Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)
Katona Imre: A habánok Egerben
meny, hogy egy és ugyanazon személyt hol mint újkeresztényt tüntették fel, hol pedig e megkülönböztetést elhagyták; viszont a városban ugyanazon vezeték- és keresztnevü személyből — legalábbis az esetek egy részében — több is élt: eredetileg is keresztény és új keresztény egyaránt. . . Sajnálatosan azonban még így is egész sor olyan személy akadt, akinél tisztázatlan maradt, hogy mi is volt a magyar vezetékneve, vagy ilyent egyáltalán használt-e — azokban az években — az általánosságban mozgó „Uy Keresztyén" megjelölés mellett. Természetesen akikről nem volt minden kétséget kizáróan megállapítható török, illetőleg korábbi mohamedán voltuk, figyelmen kívül hagytam. A kétes eseteket is mellőztem. . . Tehát csakis olyan nevek kerültek feldolgozásra, vizsgálatra, amelyek viselőinek korábbi török, mohamedán volta bizonyos. Végső soron 278 török személy vezetéknevét sikerült megállapítanom, melyeknek viselői 1687 és 1705 között Egerben hosszabb-rövidebb időre laktak". 5 Ha igaz, hogy az újkeresztények alatt átkeresztelkedett mohamedánokat kell értenünk — mint ezt Szederkényi és mások állították —, akkor végleg érthetetlen, hogyan szerepelhetnek a már egyszer kereszténnyé lett „iijkeresztények" újra a keresztelési anyakönyvek adatai között. Ezek szerint először kereszténnyé kellett válniuk, hogy az újkeresztény megjelölést kiérdemeljék, majd csak ezután keresztelték katolikussá őket? Kétségtelen, hogy az újkeresztények közt jócskán akad török, vagy olyan akinek török eredete nem hagy kétséget. A sok közül a Sugár által is idézett Pap Dávidot említjük, aki mielőtt újkeresztény lett (1690-ben ezek között említik) török tanító volt (quondam Turcicus sacrificulus). Érdekes, hogy az 1690-ben összeírt újkeresztények keresztnevei közt török származásra utalót alig találunk. Tehát ez is erősítette azt a benyomást, hogy az összeírásban újkeresztényként szereplő már valamilyen név változtató aktuson (keresztség) eshetett át s egyik-másik csak „egykor" (quondam) volt mohamedán. Sugár István tehát az egri történetírók álláspontját teszi magáévá. Noha az Egerben letelepült törökök számát illetően az eddigi íróktól eltérő eredményre jut, abban azonban az eddigi írók és közte nincsen eltérés, hogy az összeírásban újkeresztényként vagy neo Christianus-ként emlegetettek tekinthetők török eredetűéknek. Időközben az Országos Levéltárban a Kamarai lt. lymbus-ai közt Vass Előd egy olyan jegyzékre bukkant, amelyben az Egerben 1687-ben visszamaradt s ott letelepedett törököket tételesen megtalálhatjuk. Mielőtt a jegyzéket a megtaláló teljes egészében publikálná, annyit elárulhatunk, hogy Egerben mindössze 76 családtaggal rendelkező, 36 férfi maradt 1687-ben vissza és nem 600, mint az Gorove, vagy nem 300, mint azt különböző számítások szerint Sugár István feltételezte. A jegyzék a visszamaradt s összeírt törököket nevükön említi, az összeírás címében sem találkozhatunk újkeresztény, vagy hasonló elnevezéssel, mellyel az állítólag frissen megkeresztelt mohamedánokat lakosságuk a cigányok „újpolgár" analógiájára illethette. Ez a körülmény csak megerősíti azt a gondolatunkat, hogy az 1690-es összeírásban „neo Christianus", „neuer Christ", „Christianus Noviter" vagy „újkeresztény" megjelölések alatt ne frissen megkeresztelkedett mohamedánokat véljünk, hanem valami ettől teljesen eltérőt. Az azonosításnál nem hagyható az sem figyelmen kívül, hogy a magyar nyelvben a XVII. században az anabaptistákat nevezték újkeresztényeknek, vagy latinul neo Christianus-oknak. Erre számtalan példát találhatunk az ország különböző vidékeiről. Egykorú, XVII—XVIII. századi erdélyi feljegyzésekben — tudomásunk szerint — a habán elnevezés nem szerepel anabaptisták megjelöléseként. Oklevelek 126
