Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Soós Imre: Válasz Katona Imrének

ősegyházban (Vesd össze például: Bangha—Borbély: Az ősegyház. Bp. 1937. című mű 108. sköv., 226-227. lapjaival). A katolikus egyház csak egyszer keresztelt s azokat a luteránusokat, kálvinistákat, görögkeletieket, akiket saját papjuk egy ízben katolikus szempontból is érvényes kereszteléssel már bevezetett a keresztény egyházba, katolikussá való áttérésük esetén a katolikus pap nem másodszori megkereszteléssel, hanem egyszerű áttérési nyilatkozattal, a katolikus hitvallás letétele útján vette át, s ezeket nem is új keresztényeknek, hanem áttérőknek, konvertitáknak nevezték. Az újrakeresztelést katolikus részről tiltották. De 1520. körül feltűnt a népi reformációnak egy olyan radikális irányzata, mely éppen ezt a katolikus szempontból tilos újrakeresztelést kezdte gyakorolni. Ezek az újrakeresztelők, görögül anabaptisták, újra alámerülök elvetették az egyházi és világi felsőbbséget, hirdették a vagyonközösséget és azt követelték, hogy a gyermekkereszteléssel szakítva, vissza kell térni az ősegyház gyakorlatához, a felnőttkereszteléshez, mert csak felnőttkorú egyének tudják a hitet a keresztség felvétele előtt és után megvallani, az egyház csak öntudatos hitvallókból állhat. Miután az irányzat forradalmi jelleget öltött, Frankenhausennál véresen leverték őket, Münzer Tamást 1525-ben kivégezték, császári parancs híveik kiirtását is elrendelte. Münsterből a magát Sión királyának valló Leydeni Jánost és anabaptista hittársait 1535-ben a hercegérsek és a tartomány világi uralkodója 18 hónapi ostrom után vetette ki. Ettől kezdve a XVI—XVII. században csak mint földalatti mozgalom hívei, apró közösségekre szétszóródva élhettek, s a kevésbé feltűnő újkeresztény elnevezést kezdték használni. Ezt a nevet joggal alkalmazták magukra, hiszen az ősegyház gyakorlatának, meg a missziókban szokásos eljárásnak megfelelően ők is felnőtt korban keresztelkedtek, mozgalmuk egyik dogmatikai célkitűzését éppen a felnőttkeresztelés visszaállítása képezte. E habán, anabaptista új keresztényeken kívül természetesen továbbra is szép számban voltak hazánkban a XVII. század végén katolikus új keresztények. Számukat a török kiverése után az egykori török végvárakban visszamaradt és katolikussá keresztelkedő mohamedánok növelték. Hogy mennyire élő, eleven gyakorlat volt például Egerben is a mohamedánoknak felnőtt korban való megkeresztelkedése, meg a katechumenátus-újkeresztény tanuló- és próbaidő igénye, azt a Telekessy egri püspök idejében, 1702-ben nyomtatásban kiadott Rituale Agriense című egri egyházmegyei szertatáskönyv bizonyítja. Ez a könyv külön fejezetben tárgyalja a felnőttkornak megkeresztelésénél követendő eljárást. Előírja, hogy a keresztelkedés során a zsidó, vagy mohamedán vallású, szerecsen vagy perzsa származású katechumen milyen szavakkal nyilvánítsa arra irányuló eltökéltségét, hogy elveti magától addigi pogányságát. (Horresco Judaicam, Mahometicam perfidiam, respuo pravam sectam infidelitatis.) Azt pedig, hogy az egri szertatáskönyv előírása nem csupán óhaj volt, hanem a gyakorlatban is rendszeresen alkalmazást nyert, bizonyítják az egri anyakönyveknek a katechumenekre és új keresztényekre vonatkozó bejegyzései. E mohamedánokat nem habán, hanem katolikus új keresztényekké és nem is habánságból — ami tiltott ós képtelen dolog lett volna —, hanem ex Turcismo, ex Mahometismo, szóval törökségből, mohamedánizmusból keresztelték. Nem lehettek habánok sem megkeresztelkedésük után, sem azelőtt. Mert a török alatt sem voltak habánok Egerben. Szerző maga is beismeri, hogy ezt bizonyítani semmivel nem tudja, csak úgy gondolja. Amit pedig nem tudunk bizonyítani, hanem csak sejtünk, azt nem szabad Katona Imre módjára biztos történeti tényként, kategorikusan kijelentenünk, mert ezzel félrevezetjük olvasóinkat, még abban az esetben is, ha mindezt jóhiszeműen tesszük. Ha Katona 150