magisztrátusa, ahol panaszaikat, kívánságukat először mondhatták el, sajátos helyzetben volt; egyrészt a város polgárainak, másrészt a felsőbbségnek (a kettős földesuraság, a megye, a helytartótanács) — harapófogójában. Tulajdonképpen a problémákat megoldani, a város és polgárai gazdasági életének megváltoztatását előre vinni, ebben a köztes helyzetben képtelen is volt. Hiszen a város polgárai csak élni akartak. Támadásuk, követelésük éle nem fordult a gazdasági felemelkedésüket eleve gátoló feudális formák ellen. Nem akartak újat, mást, mint ami a 18. század közepén volt. Csak azt. 156